Az ellenforradalom

Az alábbiakban a világhírű brazil katolikus filozófus és történész, politikus, folyóirat-szerkesztő és újságíró, Plinio Corrêa de Oliveira (1908-1995) Forradalom és ellenforradalom című művéből közlünk részleteket, amelynek magyar fordítása megjelenés előtt áll. A brazil szerző összes művei közül élete legkiválóbb alkotása aHAGYOMÁNY, a CSALÁD és a MAGÁNTULAJDON védelmére alakult brazil társulat (Tradition, Familie und Privateigentum - TFP) megalapítása São Pauloban (1960), melynek élete végéig elnöke volt. Azóta az öt földrészen 26 önálló TFP-társulat működik szoros együttműködésben. Műveinek egyik fő törekvése, hogy hatékonyan fel kell tartóztatni a nyugati keresztény civilizáció teljes széthullását. Idehaza a szerző szinte teljesen ismeretlen sajnos, korábban csak partnerünk aMiles Christi (X./1.) közölt tőle egy rövidebb írásának a fordítását. Most a kötetből (*) az ellenforradalomról szóló fejezetet közöljük, a kiadó, a fordító és a lektor személyes engedélyével.

I. FEJEZET AZ ELLENFORRADALOM TULAJDONKÉPPEN REAKCIÓ

§ 1. Küzdelem a forradalom ellen: szemtől-szembe

Ha világos, hogy a forradalom milyen akció, akkor az ellenforradalomnak le kell vetkőznie mindazt a jogtalan és demagóg értelmezést, amit a köznapi nyelv aggat rá: A jelentése a szó szoros értelmében, nem más mint re-akció. Vagyis olyan akció, amelyik egy másik akció ellen fordul. A forradalom-ellenforradalom olyan analóg fogalompár, mint a protestáns álreformáció és a katolikus ellenreformáció.

§ 2. Ez a reakció nemes magatartás

Kiváló, nemes mivoltát és fontosságát ebből a reakciós természetéből meríti az ellenforradalom. Valóban, ha a for-radalom fojtogat bennünket, akkor semmi sem sürgősebb, mint az önvédelemre irányuló nyomatékos visszacsapás. Az életfontosságú reakció elutasítása illetve elhanyagolása tehát nem más, mint önként kiszolgáltatni a világot a forradalom uralmának.

§ 3. Határozott szembenállás a mai ellenféllel is

Ha ezt megértettük, tegyük bátran hozzá, hogy az ellenforradalom nem fantazmagóriák ellen hadakozó mozgalom, valahol fenn, a csillagos fellegekben. Hivatása pedig az, hogy a XXI. század ellenforradalma legyen, s ellenzékbe vonuljon a forradalom konkrét, mai pozíciói ellen, vagyis:

• a forradalmi szenvedélyek ellen, ahogy ma ropognak a parázs alatt;
• a forradalmi eszmék ellen, ahogy ma vezetik a tömegeket;
• a forradalmi környezetek ellen, ahogy ma észrevétlenül alakulnak;
• a forradalmi művészetek ellen, ahogy ma ízléstelenül terjeszkednek;
• a divatos irányzatok képviselői ellen, akik – bármilyen szinten – a forradalom legaktívabb cinkosai.
Az ellenforradalom tehát nem az elmúlt időkre visszatekintő boszorkányüldözés vagy néhai gonosz tettek lajstroma, hanem egy hadüzenet, hogy a jelenkorban itt és most útját álljuk a pusztító forradalom áradatának.

§ 4. Az ellenforradalom korszerűsége és átfogó küzdelme

Az ellenforradalmár nem akkor korszerű, ha félrenéz vagy paktál, akár a legkisebb mértékben is. Ellenkezőleg, behatóan ismernie kell a forradalom időálló, változatlan lényegét, és a hozzá kapcsolódó fontosabb, modern fejleményeket. Csak akkor tud majd okosan, éles ésszel, tervszerűen küzdeni, ha felhasznál minden megengedett eszközt és módszert, ami a világosság fiainak rendelkezésére áll.

II. FEJEZET
TÖRTÉNELMI MARADISÁG A REAKCIÓ FÉNYÉBEN

§ 1. Mit kell restaurálni?

Ha a forradalom rendellenesség, akkor az ellenforradalom a rend helyreállítása. A rend pedig, ahogy mi értjük, Krisztus békéje Isten országában. Amennyiben a helyreállított keresztény civilizáció a liberalizmust és az egalitariz-must egyszer majd újra felülmúlja, három kiemelkedő vonás fogja jellemezni:

• Auszteritás: mértéktartó, egyszerű, önmagával szigorú – másokkal szemben bőkezű magatartás.
• Hierarchia: kiérdemelt, lépcsőzetes tekintélyen és méltóságon alapuló tisztességtudó közösség.
• Szakrális rend: alapjaiban megszentelt, Istennek tetsző, a természetjognak megfelelő élet.

§ 2. Mit kell megújítani?

A történelmi törvény erejénél fogva maradiságnak nincs helye a múló világban. Az ellenforradalom a helyreállított, megújított rendnek saját jellemző jegyeket kölcsönöz, s nem másolja azt a rendet, amely a forradalom színrelépése előtt érvényben volt. Természetesen ez nem a lényegbevágó elvekre: a maradandó lelki és szellemi szubsztanciára, hanem a történelmileg esedékes járulékokra vonatkozik. Ezek a járulékok pedig annyira fontosak, hogy nem maradhatnak említés nélkül.

Mivel nem boncolgathatjuk ezt a témát hosszasan, csak annyit jegyzünk meg, hogy általában, ha a szervezet valahol megsérül, a gyógyulófélben lévő testrészen a védekezés különleges ellenszerei lépnek fel. Nem közvetlenül, hanem másodlagos okok sorozatán keresztül a Gondviselés szerető gondoskodása orvosolja a bajokat, hogy elkerüljön egy újabb katasztrófát. Megfigyelhető ez a csonttörésnél vagy bőrsérülésnél, hogy a sebhely még erősebben forr össze, mint azelőtt. Ez a testi előképe annak, ami a szellemi világban is lejátszódik. A bűnös, ha valóban bánatot érez, álta¬lában erősebben fog visszariadni a vétkeitől, mint a bukása előtti legjobb években. A bűnbánó szentek történetei tanúskodnak erről. Ugyanígy, minden megpróbáltás után az Egyház is megerősödve kerül ki az ellenféllel vívott minden küzdeleméből, aki térdre akarta kényszeríteni. Tipikus példa erre az ellenreformáció.

Eme törvény erejénél fogva, az ellenforradalomból születendő rend ragyogóbb lesz, mint valaha volt a középkorban, mégpedig azon a három főbenjáró ponton, ahol a forradalom megsebezte:

• az Egyház és a pápaság jogainak elismerése, és a múandó élet értékeinek lehető legnagyobb mértékű megszen¬telése, – ellentétben az ateizmussal, panteizmussal, laicizmussal és a felekezeti különbségek elhallgatásával, valamint azok valamennyi negatív utóhatásával;
• az állam, a kultúra és a közösségi élet áthatása a hierarchia szellemével, – ellentétben a forradalom metafizikai egalitarizmusával;
• a gondos figyelem minden rossz kezdetleges vagy leplezett formáinak felismerésében és leküzdésében, mélysé-ges megvetés a gonoszsággal, a becstelenséggel szemben, leginkább azokkal, amelyek a tanítás igazságai és a jószokások betartása ellen törnek – mindez szöges ellentétben a forradalom liberális metafizikájával, amelynek minden igyekezete arra irányul, hogy a gonoszságnak szabad kezet és védelmet nyújtson.

III. FEJEZET

AZ ELLENFORRADALOM ÉS AZ ÚJÍTÁSOK VISZKETEGSÉGI LÁZA

Korunk megannyi forradalmár fia hajlik arra, hogy gátlás nélkül szeresse a jelent, imádja a jövőt és feltétel nélkül kiszolgáltassa a múltat a gúny és a gyűlölet szenvedélyének. Ebből aztán árad az ellenforradalomról szóló félre-értések tengere, aminek egyszer már véget kell vetni. Mindenekelőtt sokan úgy állítják be, mintha az ellenforra-dalom hagyományőrző és konzervatív jellege az emberi fejlődés született ellensége volna.

§ 1. Az ellenforradalom tradicionalista

A. MI AZ OKA?

Az ellenforradalom, amint láttuk, olyan erőfeszítés, amely a forradalommal funkcionális viszonyban van. Az utóbbi szüntelenül az ősszüleinktől örökölt, keresztény intézmények, tanítások, szokások, perspektívák, érzelmek és gon¬dolatok ellen áskálódik, amelyeket még nem sikerült teljesen kiirtani. Teszi ezt csak azért, mert az ellen¬forra-dalom a keresztény hagyományok védelmezője.

B. A PISLÁKOLÓ LÁMPÁS

A forradalom a keresztény civilizációt olyan módon támadja, mint ahogy a brazil őserdők egy bizonyos fafajtája, a fojtó füge (Urostigma olearia) rátekeredik, ellepi és megöli a másik fát. A mérsékeltebb, lassú sodrású áramlataiban a forradalom azért lopakodott a keresztény civilizáció törzsére, hogy ránk tekeredhessen és megfojtson bennünket. Olyan átmeneti időket élünk, amikor a végső szorító fogás még nem következett be, de egyszóval, igen kényesre fordult a helyzet. Az, ami a keresztény civilizáció földi maradványainak nevezhető, az, ami még nem is olyan na¬gyon rég az élő hagyományok kellemes illatát árasztotta szerteszét, az, ami az emberek emlékezetéből még nem múlt ki mindenestül, együtt lézeng valahogy a forradalom intézményeivel és szokásaival.

Amíg a ragyogó keresztény hagyományban még dobog az élet, és amíg a forradalmi tevékenység újítás-mániája kö¬rül feszül a végső küzdelem, – ahogy XIII. Leó pápa a Rerum novarum kezdetű enciklikájának bevezetőjében leírja, – az igazi ellenforradalmár a nagy hagyomány kincseinek őrszeme lesz, hiszen ezek a keresztény múlt még érvény¬ben lévő értékei, amelyek védelmünkre szorulnak s amelyek bennünket is védnek. Ebben az értelemben az ellen¬forradalmár úgy tesz, mint Krisztus, aki nem azért jött, hogy kioltsa a pislákoló lámpást, vagy eltörje a repedt nádat. Ezért kell, hogy szeretettel fordítsunk gondot a veszendőbe merülő keresztény hagyományok megmentésére. A forradalom ellen vívott küzdelem lényegében véve tehát eminensen hagyományőrző és hagyományképző akció.

C. HELYTELEN TRADICIONALIZMUS

Az ellenforradalom tradicionalista szellemének azonban semmi köze sincs ahhoz a helytelen és szűklátókörű tradi-cionalizmushoz, amely abban éli ki magát, hogy megtartson néhány rítust, stílust, szokást, karácsonyi vagy húsvéti ünnepet csak azért, mert szereti a hangulatos múltat, de fogalma sincsen az értelmükről, amelyből valójában fakad¬nak. Ez nem egészséges, élő tradicionalizmus, hanem csupán archeologizmus: céltalan, poros régészkedés volna.

§ 2. Az ellenforradalom konzervatív

Konzervatív-e az ellenforradalom? Egy bizonyos értelemben igen, méghozzá a lelke legmélyén. Egy másik értelem-ben pedig nem, az is a lelke legmélyén.

Ha arról van szó, hogy megőrizzen valamit a jelenből, ami jó és életrevaló, az ellenforradalom konzervatív.
De ha arról van szó, hogy megörökítse azt a felemás helyzetet, amelyikben éppen leledzünk, azaz csupán a forradal¬mi folyamatnak a pillanatnyi képeit retusálja, miközben maradian ácsorgunk sóbálványként megmerevedve, átkarol¬va minden jót és rosszat századunkban, biztosítva a kettő élősködését állandó és harmonizáló kapcsolatban, akkor az ellenforradalom nem lehet konzervatív, és nem is az.

§ 3. Az ellenforradalom a valódi haladás lényegbevágó előfeltétele

Progresszista az ellenforradalom? Igen, ha a haladás valódi volna. De semmi esetre sem az, ha az úgynevezett »ha-ladás« a forradalmi utópia felé vezet.

Tartalmára nézve, a valódi haladás helyes úton-módon használja fel a természet erőit, a teremtés isteni törvénye szerint, az ember érdekeinek hű szolgálatában. Az ellenforradalom tehát nem paktál a mai túlbecsült technicizmus-sal, az újdonságok hajszolásával, a sebesség és a gépek bálványimádásával, s nem hajlandó az emberi közösségeket mechanikusan megszervezni. Ezeket a sajnálatos túlzásokat XII. Piusz pápa alaposan elítélte.

Az anyagi jólét a keresztény felfogás szerint nem a legfontosabb mozzanata a haladásnak. Amiben mindenekelőtt haladnunk kell, az a lelki javak teljes kibontakozása, és a morális tökéletesség felé való felemelkedés. Az ellen¬for-radalom haladásfogalma tehát előtérbe helyezi a lelki szempontokat az anyagiakkal szemben. Ezzel egyetemben az ellenforradalomnak sokkal sürgősebb feladata az, hogy hirdesse az egyes ember és a tömegek színe előtt az igaz val¬lás, az igaz filozófia, az igaz művészet és irodalom megbecsülését, mint a testi jólét és az anyagi haszon kiaknázását.

Befejezésül, a haladás forradalmi és ellenforradalmi fogalma közötti éles határvonal kitűzése végett, előnyös rámu¬tatnunk, hogy az utóbbi mindig úgy tekint a világra, mint a siralom völgyére és a mennyek felé vezető hágóra, amely csak átkelőhely Isten országa felé. A forradalmárok viszont a haladás földi paradicsomát várják, ahol boldogan élünk, amíg meg nem halunk, és semmi gondot, semmi gondolatot sem érdemes vesztegetünk az örökkévalóságra.

A valódi haladás megfogalmazása tanúsítja, hogy a haladás a forradalmi folyamatnak az ellenkezője.

Ígyhát az ellenforradalom a haladás útján lényeges feltétele a normális fejlődésnek, valamint a forradalmi utópia le¬győzésének, amely csak tetszeti a haladást.

IV. FEJEZET

KI ELLENFORRADALMÁR?

A fenti kérdésre kétféleképpen lehet válaszolni.

§ 1. Az a tevékeny ellenforradalmár

• aki egyrészről ismeri a forradalmat, másrészről a rend és az ellenforradalom szellemét, tanítását és módszereit;
• akinek szívügye a keresztény rend és az ellenforradalom diadala, s elveti a forradalmat mint a rend felborítását;
• aki ebből a szeretetből és gyűlöletből tengelyt formál, és aköré csoportosítja az eszményei, a választásai és a tettei súlypontját.

Ez a magatartás nem követel meg magas iskolai végzettséget. Szent Johanna, az egyszerű orléans-i szolgálóleány nem volt teológus, de meghökkentette bíráit gondolatainak teológiai mélységével (1429).

Ugyanígy a navarrai királyságban (824) két hosszú évszázad során a mórokkal szemben; az évtizedes összeütközésben (1793-1803) Vendée királyhű tartománya és az I. francia köztársaság között; avagy a tiroli szabad¬ságharcban (1809) I. Napóleon csapatai és a bajor csatlósai ellen: egyszerű parasztemberek – mint Andreas Hofer – voltak az ellenforradalom legjobb katonái, akik tudták miért küzdenek, mert megértették a magasra tűzött célok értelmét és szárnyaló lelkületét.

§ 2. Potenciális ellenforradalmár

Az, akiben megvan egy bizonyos, a forradalmárokra jellemző gondolatmenet vagy érzület, akár figyelmetlenségből, akár valamilyen alkalmi okból, amiért belé furakodott, de a személyisége legmélyét nem érintette a forradalom szel¬leme. Ilyen valaki, ha felébredt, ha fény derül az észjárására és a jó irányba fordul, könnyen átállhat az ellenforrada¬lom oldalára. Ebben különbözik az előbbiekben már említett félig-meddig ellenforradalmároktól.

V. FEJEZET

AZ ELLENFORRADALOM TAKTIKÁJA

Az ellenforradalom taktikáját megvizsgálhatjuk egyének, csoportok vagy divatos vélemények fényében három to-vábbi vonatkozásban, amennyiben összehasonlítjuk a tevékeny ellenforradalmár, a potenciális ellenforradalmár és a forradalmár magatartásával.

§ 1. A tevékeny ellenforradalmár harcmodora

A tevékeny ellenforradalmár nem olyan ritka, mint ahogy először gondolnánk. Tisztán látja a dolgokat, mély meg-értés van benne az összefüggések iránt. A lelkülete erős. Ebből fakadóan világosan látja a mai világ rendellenes-ségeit és a látóhatáron ólálkodó katasztrófákat is. Pont ez a tisztánlátás az, ami miatt elszigeteltnek érezheti magát olyan káoszban, amelyre láthatólag nincs megoldás. Ezért sokszor az ellenforradalmár bátortalan csendben van, ami szomorú állapot: Vae soli, ahogy a Szentírás mondja.
Az ellenforradalmi mozgalomnak mindenekelőtt fel kell kutatni az ilyeneket, bemutatni őket egymásnak és rá-vezetni, hogy támogassák egymást meggyőződésük nyilvános vállalásában. Ez kétféleképpen történhet:

A. EGYÉNI AKCIÓ RÉVÉN

Az első lépések során mindenekelőtt egyéni szinten kell megnyilvánulni a bemutatkozásnak és a meggyőződés megvallásának. Semmi sem annyira hatékony, mint az őszinte és karakán férfiú kiállása, legyen az fiatal egyetemista, katona, tanító, pap, netán arisztokrata vagy kétkezi munkás, akinek befolyása van a környezetében. Az első reakció, amit kiválthat, néha felháborodás lesz. De ha kitartó, ami a körülményekhez képest változó helyzeteket hoz, lassanként csatlakoznak majd hozzá útitársak.

B. KOORDINÁLT AKCIÓ RÉVÉN

A személyes kapcsolatokból természetes úton-módon csoportok születnek egy-egy megfelelő környezetben, akár-csak a szerteágazó nagycsaládokban, ahol a közösségben megsokszorozódik az egyéni akció ereje.

§ 2. Harcmodor a potenciális ellenforradalmár megnyerésére

A jó ellenforradalmár feladata, hogy bemutassa a forradalom és az ellenforradalom minden aspektusát: A vallási, politikai, közösségi, gazdasági, kulturális, művészi, stb. téren. Fontos, hogy a potenciális ellenforradalmárok lássák a teljes spektrumot, s necsak egyedül azon a szűk szűrőn keresztül tájékozódjanak, amelyen át legtöbbször megszo¬kás¬ból szemlélik a forradalom és az ellenforradalom dolgait, amely azonban ugyanakkor alkalmas hídfőnek is szol¬gál a közeledésben. Ha csak egy síkon vitázunk, például kizárólag csak politizálunk, nagyon leszűkítjük az érdeklő¬dők szimpátiáját egy területre, a kapcsolat steril marad, ellaposodik és előbb-utóbb ki fog halni.

§ 3. Harcmodor a forradalmárral szemben

A. KEZDEMÉNYEZÉS A FORRADALOM ELLEN

A forradalommal és az ellenforradalommal szemben nincs semleges álláspont. Akik nem harcolnak, azok akarva nem akarva az egyik vagy másik tábor felé sodródnak, akár tudatosan akár nem. Forradalmárok közé nemcsak azo¬kat soroljuk, akik nyíltan vállalják a forradalom eszméit és tetteit, hanem a félig-meddig ellenforradalmárokat is.

A forradalom, amint már szó volt róla, annak köszönheti a terjedését, hogy elrejti a valódi arcát, a valódi szellemét és a végső céljait.
Hogy lejárassuk a forradalom nimbuszát, annak a legjobb módszere, ha teljességében bemutatjuk akár a valódi szel¬lemét, akár az elkövetett tetteit, vagy éppenséggel a kicsinek tűnő manővereit s a jelentéktelen megnyilvánulásai egyikét. Ezzel leránthatjuk róla a leplet és hatalmas ütést mérhetünk rá.

Ezért, aki bármilyen erőfeszítésre vállalkozik a forradalom ellen, az okosan és a lehető legnagyobb buzgalommal kell, hogy végezze a feladatait.

Másrészről természetesen, a jól megtervezett viták nélkülözhetetlenek a sikerhez.

Van lehetőség arra is, hogy a félig-meddig ellenforradalmárokkal, és többé-kevésbé olyan forradalmárokkal is együttműködjünk, akikben megalvadt a forradalom vérkeringése egy bizonyos témában és bizonyos pontokon »vérrögöcskék« gátolják bennük a forradalmi meggyőződés teljes kirobbanását. Az ilyen együttműködés egy kényes kérdést vet fel: Meddig okos az ilyen együttműködés? Véleményünk szerint a forradalom elleni harc csak akkor bontakozik ki előnyösen, ha olyanokat köt össze, akik minden tekintetben mentesek a forradalom vírusától. Az együttműködés azonban olyan emberekkel, akik a szent ügynek nem, vagy nem egészen hű katonái, egy-két konkrét cél megvalósítására mégis könnyen és sikeresen elképzelhető. Ha azonban egyes ellenforradalmi csoportok ezt átfogó és állandó formában teszik, akkor egyhamar friss tetten éri utól őket az óvatosság felelőtlen hiánya. A könnyelmű együttműködés a leggyakoribb oka az ellenforradalom kudarcainak.

B. A FORRADALOM ELLENTÁMADÁSA

Megszokott dolog, hogy a forradalmár felvágó, hangoskodó és exhibicionista legyen, ha nem áll vagy csak gyenge ellenfél áll vele szemben. Ha azonban valaki jól elkapja az üstökét és erélyesen szaván fogja, akkor azonnal elhall-gat és a szófukarság kampányát szervezi meg. Ebből a csendből, azonban kivehető a rágalmak diszkrét sugdosása, és az ellenfél »eltúlzott logikája« elleni zúgolódás. De ez csak zavarodott és szégyenteljes csend, amit soha nem tör meg semmi talpraesett felelet. A zavarodottság és vereség csendjében Veuillot győzedelmes és lelkes szavait kiált-hatnánk oda a megdermedt ellenforradalmárnak: »Vallasd a csendet, s az választ nem ad soha.«

§ 4. Elitek és a tömegek a forradalom ellen alkalmazott taktikában

Az ellenforradalomnak, amennyire csak lehetséges, meg kell nyernie a tömegeket. De közvetlenül nem ez a fő célja. Az ellenforradalmárnak nincs oka elbátortalanodni azért, ha pillanatnyilag az emberek nagy többsége nincs az ő ol¬dalán. A történelem gondosabb tanulmányozása bizonyítja, hogy nem a tömegek a forradalom hordozói. Azért moz¬golódtak a forradalmi irányba, mert forradalmi elit volt a hátuk mögött. Ha ellenkező beállítottságú elit állt volna mögöttük, akkor ellenkező irányba mozdultak volna. A történelem tárgyilagosan arra vall, hogy a tömeg másodlagos tényező. Ami valóban fontos, az az elitek nevelése. Megalakításukra az ellenforradalmár mindig felhasználhatja a saját kis fegyvertárát, és így is jó eredményt érhet el az anyagi és technikai javak szűkössége ellenére, amelyekkel olykor küzködnie kell.

VI. FEJEZET

AZ ELLENFORRADALOM ESZKÖZEI

§ 1. Törekedni kell a hatásos eszközök megszerzésére

Elvben világos, hogy a forradalom ellen vívott akció megérdemli, hogy a legjobb eszközök álljanak a rendelkezésé-re: Televízió, rádió, nagy példányszámú sajtó, céltudatos, hatásos, ragyogó reklám. A talpraesett ellenforradalmár-nak arra kell szert tenni, ami a legjobb, s fellendíteni azt a csüggedt hangulatot, amely eleve feladja a reményt a ki-váló felszerelésre, mintha arra mindig csak a sötétség fiainak volna lehetőségük. Azzal azonban reálisan szembe kell néznünk, hogy az ellenforradalmi akció végrehajtásához sokszor hiányoznak a fényes segédeszközök.

§ 2. A szerény segédeszközök bevetése is hatékony

Még a legszerényebb segédeszközök bevetésével is figyelemreméltó eredményeket lehet elérni, ha ezeket jó órában és jó helyen, szellemesen és okosan használják fel. Már rámutattunk, hogy az ellenforradalmi akció akkor is véghez¬vihető, ha az adott helyzetben leszűkül egyedül a személyes cselekvésre. Azonban semmiféle akció sincs egyéni kezdeményezés nélkül, amely, ha jól sikerül, egyedül képes kaput és ajtót tárni a sikernek és a haladásnak.

Kis, lelkesítő ellenforradalmi kiadványok, ha nívósak, meglepően hatékonyak lehetnek, elsősorban abból a célból, hogy az ellenforradalmárok megismerkedjenek egymással. Ugyanilyen vagy még hatékonyabb eszköz a könyv, a szónoki emelvény és a katedra, ha az ellenforradalom szolgálatában áll.

VII. FEJEZET AKADÁLYOK AZ ELLENFORRADALOM ÚTJÁN

§ 1. Elkerülendő csapdák az ellenforradalmárok soraiban

A csapdák legtöbbször az ellenforradalmárok rossz szokásaiban keresendők. Az ellenforradalmi összejövetelek vagy kiadványok témáját gondosan kell megválogatni. Az ellenforradalomnak mindig van általános, ideológiakritikus tartalma, még akkor is, ha mellékes vagy kis részletkérdésekkel foglalkozik. Visszatérni, például, a napi események vagy a közelmúlt politikai-pártpolitikai problémáira igen hasznos lehet. De megcsonkítanánk az ügyet, amelynek a szolgálatába szegődtünk, ha a részigazságokat az egészként tüntetnénk fel, s azt, ami specifikus, ami lokális, regionális, előnyben részesítenénk az általánossal szemben. Nem előnyös kicsinyesen túlhangsúlyozni a személyes kérdéseket, felfújni a helyi ideológiai ellenfelekkel való küzdelemet, mintha az volna az ellenforradalmi akció fő problémája, vagy úgy bemutatni az ellenforradalmat, mintha az puszta nosztalgia, vagy netalán csupán a személyes lojalitásból fakadó kötelesség volna – habár nem tagadhatjuk, hogy a nosztalgia jogos, és a lojalitás szent és igazságos is lehet.

§ 2. A forradalom olcsó szólamai

A csapdák máskor elcsépelt jelszavak, hangzatos szólamok formájában jelennek meg, melyeket gyakran elfogadnak dogmaként még a legjobbak is.

A. IDEJÉT MÚLTA AZ ELLENFORRADALOM?

Messze a legkártékonyabb s megrögzöttebb frázis az, hogy a mi korunkban az ellenforradalom már nem prosperál, mert ellentétes az idők szellemével. Azt mesélik, hogy a történelem menete nem fordul hátrafelé.

Ha az ilyen üres szóbeszéd általános történelmi törvény volna, akkor a katolikus Egyház már rég nem létezne. Mert tagadhatatlan, hogy Krisztus evangéliuma, melyet az apostolok hirdettek, radikálisan ellentmondott az akkori környezetnek. Ugyanígy a germán-római eredetű, katolikus Spanyolország sem lenne valóság. Mert az újra feltámadás¬hoz semmi sem hasonlít jobban, – ami valahogy mégiscsak a múlt visszatérése – mint Spanyolország keresztény nagyságának teljes helyreállítása nyolc évszázadon keresztül, a covadongai csatától (722) kezdve Granada felszabadításáig (1492). A forradalmárok szemében oly nagyra becsült reneszánsz szóról-szóra újjászületést jelent. A korszak kultusza, legalábbis bizonyos szemszögből tekintve, mégsem volt sokkal több, mint visszatérés a naturalista kultúra és művészet maradványaihoz, ami már több ezer éven át megkövesedett.

A történelem tehát sokszor arra bolyong, amerre nem gondolnánk s tele van jövéssel-menéssel a jó és rossz útvonalain.
Egyébként, ha a forradalmárok valamiről azt hiszik, hogy odaillik az idők szelleméhez, akkor szemfülesen vigyázni kell. Mert megannyiszor az nem más, mint valami pogánykori szemét, amit újra akarnak éleszteni.

Mi új van például a válásban vagy a nudizmusban, a rémuralomban vagy a demagógiában, amelyek annyira elterjed¬tek az ókorban?
Miért volna modern a váló házaspár szomorújátéka, amelyben a kisgyerekek a statiszták, s miért anakronisztikus a felbonthatatlan hűség szószólója?

A modernség fogalma a forradalom szerint kimerül abban, ami a gőg és egalitarizmus malmára hajtja a vizet, ami a vágyak szomjának és a liberalizmusnak szabad utat enged, hiszen az mindig időszerű.

B. NEGATÍV-E AZ ELLENFORRADALOM MAGATARTÁSA?

Egy másik frázis: Az ellenforradalom, már a nevéből kifolyólag is, valami teljesen negatív és ezért steril dolog. De csak egyszerű szójáték ez a szemrehányás. Mivel a gondolkozó ember a tagadás tagadásával igenlést szokott kifejezni, sok fogalom úgy nyer pozitív megerősítést, hogy a tagadó, negatív jelentésű szóhoz fosztóképzőt ragaszt: Tévedhet-etlen, függ-etlen, ártalm-atlan, kétség-telen, hibá-tlan, bűn-telen, stb. Vajon negativizmus-e a tévedés, függés, ártalom, kétség, hiba vagy a bűn ellen küzdeni, csak azért, mert az anyanyelvünk fosztóképzéssel fejezi ki a pozitív tartalom erős igenlését? Vajon az I. vatikáni zsinat munkája negativista volt, amikor kijelentette, hogy a pápa tévedhet-etlen: azaz igazat mond a hit dolgainak a végső meghatározásában? Vajon Isten Anyjának az előjogát negativistának lehet mondani, ha az élete kezdettől kezdve (már a fogamzása óta) minden átörökölt bűn foltjától mentes: azaz makulá-tlan?
Mit jelent azonban, ha valaki negativista a mindennapi szóhasználatban? Nyilván azt, hogy kitartóan tagad, támad és szemmel tartja az ellenfelét. Vagyis el kell ismernünk, hogy az ellenforradalom természetében, habár nem merül ki csupán a forradalom tagadásában, kell hogy legyen valami alapvető és egészséges negativizmus. Mert olyan mozgalom, mint már mondtuk, amelyik egy másik mozgalom ellen irányul. A küzdelemben elképzeletetlen, hogy az egyik ellenfél ne figyelje a másikat és ne legyen polemikus, ne támadjon és ne védekezzen.

C. POLÉMIKUS ÉS KÁRTÉKONY AZ ELLENFORRADALOM?

A harmadik frázis a szükségszerűen negativista, polemikus jellegük miatt cenzúrázza az ellenforradalmárok szellemi munkáit. Állítólag túlhangsúlyozzák a tévedések megcáfolását, ahelyett, hogy kifejtenék az igazságot elfogulatlan, színtiszta formában. Terméktelen dolog az ilyesmi, így hangzik a vád, s csak ingerli az ellenfeleket és kiélezi az ellentéteket.

A lehetséges túlzásoktól eltekintve, ennek a nyilvánvalóan negativista stílusnak megvan a mélyebb létjogosultsága. Mint már mondtuk, a forradalom doktrínája már benne volt Luther és a korai forradalmárok renegát aktivitásában, azonban csak igen lassan, évszázadok folyamán bontakozott ki. Úgy hogy – tegyük hozzá jogosan, – az ellenforra¬dalmi írók már a kezdetektől fogva éreztek a forradalmi tételekben valamit, ami tulajdonképpen túlmutat magán a megfogalmazáson. A szakaszos folyamatok alakulása szerint, a forradalom mentalitásában sokkal több megfigyelni¬való van, mint amennyit a kidolgozott ideológia egyszerűen a felszínre dob.

Az alapos, hatásos és maradéktalan tárgyilagosságra törekvő munka ezért figyelmesen nyomon követi a forradalom minden lépését, hogy a forradalom zavaros hömpölygéséből kiderüljön a rejtett mondanivaló. Csak így lehet táma¬dást indítani a forradalom ellen a kellő objektív formában. A mindenkori ellenforradalmárokat ez arra kötelezte, hogy szüntelenül szemmel tartsák a forradalom fejleményeit, hogy átgondolják és kidolgozzák a nézeteiket azoknak a tévedéseknek az alapján, melyeket a forradalom elkövet. A módfelett kemény szellemi munka hevében, csak a tanítóhivatal megszentelt tárházában találhatunk az igazság és rend kincseire, ahonnan előhozzuk a régit és újat, hogy megcáfolhassuk a forradalom érveit, amennyiben egyre mélyebbre letekintünk a sötét szakadékok fenekéig.

Ígyhát az ellenforradalmi munka természete, kívánatos módon negativista és polemikus kell, hogy legyen. Egyéb-ként, hasonló érthető okokból, az Egyház tanítóhivatala is, a történelem során fellépő eretnek tanítókkal szemben, legtöbbször ilyen negatív megközelítésekkel szokta megfogalmazni a pozitív igazságot, és elutasítani az ellent-mondásos tévedéseket. Az Egyház soha sem riadt vissza attól, hogy keményen elbánjon azzal, akivel csak kell, s elítéljen valamit, ami téves.

§ 3. Helytelen magatartás a forradalom szólamaival szemben

A. CSAK BAGATELL SZÓCSATA, HA AZ ELLENSÉG HANGOZTATJA A SZÓLAMAIT?

Az ellenforradalmi tevékenység nem a poros könyvtáraknak fejti ki a munkásságát. Más szóval, nem korlátozható a dialektikára tisztán akadémikus szinten. Habár az ellenforradalom szolgáltában a tudományos munka fontosságát nem lehet eléggé megbecsülni, de nem a csiszolt definíciók, hanem aszerint kell elsősorban tájékozódni, támadni és védekezni, ahogy a közvélemény gondolja, érzi s megéli a forradalom jelszavait. Az ellenforradalmárnak tehát különösen fontos feladata, hogy komolyan vegye és megcáfolja a rágalmazó szólamokat.

B. HAGYJUK KI A POLÉMIKUS TÉMÁKAT, NE BIRIZGÁLJUK A FÁJÓ PONTOKAT?

Ha annak érdekében, hogy a forradalom elleni küzdelem szimpatikusabb és pozitívabb fénybe mutatkozzék, udva¬riaskodásból elhalkulnak a forradalom ellen intézett heves támadások, akkor ez a meghunyászkodás megfosztaná az ellenforradalmat a tartalmától és a dinamizmusától. Az ilyen ügyfogyott taktika olyan értelmetlen volna, mint az az államfő, aki az ellenséges csapatok láttán visszatartaná a seregeit, hogy a megnyerje a betolakodók rokonszenvét. A valóságban ezzel nem állítaná meg az ellenséget, hanem feladná a saját házatáját. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ellenforradalmár harc- és beszédmodora ne igazodjék a körülményekhez. Krisztus Júdeában a perfid farizeusok között izzó szavakkal prédikált. Galileában viszont egyszerű emberek között a hangja tanító volt, s nem harcias.

(*) A mű eredeti portugál címe: Revolução e Contra-Revolução (1959). Fordította: Dr. Bárdossy Endre, egyetemi tanár. Lektorálta: Szilvay Gergely.