Hőstelenítés a Hősök terén - kik, miért és kiket vitettek el innen?

Írta: Verena.

Egy korabeli bulvárlap ezt írta a szégyenletes emlékű 1919-es évben: „A Magyarország ezeréves fennállását hirdető városligeti emlékmű oszlopa között a régi autokrata és népelnyomó uralom király-szobrai is éktelenkedtek. Ezeket a bronzba öntött gőgös kényurakat most leszereli a proletárdiktatúrában megújhodó és öntudatra ébredt munkásság. Habsburg Ferenc József szobrát a proletáriátus jogos haragja darabokra zúzta, a többi király szobrot pedig leszedték arról a piedesztálról, ahova a dolgozó milliók elnyomatásának sötét korszaka helyezte őket.”

Az esemény pontos dátuma 1919. április 6. volt. Mielőtt – az akkor még Millenniumi Emlékműnek nevezett, – a magyarság ezeréves államiságának és nemzeti nagyságának elméket állító impozáns művet a bolsevik, illetve marxista-leninista „szellemi” alapokra építkező tanácsuralom jelképével, vörös drapériával bevonták volna, az összes Habsburg-királyszobrot leemelték eredeti helyükről. I. Ferenc József szobránál sajnálatos módon nem elégelték meg ennyivel a „hős proletárok”: darabokra zúzták. Később tettüket még azzal koronázták meg, hogy Gábriel arkangyal szobrát obeliszké alakították és elé a XIX. század egyik legdicstelenebb alakjának, Karl Marxnak 7 méteres gipszszobrát állították.

Az ellenforradalom győzelme után megkezdődött az emlékmű helyreállítása, az új Ferenc József-szobor megmintázását most Zala Györgyre, Mária Terézia királynő szobrának és a talapzatok alatt elhelyezett domborműveknek készítőjére bízták. Eredetileg öt Habsburg-házi uralkodó szobra volt elhelyezve a mai Hősök terén és mindegyik szoborhoz tartozott egy fontos történelmi eseményt ábrázoló dombormű is. I. Ferdinánddal Eger várának ostromát kapcsolták össze, melynek hős védője, Dobó István királyhű vitéz volt, aki bár egyszer megingott és részt vett egy összeesküvésben (amiért le is tartóztatták), utóbb visszatért a király hűségére. III. Károly szobrának talapzata alatt a nagyhírű zentai csata került megjelenítésre, melynél a dicső emlékezetű Savoyai Jenő herceg, a „zentai hős” vezette európai keresztény segédhadakkal egyesült császári haderő döntő csapást mért a török seregre. (A csata azonban nem III. Károly uralkodása alatt zajlott le, hanem még I. Lipót idején, 1697-ben.) Mária Teréziánál a vérüket és életüket felajánló magyar nemes urak jelente, II. Lipótnál a Szent Korona hazahozatala került megjelenítésre. I. Ferenc Józsefnél pedig az uralkodó 1867-es megkoronázása. (Érdekesség, hogy a Bocskay- és Bethlen-szobor, amelyek Ferenc József ajándékai voltak, felállításukig Köröndön voltak elhelyezve.)

Az ellenséges szovjet megszállás idején, miután a moszkovita „elvtársaknak” sikerült megkaparintaniuk a hatalmat, a királyszobrok sorsa az 1919-es országbeli ámokfutáshoz hasonlóan alakult, de most már - ráadásképpen - a hozzájuk kapcsolódó domborműveket sem kímélték, melyek mindegyikét elbontották. Még a világháborúban megsérült Ferenc József és Mária Terézia szobra, II. Lipóté pedig a bombatalálat következtében teljesen összezúzódott. A sérült és a még nagyjából épségben maradt szobrokat leemelték talapzatukról és ismeretlen helyre szállították, majd pedig helyükre Bocskay, Bethlen, Rákóczy, Thököly és Kossuth szobrait emelték, akiknek személye, úgy tűnik, sokkal inkább megfelelt az internacionalizmust oly bőszen hirdető rezsim szemléletének, mint a katolikus és többségében konzervatív, a forradalmi és szélsőbaloldali irányokkal szembenálló uralkodóház képviselői. (Megjegyezhető, hogy a XIX. században a feltétlen uralkodóhű Metternich herceg-kancellár testesítette meg a rend és hagyományos értékek védelmében és a baloldali – liberális – és szélsőbaloldali – kommunista-szocialista – ideológusok és forradalmárok ellenében munkálkodó államférfiút, olyannyira, hogy a szintén kiváló német Otto von Bismarck is őt tekintette példaképének és számtalanszor hivatkozott kijelentéseire, műveire. Állítólagos magyargyűlöletére, amely minden alapot nélkülöz, legyen elég annyi, hogy egyik felesége is magyar származású volt.)

A bánsági Karánsebesen 1906-ban felállított Ferenc József-szobor is egyazon sorsra jutott, mint a Hősök terén lévő: elbontották és helyére 1943-ban Dragalina román tábornok szobrát helyezték. A régi Ferenc József hidat 1946-ban a „felszabadítók” a szokott álságos retorikával „Szabadság híd”-nak nevezték el, Budapest egyik legszebb és központi tere, a Ferenc József tér pedig a „nagy” Roosevelt nevét viseli a megszállás óta. Az ún. rendszerváltás után jellemzően fel sem merült az eredeti elnevezések visszaállítása, a királyszobrok felújítására is csak újabban kezdtek némi figyelmet fordítani. Pedig Ferenc József uralkodói és jellembeli nagysága még 100 éve nem volt kérdéses a magukat jobboldalinak vagy konzervatívnak nevező, illetve tekintő politikusok, közéleti méltóságok és államférfiak előtt: gróf Tisza István, gróf Apponyi Albert, Csernoch János hercegprímás, ifj. gróf Andrássy Gyula, báró Fejérváry Géza, a neves konzervatív irodalomkritikus, Beöthy Zsolt, Tisza István közeli barátja, munkatársa és életrajzírója, Horánszky Lajos, Berzeviczy Albert, a későbbi kormányzó, Horthy Miklós, a kultuszminiszter Klebelsberg Kunó és az ellenforradalom tábori püspöke, Zadravecz István mind tisztelettel emlékeztek meg nagy királyunk alakjáról.

Visszatérve a Habsburg-királyszobrok sorsához, úgy tudjuk, jelenleg a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában vannak elhelyezve, restaurálásukra és újbóli szabadtéri felállításukra várva. Eddig Mária Terézia szobrának felújítása készült el, Zala György restaurált műve sokáig a Szépművészeti Múzeum előcsarnokában lehetett megtekinteni, jelenleg a Gödöllői Királyi Kastély kertjében van.

Végszóként álljanak itt Berzeviczy Albert a bolsevizmus időszaka alatt írt naplójából vett sorai: »Ma [1919. április 6-án] a lapokban olvasván, hogy a kormány oltalma alatt a millenáris emlék szétszedése megkezdődött, kisétáltam a Városligetbe és meggyőződtem róla, hogy az összes Habsburg-házi királyok szobrait leemelik helyükről és elviszik; Ferenc Józsefnél azonban nem érték be ezzel, szobrát betű szerint darabokra zúzták.

Az érzelmi elvadulásnak alig képzelhető visszataszítóbb jele. Ez a tett elkövetőit bélyegzi meg, nem Ferenc Józsefet; ő semmivel sem szolgált rá arra, hogy a magyar nemzet az ő emlékén ilyen inzultust kövessen el. De nem is a magyar nemzet cselekedte ezt; akik ezt tették, azok lehetnek az Internacionálé tagjai, de hogy magyaroknak tekintessenek, arra igényt nem tarthatnak, sőt nem is akarnak tartani.«

(Regnum!)