A Regnum! portál nem titkolt célja, hogy a monarchizmust, tehát az apostoli királyság alternatíváját élőként mutassa be mindenki számára. A jelenkorra, de sokkal inkább a jövőre vonatkoztatva is érvényt szeretnénk szerezni neki. Meggyőződésünk, hogy a királyságunk élő hagyomány most is, "csak" jelenleg érvényesülni nem tud.
Ezért feladatunk és kötelezettségünk sok van.
Egyik és legfontosabb, a realitásokkal számolva, felvilágosítás, tájékoztatás. A Regnum! portál ebben segíteni szeretne, és a segítségét kéri mindenkitől, aki tenni akar és tud a királyságunkért.
Ahhoz, hogy eljusson az üzenetünk az emberekhez lelkes segítőkre van szükségünk, akik a hírt és a hírhordozókat elviszik mindenhova az országban. Matricák, szórólapok, plakátok vagy csak ennek az oldalnak a léte, esetleg beszámoló az itteni tartalmakról - mind olyan apró kis dolog, ami komoly segítség nekünk. Mindenkire szükség van és minden őszinte, önzetlen segítségért hálásak vagyunk!
A megfelelő oldalakon folyamatosan frissülő tartalommal anyagok tölthetőek le, amelyeknek a minél szélesebb körben történő terjesztése kiemelt fontosságú. Ezeknek a letöltéséhez, illetve terjesztéséhez semmilyen regisztráció, vagy külön engedély nem szükséges. Aki azonban szorosabb és rendszeresebb kapcsolatban akar lépni a magyar monarchistákkal, vagy ő is úgy érzi, hogy hozzánk tartozik, az iratkozzon fel alább, hogy pontos képet kaphassunk arról, hogy hol és kire tudunk számolni a munkában.
Jelentkezni lehet a Regnum! portál fejlesztésére is természetesen, munkatársnak. Ha Ön grafikus, tud videót vágni, járna rendezvényekre fotóriportot készíteni, vagy rendszeresen látna el minket írásokkal és szeretne a szellemi műhelyünkhöz kapcsolódni, akkor írja bele az "Egyéb" mezőbe.
Ezek a feladatok, mindenkinek a szabad akaratán múlnak természetesen. Mindenki döntse el, hogy mennyit és mit tud elvállalni. Ha Ön csak segítőnek jelentkezik, akkor az "Egyéb" mezőt hagyja üresen, ha valami mással (is) tud segíteni nekünk, akkor töltse ki. Ha Ön szeretne segítő is lenni, és több mindenhez is ért, amelyeket szeretne ügyünk szolgálatába állítani, akkor vesszővel elválasztva sorolja fel (Pl.: videóvágás, aktivista, képek, grafika, stb.).
Reméljük, megtisztelnek minket a bizalmukkal és kitöltik a lenti adatlapot, amelynek adatait teljes diszkrécióval, és a megfelelő körültekintéssel kezeljük. Ha Ön úgy látja jónak, akkor álnevet is használhat, de az e-mail elérhetősége, tevékenységi köre és lakhelye pontos legyen, hiszen így tudjuk felmérni erőinket, amelyre képesek leszünk építkezni.
Fontos! Csak olyan ember jelentkezzen, aki tud csapatban dolgozni. Kész áldozni a királyságunk valóságáért, és nem utolsó sorban fegyelmezett személy. Kérjük, csak azt vállalja el, amit valóban gyakorlati szinten is képes teljesíteni!
Köszönjük!








