Az Alaptörvény és a magzati élet védelme

Jelen írásomban a terhesség megszakítását (abortuszt) az Alaptörvény Szabadság és felelősség II. cikke és a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 6. §. (1) bekezdés d) pontjának összefüggésében kívánom vizsgálni. Hangsúlyozni szeretném tehát, hogy jelen írás nem erkölcsi, filozófiai, hanem kizárólag a vonatkozó hatályos jogi normák tükrében igyekszik ezt a roppant fontos kérdést megvizsgálni.

Írta: Szabó Szilárd

A hatályos normákon belül sem térek ki a terhesség megszakításának egyéb eseteire (pl. ha a szülés az állapotos nő életét veszélyezteti, vagy ha a születendő gyermek olyan súlyos rendellenességgel rendelkezne, amely az élettel összeegyeztethetetlen). Az Alaptörvény II. cikke értelmében „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”. A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 6. §. (1) bekezdés d) pontja szerint az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén a terhesség a 12. hétig megszakítható. [1] A törvény 5. § (2) szerint „Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz”. Vizsgáljuk meg, hogy az Alaptörvény II. cikke és a magzati élet védelméről szóló törvény idézett rendelkezései összhangban állnak-e egymással. Hiszen csak ekkor jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy a magzati élet védelméről szóló említett rendelkezés megfelel az Alaptörvénynek, és nem ütközik valamely alapvető alkotmányos alapelvvel.

Ha abból indulunk ki, hogy a magzati élet védelmével – vagyis az Alaptörvény II. cikkével – a súlyos válsághelyzet következtében elvégezhető terhesség megszakítás összhangban áll, akkor ez azt jelenti, hogy a „testi vagy lelki megrendülés”, illetve „a társadalmi ellehetetlenülés” alkotmányjogi értelemben egyenrangú a magzat életével. Mivel az Alaptörvény szóhasználata „magzati életről” szól, és láthatóan megkülönbözteti az ugyanebben a rendelkezésben található „emberi élet” fogalmától, ezért nem szükséges vizsgálnunk az Alaptörvénynek és az „emberi élethez” kapcsolódó alkotmánybírósági határozatok rendelkezéseinek a tartalmát. [2] A lényeg az, hogy az állapotos nő súlyos válsághelyzete a magzat életének Alaptörvényben biztosított védelmével áll konfliktusban. „Csak” azt kell vizsgálnunk, hogy a magzati élet és az állapotos nő testi, lelki megrendülése, illetve társadalmi ellehetetlenülése egyenrangú-e egymással, ugyanis a magzatot az Alaptörvény a fogantatástól kezdődően védelmezi, így a magzati élet védelme Alaptörvényben biztosított alkotmányos alapjognak minősül. Ez azt jelenti, hogy ezt a jogot csak vele egyenértékű, ugyanúgy az Alaptörvényben biztosított alkotmányos alapjog korlátozhatja. Ez teljesen egyértelműen kitűnik az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdéséből: „Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”.

Másképpen fogalmazva, ha az állapotos nő testi, lelki megrendülése, illetve társadalmi ellehetetlenülése képes korlátozni egy Alaptörvényben biztosított alapvető jogot – a magzat életének fogantatástól kezdődő védelmét – akkor az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén ugyanolyan alkotmányos védelemben részesül, mint a magzat élete. Ebből következően az erre vonatkozó alapvető, Alaptörvény szintű védelemnek szerepelnie kellene valahol az Alaptörvényben. Ilyen rendelkezést azonban nem találunk. Az állapotos nő testi, lelki megrendüléséhez illetve társadalmi ellehetetlenüléséhez nem kapcsolódik Alaptörvényben biztosított alapvető alkotmányos védelem. Nézetem szerint ez egyébként helyes, hiszen testi, lelki megrendülés, illetve társadalmi ellehetetlenülés nem kizárólag állapotos nő esetében lehetséges, így, ha az állapotos nő ilyen helyzetben alkotmányos védelmet kapna azzal az Alaptörvény a többi, hasonló helyzetben lévő, de nem állapotos nő, illetve akár férfi rovására helyezné indokolatlanul előnyösebb jogi státuszba.

Viszont ha ez így van, akkor kizárt, hogy testi, lelki megrendülés, illetve társadalmi ellehetetlenülés okozta súlyos válsághelyzet miatt a terhesség megszakítása az Alaptörvényben foglaltakkal összhangban állna. A 48/1998. (XI. 23.) AB határozat értelmében a súlyos válsághelyzet egyfajta „szociális indikációt” fed, vagyis ebben az esetben egyértelműen nem orvosi, etikai, vagy a magzat életére vonatkozó genetikai-teratológiai indikációról van szó. A súlyos válsághelyzetre való hivatkozás a terhesség megszakítása kapcsán tehát kiüresíti az Alaptörvény magzati élet védelméről szóló rendelkezését, hiszen ebben az esetben egy olyan helyzet, ami nem részesül alkotmányos védelemben, felülírja egy Alaptörvényben biztosított alapvető jog tartalmát, amit elvileg, az Alaptörvény értelmében csak egy másik alapvető jog korlátozhatna. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy alkotmányosan csak egy másik alapvető jog által korlátozható alapvető jogot gyakorlatilag egy olyan élethelyzet korlátoz, amihez semmilyen, Alaptörvényben biztosított alapvető jog nem kapcsolható. Hiszen mi az alapvető célja a magzati élet védelmének? Nyilvánvalóan az, hogy a lehetőség szerint ép és egészséges magzat világra jöjjön. Az Alaptörvény a magzati életet a leendő emberi élet megóvása miatt részesíti alapvető védelemben. [3]

Úgy gondolom, hogy a súlyos válsághelyzet és a magzati élet konfliktusának feloldása kapcsán 1997-ben hozott lengyel alkotmánybírósági határozat járt el helyesen, amikor megállapította, hogy az abortusz engedélyezése az állapotos nő nehéz gazdasági helyzete vagy nehéz szociális helyzete alapján sérti az alkotmányos értékek arányosságának elvét. Az indokolás szerint a nő szubjektív helyzetértékelésén alapuló érdekvédelme és az élethez való jog ütközése esetén az utóbbinak van elsőbbsége. Véleményem szerint ez az álláspont az Alaptörvény esetében is alkalmazható és alkalmazandó kellene, hogy legyen, még akkor is, ha a magzati életet, mint „potenciális életet” elválasztjuk az „emberi élet” fogalmától.

A fenti gondolatmenethez hasonló indokokkal beadvánnyal fordultam az Alapvető Jogok Biztosához, Székely Lászlóhoz, hogy az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontjában biztosított jogánál fogva forduljon az Alkotmánybírósághoz és indítványozza a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 6. §. (1) bekezdés d) pontjának Alaptörvény ellenessége megállapítását. [4] Az Alapvető Jogok Biztosa 2014. február 11-én kelt válaszlevelében beadványom elutasításáról értesített. Indoklásában leszögezte, mivel a jogalkotó (jelen esetben az Országgyűlés) 2000 júniusában eleget tett az AB 48/1998. határozatában foglalt feltételeknek és a súlyos válsághelyzet ellensúlyozásaképpen megerősítette a terhesség megszakítást megelőző tanácsadási rendszert, így a súlyos válsághelyzet törvényi szabályozása és az Alaptörvény magzati élet védelméről szóló rendelkezése között „alkotmányellenességet” (sic!) nem észlelt, ezért az alkotmánybírósági eljárás indítását mellőzte.

A probléma az, hogy az Alkotmánybíróság még akkor hozta meg a döntését, amikor az Alkotmány még nem tartalmazta kifejezetten a magzati élet védelmét. Az 1949. évi XX. törvény, vagyis a Magyar Köztársaság Alkotmánya ugyanis semmit sem szólt a magzati élet mikénti védelméről. „Csak” az „emberi élet” védelméről rendelkezett. 2012. január 1-től azonban – elvileg – más a helyzet, hiszen az Alaptörvény az „emberi élet” védelme mellett kifejezetten rendelkezik a „magzati élet” védelméről is. Tény, hogy a magzati élet védelméről szóló törvény 9. §-a viszonylag részletesen rendelkezik az állapotos nő felvilágosításáról és az is kétségtelen, hogy a felvilágosítás nagyjából-egészében a magzat megtartásának szándékából történik. Ugyanakkor a 12. § (6) bekezdés szerint „A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő, illetve – cselekvőképtelensége esetén – törvényes képviselője a kérelem aláírásával igazolja”. Vagyis a Családvédelmi Szolgálat továbbra sem vizsgálhatja a súlyos válsághelyzet fennállásának valódiságát, és továbbra sincs szükség az abortusz elvégzéséhez az apa beleegyezéséhez.

Nézetem szerint tehát megállapítható, hogy a terhesség megszakítása az állapotos nő súlyos válsághelyzetére való hivatkozással ellentétes az Alaptörvény magzati élet védelmére vonatkozó rendelkezésével, mert egy olyan élethelyzet, amelyhez semmilyen Alaptörvényben biztosított alapvető jog nem kapcsolódik, teljesen kiüresíti és tartalmatlanná tesz egy olyan Alaptörvényben biztosított alapvető jogot, amit az Alaptörvény szerint csak egy másik alapvető jog korlátozhatna.

Jegyzetek:

[1] A törvény 6. § (2) szerint a terhesség az (1) bekezdésben foglalt feltételek esetén a 18. hetéig szakítható meg, ha az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, illetve ha terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége az (1) bekezdésben foglalt időtartamot.

[2] „Minden embernek joga van az élethez”.

[3] Így vélekedett egyébként a terhesség megszakítás kapcsán hozott korábban már idézett 48/1998. AB határozat is: „az élethez való alanyi joggal közvetlenül összekapcsolódó, annak tényleges előfeltételét képező magzati élet védelmére az államvédelmi kötelessége külön nevesítés nélkül kiterjed”.

[4] Ügyszám: AJB -761/2014. Előadó: dr. Szajbély Katalin.