Köztársaságsirató?

A balliberális, liberális és újbaloldali magyar közélet egyik kedvelt jelszava a köztársaság. Legutóbb éppen Göncz Árpád halála kapcsán írta le több publicistájuk is, hogy Magyarország nem köztársaság, de újra azzá kell tenni.  A kijelentéssel, miszerint – idézve Bródy János ezirányú dalocskáját – „lesz még egyszer magyar köztársaság“, két komoly baj van. Egyrészről hamis feltételezésből indul ki, másrészről semmi pozitívet nem mond.

Írta: Techet Péter.

Akik a köztársaságot akarják visszaállítani, bizonyosan úgy feltételezik, hogy Magyarország ma nem köztársaság. Ez azonban egy hamis feltevés, ugyanis elég belenézni az alkotmányba, megnézni az ország államformáját, politikai működését, és rögtön látható, hogy tévedés a köztársaságot temetni. Ha valahol az ország élén köztársasági elnök áll, akinek eleve korlátozott a hatalma, mert a politikaformálás központi szereplője a parlament és a tőle függő kormány, akkor nem nehéz kitalálni, hogy az adott ország köztársaság. Az, hogy Magyarországot 2012-töl nem Magyar Köztársaságnak hívják, e tekintetben formális kérdés, ugyanis egy ország államformája nem a nevétől függ. (Ettől persze még érthetetlen, miért volt fontos az ország nevét megváltoztatni.) Számos köztársaság van – Romániától Svájcon át az USA-ig –, amelyeknek neve nem tartalmazza a köztársaság szót. Persze ha a baloldali és liberális ellenzéknek annyi az ígérete a választók felé, hogy ha ő kerül hatalomra, Magyarországot újra Magyar Köztársaságnak fogják hívni, akkor ne nagyon csodálkozzék, miért veszíti el a választásokat. Az emberek valahogy nem szoktak annyira lázba jönni attól, hogy egy-egy országnak mi is a neve. És ezt jól teszik.

Annál is inkább jól teszik, mert a baloldali és liberális ellenzék jelszava, miszerint újra köztársasággá kell alakítani Magyarországot, nem csak hamis feltevésből – abból, hogy Magyarország ma ne lenne köztársaság – indul ki, de egyszerűen semmi pozitívet nem is jelent. Miért lenne ugyanis a köztársaság olyan kívánatos államforma? Netán jobb Szerbiában élni – csak mert ott köztársaság van, még az ország neve szerint is –, mint mondjuk Hollandiában, Belgiumban, Svédországban, Dániában, Norvégiában, Spanyolországban, Luxemburgban, Monacóban, Liechtensteinben vagy Nagy-Britanniában, azaz Európa alkotmányos monarchiáiban? Egy országról és az ottani életszínvonalról semmit sem mond el az, hogy köztársaság-e vagy királyság. (Bár tény, hogy Európa országai közül a monarchiákban átlagban magasabb az életszínvonal, mint a köztársaságokban.)

Hogy egy-egy országban melyik államformát tartják jobbnak, az nagyban függ az adott ország történelmétől. Márpedig éppen Magyarországon semmiféle pozitív tartalom a köztársasághoz és a köztársasági eszméhez nem kapcsolódik. Ráadásul a köztársaság-pártiak rendszeresen elfelejtik, hogy a magyar népnek sohasem adatott meg a lehetőség, hogy demokratikus módon döntsön arról, köztársaságban akar-e élni. Az első világháború után először a nép- majd tanácsköztársaság változtatta meg az ország államformáját a nép megkérdezése nélkül. Majd utána névlegesen visszaállt a királyság, de a román hadsereg és az antant hatalmak jóvoltából hatalomra került Horthy Miklós nem engedte vissza a törvényes magyar királyt a trónjára, hanem inkább kiszolgáltatta őt az antantnak. A történelmi legitimitás szempontjából nem tekinthető királyságnak az az állapot, amikor egy alföldi kisnemes ül a magyar trónon, miközben él a törvényes magyar király. (A király akadályoztatása esetén ugyanis a katolikus egyház feje lett volna jogosult öt helyettesíteni, nem pedig egy református, egykori ellen-tengernagy.) 1946-ban aztán, amikor Magyarország visszatérhetett volna egy valódi királysághoz és a valódi királyi családjához, a magyar parlament ismét a nép megkérdezése nélkül döntött a köztársaság mellett, ami így 1849 és 1918 után a harmadik illegitim és anti-demokratikus trónfosztás volt.

A rendszerváltás újabb alkalmat kínált volna arra, hogy Magyarországon visszaálljon a királyság. Spanyolország példája mutatta meg, hogy egy rendszerváltó, szembenálló táborokra szakadt országban mennyire fontos szerepe lehet egy olyan integratív szereplőnek, mint a királynak, aki a táborok felett képes állni. Habsburg Ottónak bizonyosan nagyobb belföldi tekintélye és külföldi ismertsége volt, mint bármely 1989 utáni magyar államfőnek, akik közül Sólyom László kivételével mindegyik pártkatonaként látta el a feladatát. Azonban a királyság gondolata valahogy mégsem merült fel 1989-ben sem komolyan, és a torgyáni FKGP részéről is csak egy kósza – a későbbi államfőket látva persze sajnálatosan nem megvalósult – javaslat volt, hogy Habsburg Ottó egyfajta kalapos királyként az ország köztársasági elnöke legyen.

1989-ben az alkotmányozók egyértelműen a köztársaság mellett döntöttek: erről és az államfő személyéről azonban nem kérdezték ki a nép véleményét. 1989-ben így ismét a nép feje felett született meg az a bizonyos nagyon fontos és demokratikus köztársaság.

A köztársaságok láthatóan félnek a néptől. Európa legtöbb országában a köztársaságokat nem a nép akaratából, hanem önmagukat a nép képviselőinek hitt marginális csoportok önkényével kiáltották ki. Azonban Magyarországon a köztársaság nem csupán azt jelenti, hogy a nép megkérdezése nélkül dönt egy csoport a nép sorsáról, hanem egyben olyan történelmi tévedéseket és kudarcokat is, amelyek miatt különösen nálunk semmiféle pozitív tartalma a köztársaságnak nincs. Netán 1849 törvénytelen trónfosztása és végül elbukott lázadása lenne példaértékű? (Elég szomorú az is, hogy Magyarország – amúgy éppen bizonyítva köztársasági mivoltát – nem az 1848-as áprilisi törvényeket ünnepli, holott azok jogszerűek és legitimek voltak, és a polgári társadalom, egy alkotmányos monarchia alapjait rakták le, hanem egy szűk csoportocska pesti lázongását.) Vagy az első világháború utáni káoszt kihasználó és végül a tanácsköztársaságba fulladt 1918-as népköztársaságra lenne okunk büszkének lenni? Vagy a törvényes uralkodó elűzésével létrejött Horthy-rendszerre? Netán a szovjet megszállás árnyékában 1946-ban újra kikiáltott köztársaságra? Esetleg az utolsó kommunista pártállami parlament által elfogadott és az egykori moszkvai nagykövet, Szűrös Mátyás által 1989-ben kikiáltott köztársaságra? Sem 1849, sem 1918, sem 1920, sem 1946, sem 1989 nem éppen azt mutatja, hogy Magyarországon a köztársaság sikeres és helyes államforma lenne.

Magyarországnak van egy törvényes uralkodó családja, amely szerencsére még nem halt ki, és amelynek ez az ország az elmúlt félezer évben nagyon sok mindent köszönhet – kezdve a török alóli felszabadítástól a Mária Terézia-féle reformokon át a kiegyezés teremtette fejlődésig. Ezzel szemben a köztársaság eszméjének történelmi mérlege igencsak negatív.

Az a baloldali és liberális oldal, amely köztársaságot követel teli torokból a jelenlegi hatalommal szemben, nem is sejti azonban, hogy mennyire ugyanazon szellemi gyökerekből táplálkozik mindkét tábor. A jelenlegi kormány is azon kurucos, kossuthiánus retorikát használja, amelyből a baloldali republikanizmus is egykoron kinőtt. Nem az a baj tehát, hogy Magyarország ma ne lenne köztársaság. Hanem hogy mindkét oldalon azok állnak, akik eszméiket – a nacionalista, függetlenségpárti republikanizmust – a történelem sikertelen fejezeteiből hozták újra vissza. Hűen elődeikhez: a nép megkérdezése nélkül, természetesen.

A cikk a 2015. november 30-i Magyar Nemzetben jelent meg. Itt a szerző személyes engedélyével közöltük újra.


A Regnum! Portál szerkesztői álláspontja:

1.      A „történelmi legitimitás szempontjából” is alkotmányos királyság volt Horthy Miklós kormányzósága, amelynek intézményét, de a kormányzó személyét is elfogadta Boldog IV. Károly királyunk (ez természetesen nem felmentés a kormányzó cselekedeteire, amelyeket a király restaurációs kísérletei kapcsán tett). Így nem helytálló a szerző megjegyzése, hogy erre a magyar hercegprímás volt ekkor jogosult (arra csak akkor, ha nem lett volna kormányzó, homo regius, helytartó sem, esetleg közvetlenül a király kijelölt volna mást), azért sem, mert a hercegprímás elfogadta a kormányzó személyét, intézményét is, ahogyan a király is.

2.     A királyság intézménye de facto fennállt 1946. februárig, így azt nem kellett volna akkor újra létrehozni, annak ellenére, hogy a jogfolytonosságot csúnyán megszakította a német-, a szovjet megszállás, és az ezt kísérő nyilas puccs, illetve a moszkvai irányítással létrehozott „ideiglenes kormány, ill. nemzetgyűlés”. Horthy kormányzó távozása után annak legitim képviselője Mindszenty József hercegprímás volt, aki ezt közjogi állapotot jelezte is, érseki kinevezése után, sajnos eredménytelenül.

Hozzászólások