Jókai Mór versét Erkel Ferenc, a magyar nemzeti himnusz zeneszerzője meg is zenésítette és úgy adták elő I. Ferenc József apostoli magyar király felséges színe előtt, Budapesten, egy templomszentelésen.
Jókai Mór: Magyar Királyhimnusz
Isten tartsd meg országunk királyát,
Fény borítsa szentelt koronáját
Trónját boldog nemzet támogassa,
Honszerelmünk emelje magasra !
Nemzetnek atyja! Ím hozzád kiált a népnek ajka:
Tartsd meg a királyt, tartsd meg a királyt!
A királynak adj áldást hatalmat,
Boldog békét, harcban diadalmat:
Áldott hírét szikla, róna, tenger,
Merre nap jár büszkén vissza - zengje!
Nemzetnek atyja! Ím hozzád kiált a népnek ajka:
Tartsd meg a királyt, tartsd meg a királyt!
A király a jog, s szabadság vértje:
Minden honfi éljen, haljon érte!
Karja, lelke győzzön a viszályon,
Dicső neve késő kórra szálljon!
Nemzetnek atyja! Ím hozzád kiált a népnek ajka:
Tartsd meg a királyt, tartsd meg a királyt!
Regnum! RSS
Hozzászólás RSS
Hozzászólások
Érdekes, ezt nem tanítják!
Talán lobbiznia kellene a tanáránál! ;)
Sajnos már elkezdtük Madáchot. Ha előbb rakja fel, bizony Isten, felolvasom órán...
Kiegészítésként a szintén negyvennyolcas Tompa Mihály verse:
ISTEN HOZOTT... (1867)
(a Kassai iparkamara felkérésére)
Isten hozott fejdelmi pár
Egünknek láthatárán -
Magasságban, színpompában
Két tündöklő szivárvány.
Felségtekben teljesüljön
Mit a szivárvány jelent:
Vész-borútól a hon ege
Legyen mind örökre ment.
Fejedelmünk! koronádban
Mit neked az ég szánt,
Sok az ékkő: de csakugyan
A magyar a gyémánt.
Derült nappalt hozz reája
Hogy teljék be fénnyel,
Visszaadja, kilövelli
Majd ha jő az éjjel!
Dörög a menny, nyög a szellő,
Zúg, üvölt a fergeteg,
A patak cserg, döng a méhe,
A madarak zengenek!
Fejdelmünk! hadd, hogy ha ég, föld,
Anyanyelvén zeng, kiált,
Azon áldjuk Istenünket,
Azon lássuk törvényünket,
És tiszteljük a királyt!
Magasan állsz mint dicső nap
Mely hint áldást, életet:
Kezeidbe millióknak
Sorsa, üdve tétetett.
El ne fogják képed tőlünk
Kik körűlted forganak:
A sötétlő irígy felhők -
Ama jó tanácsurak!
Fejedelmünk! biralmadnak párja
Ne legyen a tengerig és túlnan!
A művészet és az ipar benne
Kegyed által virúljon fel dúsan!
Indul már is, - bár egy nagy folyamnak
Ez még lassan csergedő patakja,
E testület hódolata áll itt,
S iparának zsenge mutatványit
Felségednek lábaihoz rakja!
S te, királyné, légy jó Nemtőnk,
Ki bút könyet eltörül;
Egyik ősed nagy láng-lelkét
Nyerd és birjad örökül!
Hogy nevedre e szép földön
Mit a Tisza Duna mos:
Legyen minden kebel hálás,
És minden szem harmatos!
Köszönjük szépen. Itt a helye. [Örülök, h újra aktív Verena.]
Mindig jobban szerettem Jókait, mint általában kortársaim, ki is nevettek olykor érte. Mert akkoriban sajnos csak megmosolyogtató romantikus írónak tanították, de az ő regényeit olvasva éreztem, hogy más az iskolában tanított magyar történelem és más az a valóság, amit ő regényes formában ugyan, de valósághűen írt meg.
Egyébként ebből a verséből is az látszik, hogy bár ő volt a '48-as forradalom egyik emblematikus alakja, a forradalom mégsem a király és főként nem a királyság ellen irányult, hanem az elavult és lehetetlen viszonyok gyorsabb (mármint a reformkori, Széchenyi szerinti megvalósulásához viszonyított) megoldása érdekében.