A restauráció harcosa és a diktatúrák áldozata: Dr. Lajos Iván polgári legitimista élete

Aki igazán sokat szeretne tudni Boldog Károly királyunkról annak nem kell bécsi levéltárakban vagy a budapesti könyvtárakban heteket eltöltenie okvetlenül, elég ha a legalaposabb IV. Károlyról szóló életrajzi könyvet előveszi és mind az 535 oldalt alaposan átolvassa, majd ennek a műnek a folytatását a „Restaurációs kísérletek” címűt szintén figyelmesen átolvassa és az eredményét összegzi magában. Alapos kép az utolsó magyar királyról és osztrák császárról, de írója egy elfeledett pécsi legitimista, Dr. Lajos Iván volt. Ezért tartjuk fontosnak a királyéletrajz írójának rövid bemutatását.

Írta: Czeininger Tamás.

Ifjúkor, egyetemi évek. A korai legitimista gondolkodó

Lajos Ferenc középiskolai tanárnak és bekeházi nemes Beke Lenkének három gyermeke született Pécsett. Az első László volt, akiből híres orvos professzor lett (egy kórházi osztály van elnevezve dr. Lajos Lászlóról a pécsi szülészeten). A második gyermek volt Iván, aki 1906 február 3-án született és a harmadik egy leány, aki Jolán nevet kapta a keresztségben. Lajos Iván kitűnően végezte az elemit majd a középiskolát is, ezt követően felvételt nyert a trianoni békediktátum miatt Pozsonyból Pécsre áttelepült Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem jogi és államtudományi szakára. A pécsi egyetem – mint köztudott – még I. Nagy Lajos király és Vilmos püspök által 1367-ben alapíttatott, azonban néhány évtized múlva Magyarország első egyeteme akkor megszűnt. Az 1923-ban a békediktátum miatt indulhatott újra felsőoktatási intézmény a dél-dunántúli városban. Fontos megjegyezni, hogy az egyetem első díszdoktora a legitimista mozgalom egyik legnagyobb alakja, gróf Apponyi Albert lett, aki a szent életű IV. Károly, majd Ottó főherceg egyik legodaadóbb hívének számított, mégis a legtöbben a trianoni küldöttség vezetőjeként ismerik őt. A fiatal Lajos Iván az egyetemi évei alatt nem rejtette véka alá a királyhoz fűződő rendíthetetlen hűségét. Miközben egymás után tette le a sikeres vizsgákat az évek folyamán egyre több cikke jelent meg egyetemi lapokban illetve kis példányszámú pécsi sajtótermékekben. Éles és kritikus szemmel figyelte a kül-, és belpolitikai eseményeket. A frankhamisítási botrányban a kormány ellen emelte fel szavát a főként királypárti egyetemi hallgatókat tömörítő Szent István Bajtársi Egyesület gyűlésein. Doktori disszertációját is a Pragmatica Sanctio jogi érvénye címmel írta Lajos 1928-ban. A jogfolytonosságról szóló 60 oldalas munka bírálói dr. Faluhelyi Ferenc a nemzetközi jog és a szigoráról is híres dr. Molnár Kálmán a közjog egyik legnevesebb professzorai voltak.ű Érdemes Molnár Kálmánnál egy kicsit időznünk ebben az írásban is. A hórihorgas termetű egyetemi tanár – aki 1925-óta tanított a városban – Habsburg-Lotaringiai Ottó herceg (II. Ottó örökös király) tanára is volt egyben, akire felnőtt korában is a legnagyobb tisztelettel beszélt. Soha sem tagadta legitimista nézeteit Molnár, a Habsburg-Lotharingiai dinasztiához való hűségét lényegében 1946 után is fenntartotta, amikor a köztársaság akkori kialakítói fordultak hozzá. Molnár professzor több vitatanulmányában a közjogi provizórium (kormányzóság) és a jogfolytonosság teljes helyreállítása mellett tört lándzsát. Kevés érdemi bírálója akadt, inkább vitatkoztak csak vele nagyobbrészt. A nevezett két professzor volt bírálója Lajos Iván egyik csoporttársának és egyben királypárti gondolkodásában is társának, Ruttkay Géza disszertációjának is. Ruttkay téma választása a Horthy-korszakban valóságos hőstett volt; „A magyar trónöröklési jog és a királykérdés” címmel. A több mint száz oldalas dolgozatban érvényes törvényekre hivatkozva bátran írta többek közt: „...elérkezett az ideje annak, hogy a kormányzóságot megszüntetve válasszon az országgyűlés nádort, aki a távollévő ifjú örökös királynak gyámja legyen és a kiskorú király nevében a felelős minisztérium útján gyakorolja a királyi hatalmat.''. Visszatérve Lajos Ivánhoz, a jogfolytonosság helyreállításának fontossága mellett az 1921.XLVI. számú tc.-ről, a detronizációról így írt: ,,...az külső nyomásra, idegen ágyuk fenyegetésére jött létre s így közjogi érvénye a nullával egyenlő.''. A dicsérettel elfogadott disszertáció védésére június végén került sor és így Lajos Iván a jogtudományok doktora lett. A frissen doktorált férfi Bécsben csiszolta tovább tudását állami ösztöndíjasként.

A ,, fanatikus legitimista''

Dr. Lajos Iván a frissen diplomázott, de egyelőre állás nélküli jogász 1929-30-ban egymás után jelenteti meg a katolikus-királypárti szemszögből megírt tanulmányait. Először „Az olasz nő legendája” című dolgozatát olvasta fel – nagy sikert aratva - A Magyar Nők Szent Korona Szövetsége gyűlésén. Ebben Zita királynénkra zúdított német szerzők rágalmait oszlatta el és értékelte – helyesen – a szent életű királyné közéletben betöltött fontos szerepét. Ezt követte az „Utolsó kísérlet a Monarchia megmentésére” című kutatómunkája, majd az eddigieknél is nagyobb lélegzetvételű anyag látott napvilágot Lajos dr. tollából, címe „A restaurációs kísérletek külpolitikája”. Ez a Szent István Bajtársi Egyesület pécsi csoportjának volt kiadványa. Az alapos szakmunka rávilágított a sokak által helytelenül ,,királypuccsoknak” is nevezett két helyreállítási kísérlet, külföldi támogatóira. Külön figyelmet érdemel a kisantant országaiban történt restaurációs előkészületekről szóló fejezet, amelyben a szerző rámutatott a szlovák és a cseh, valamint a horvát és a szerb etnikumok közötti ellentétre és az ebből kifejlődő szimpátiára Habsburg-Lotaringiai Károly király irányában. A francia magas politikai körök is élükön az immár negyedszer miniszterelnöki pozíciót betöltő és a külügyeket irányító Aristide Briand elnökkel, felismerték egy esetleges német revans veszélyét és inkább támogatták a restaurációt, mint ellenezték. Róma püspökéről XV. Benedek pápáról pedig szinte mindenki tudta, hogy szimpatizál IV. Károllyal, sőt a restaurációt még szorgalmazta is. (A pápa tartott a bolsevizmus keleti irányból történő terjedésétől és így a nyílt ateizmustól is, egy egységes Közép-Európában látott lehetőséget, hogy feltartóztassa a káros bolsevizmust.) Lajos Iván kiemelte, hogy „két politikai koncepció rohan egymás mellett gyilkos iramban (...) Az egyik a Benes -féle dunai konföderáció terve, a másik IV. Károly király politikai koncepciója, kinek restaurációs kísérleteiben a Duna völgyében megbékült és Budapesten át egyensúlyba jutott magyar német hegemóniának nagy igazsága próbálta elfoglalni helyét azzal képtelen és fenntarthatatlan káosszal szemben, melyet a külső támogatásra támaszkodó szláv uralom teremtett meg a régi ...történelmi Magyarország üszkös romjain.''. Tehát a pécsi szakíró a történész pontosságával mutatott rá a restaurációs törekvések külső támogatottságára amelyből kiderült, hogy volt esélye Károly királynak és hazai legitimistáknak a sikerre, sajnos azonban Horthy kormányzó máshogyan gondolkodott és cselekedett. A következő nagy munka, amely Lajos dr. tollából megjelent a „IV. Károly király élete és politikája”, a Magyar Nők Szent Korona Szövetségének kiadványa (Pécs, 1935). A pécsi egyetemi könyvkiadó és nyomda által kiadott könyv Lajos Iván legnagyobb lélegzetvételű munkája. Évekig gyűjtötte az adatokat és kért a királyhoz közelálló személyektől információkat, tényeket a szomorú sorsú uralkodóról. A szerző olyan fontos férfiaktól és nőktől gyűjtötte be az uralkodóról szóló adatokat mint, gróf Andrássy Gyuláné, a Monarchia utolsó külügyminiszterének özvegyétől, dr. Gratz Gusztáv volt külügyminisztertől, Boroviczény Aladártól az uralkodó titkárától és feleségétől Schönborn Ágnes grófnőtől, valamint osztrák oldalról gróf Wallis Györgytől az indigenátussal is rendelkező titkos tanácsossal aki nevelője volt az ifjú Károly főhercegnek, illetve Polzer-Hoditz gróftól az egykori kabinet főnöktől, valamint Reverta Miklós tanácsostól. A szerző könyve előszavában külön megemlékezik és hálás szívvel mondott köszönetet a Szent Korona Szövetség női tagozata elnökének Odescalchi hercegnének. Erről a grandiózus műről elmondható, hogy a maga korában sokan olvasták de mára a feledés homálya takarja. Még akkor is kijelenthető ez, amikor a boldoggá avatás miatt hazánk lakóinak egy része megpróbált tájékozódni. hogy ki is az a IV. Károly, Magyarország ezeddig utolsó királya? Lajos Iván által írt könyv pedig nagy segítség lenne azok számára, akik szeretnének olvasni múltunk híres személyiségeiről. Reprint kiadásban kellene újra nyomni tíz meg tízezer példányban, de félő, hogy nem csak anyagi okai vannak annak, hogy ez a remek anyag nem kerülhet az érdeklődők kezébe, hanem annak szemlélete sem lenne maradéknélküli siker.

A „IV. Károly király élete és politikája” című könyvről

A pécsi kutató kronologikus módon mutattatta be hősét, az utolsó koronás királyunkat, egy pillanatra sem hagy kétséget olvasóiban, hogy a sorok írója nagy tisztelettel viseltetik a címszereplő iránt és szándéka Károlyt mindenkinek nem egyszerűen be-, hanem felmutatni akarja, mint történelmünk elfeledett, illetve félreismert nagy alakját. A tizenöt fejezetre bontott igényesen megírt könyv egyértelműen mutatja be Habsburg-Lotaringiai Károlyt, a gyermeket majd az ifjú felnőttet és trónörököst. A világháborút, mint egy megöröklő IV. Károly békekísérleteiről és az emberséges rendeleteinek soráról írt oldalak a legértékesebb részek a könyvben. Különösen a kortársak és az utókor valláserkölcsében élők helyeslését, míg a radikálisok nem tetszését kivívó amnesztia rendelet a legizgalmasabb, ami 1917 július elején történt. Királyunk trónra lépése óta foglalkozott a politikai bűntettetekre adandó amnesztia gondolatával. Uralkodásának első pillanatától kezdve felismerte, hogy a katonai bíróságok igaztalanságaikkal horribilis hibákat követtek el, s ezek a legvégzetesebb politikai következményeket vonhatják maguk után. Ahogyan fogalmaz a könyvben Lajos: ''IV. Károlyt a keresztény szeretet is vezérelte amikor kiadta az amnesztia rendeletet és így 1640 embert mentett meg a haláltól.”. Lajos Iván rámutatott arra is, hogy az uralkodó pár hogyan reagált a német korlátlan búvárhajó-harc bejelentésére és főleg arra a nagy erőfeszítésre amelyet koronás királyunk a béke elérése érdekében kifejtett. Ebben rámutatott az uralkodó mindenkor keresztényi felfogására, még akkor is, amikor a vezető körökben nem volt ,,divat” Krisztus tanítását megtartani. A könyv írója részletesen szól a Sixtus herceg közreműködésével folytatott titkos békekötési kísérletről és XV. Benedek pápa – csak Károly király által támogatott – békeakciójáról, eoszlatva sok félreértést ezzel kapcsolatosan. A munka egészen a svájci számkivetésig követi a császári és királyi családot. Az alapos és sok adatot felvonultató könyv vegyes érzelmeket váltott ki az olvasókból. Akik szerették és tisztelték IV. Károlyt azok most még inkább szerették, míg akik nem szimpatizáltak az uralkodóval – azok még ellenségesebben tekintettek személyére. A könyv írójával is ugyan ez történt. Arisztokrata körökben és általában a legitimista katolikus többségben elismerést váltott ki Lajos Iván hatalmas munkája, de más körök egy része – még ma is – gyengén megírt legitimista propaganda anyagnak tartja és a királyt ,,nemzetrombolónak’' nevezik.

Az újabb világégés előestéjén - a "Szürke könyv"

Lajos Iván legismertebb és legnagyobb feltűnést keltő műve egy kis füzet volt, nem a fentebbi nagy munkája. A ,,Szürke könyv '' az-az helyesebben teljes nevén, „Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében” című alig százoldalas könyvecske nagy felfordulást okozott és nemzetközi hírnevet szerzett Lajosnak. Az 1939. évben, de még a II. világháború kitörése előtt megjelent anyagban a pécsi szerző nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ha kirobbanna egy újabb háború – melyet Németország kezdene – akkor katasztrofális vereséget szenvedne és ennek legfőbb oka a gazdasági háttérben keresendő, nem is a politikaiban. A háborúhoz olajra van szükség, mégpedig rengetegre, Németország pedig nem rendelkezik tartalékokkal és ott van még az Egyesült Államok hatalmas katonai és gazdasági ereje is, amelyet nem lesz képes ellensúlyozni a Harmadik Birodalom, így csak vesztesen kerülhet ki egy esetleges világháborúból. A pécsi szerző a német szakirodalom által közölt adatokra támaszkodva tételesen elemezte Hitler országának esélyeit és megvizsgálta a villámháborúra építő esetleges orosz föld meghódításának lehetőségét. Az olaj hiányával majdan küzdő német hadsereg képtelen lesz bevenni az egyébként is jól védhető és a határtól nagyon távollévő Moszkvát – állította többek között Lajos. A könyv kitér az élelmezési helyzetre, a hadiipar problémáira, a nyersanyag, az olaj jelentőségére és annak hiányára, a pénzügyi helyzet elemzésére és talán a legfontosabbra, az Amerikai Egyesült Államok hadi erejére és óriási emberi és anyagi tartalékaira. A könyv megjelenése – melyet a híres legitimista, a becsület politikusa, gróf Sigray Antal anyagilag is támogatott - hatalmas közéleti vihart kavart. Voltak, akik lelkesen dicsérték, voltak, akik ellenséges propagandának minősítették a munka szerzőjét már megjelenése idejében. 

Meghurcoltatás évei

Az 1938 valamint az 1939 márciusában visszakapott- visszaszerzett területek a magyarság nagy részét bizakodóvá tették. Az igazságtalanul elszakított területek és az ott élő magyarok sorsa mindenkit elkeserített, közhely, de igaz, hogy szinte az egész ország revíziós hangulatban élt a húszas-harmincas években. Mivel a nyugati hatalmak és a kisantant területet vissza nem fog adni, tehát a magyar politikának nem maradt más reménye, mint a Harmadik Birodalom és Olaszország. Az ilyen módon visszacsatolt területek szinte Németországhoz láncolták Magyarországot. Hazánk megnagyobbodása mindenkit örömmel töltött el, de az Anschluss miatt már nem volt egységes a boldogság a jövőt illetően – hisz a nácik vezette német birodalom közvetlen szomszédja lettünk, viszont az elveszett területeink visszaszerzésének - Olaszországon kívül egyetlen támogatója Németország volt. Ennek az árát akkor még kevesen látták. Lajos Iván 1939 júniusában megjelent könyvével szemben a Hubay Kálmán féle nyilas párt hatalmas akcióba kezdett a parlamentben. A szerzőt „fanatikus pécsi legitimistának” nevezték – ez volt a legszelídebb és persze igaz kritikájuk, a „németellenes tanulmánynak” nevezett anyag – állítólag - több tízezer példányban jelent meg ekkor, több politikai döntéshozóhoz is eljutott Sigraynak köszönhetően. A híres egyetemi tanár dr. Molnár Kálmán szerint maga a miniszterelnök (gróf Teleki Pál) jóvoltából élhetett meg Lajos könyve több (nyolc) kiadást is. Sőt egyes szerzők szerint a támogatók között - később a nácik által letartóztatott - vitéz Keresztes-Fischer Ferenc dr. a belügyminiszter is ott volt. Az íróra szórt kritikák eredménye a könyv elkobzása, az újra nyomtatás betiltása, valamint bűnvádi eljárás megindítása lett. Júliusban rendőrségi kihallgatásra került sor Pécsett Lajos ügyében. A ,,baráti'' Németország elleni ,,koholmány'' íróját a szélsőséges németbarát sajtó „az utóbbi idők legveszedelmesebb külpolitikai méregkeverője”-nek nevezte. Amennyiben nem lettek volna helytállóak a szerző által közölt adatok és Németország hatalmas ember és nyersanyagtartalékai révén megnyerte volna – az USA-t is legyőzve – a második világháborút, akkor kijelenthetnénk, Dr. Lajos Iván egy antináci ember volt és csupán álmait közölte a Szürke könyvben. A történelem azonban igazolta a szerző által leírtakat, így ebben a perspekítvában máshogyan kezelendő Lajos munkája már, főleg úgy, hogy ezt a döntéshozók olvashatták, informálisan a magyar miniszterelnök támogatásával együtt. Szerzőnk sorsa a Horthy-éra háborús éveiben csak a megbélyegzettek sorsa volt, de a német megszállást követően ez a sors megpecsételődött, a hosszú Cassandra-levélnek is felfogható mű íróját azonban a nácik letartóztatták 1944 tavaszán. A Gestapo kezében már hosszú lista szerepelt olyan személyekről, akik a német politikával nem értettek egyet és nézeteiket tömegek előtt terjesztették akár parlamenti felszólalásokban tömeggyűléseken vagy az írott sajtóban, avagy könyveken keresztül. Több mint háromezer ellenségesnek tartott közéleti személyiséget, politikust tartóztatottak le a németek a hírhedt Ernst Kaltenbrunner, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal főnökének parancsa értelmében. A letartóztatottak között – csak jobboldali, konzervatív szempontból fontosabb legitimisták névsorából: Gróf Apponyi György (Apponyi Albert fia), gróf Sigray Antal, Ottó magyar királyi herceg által kinevezett vezető, gróf Csekonics Iván, dr. Gratz Gusztáv, a volt külügyminiszter, gróf Szapáry Antal és még sokan mások. A csoportot a mauthauseni koncentrációs táborba szállították, így Lajos Ivánt is. Szinte napra pontosan egy évvel a táborba kerülésük után az amerikai csapatok szabadították fel a tábort.

Újra Magyarországon. A vég

Lajos Iván a lágert lelkileg ugyan megviselve, de túlélte. Az oroszok által megszállt ország volt ekkor már a magyar haza, hazatérve szülővárosába azonban több előadást is tartott a Szürke könyv írója. Sok meghívásnak kellett eleget tennie és az előadásairól a sajtó is beszámolt. Az országban ekkor az Moszkva által parancsolt „Ideiglenes Kormány” volt hatalmon, amelyet a megszálló szovjet hadsereg ültetett a nyakunkra. A legitimista gondolat egy megszállt országban egyre reménytelenebbnek tűnt, de Lajos Iván elveit nem adta fel. Közben sikerült álláshoz is jutnia, gróf Teleki Géza - Teleki Pál volt miniszterelnök fia - vallás és közoktatási miniszter jóvoltából, aki 1945 június végén miniszteri osztálytanácsossá nevezte ki. Az új tanácsos és a szakminiszter között jó volt a kapcsolat már csak azért is, mert az oroszok által támogatott szélsőbal fokról fokra próbálta a hatalmat átvenni és a politikai irányítást ezáltal gyakorolni, ebben a szorult helyzetben összetartottak. Elindultak a politikai perek, a népbíróság is ,,dolgozott '' keményen, sok embert vádoltak kollaborációval, olyanokat is, akik nem voltak náci- vagy nyilasbarátok. Több esetben próbált Lajos dr. közbenjárni mint a VKM főmunkatársa az ügyükben, ezzel is csak kivívva a szovjetbarát körök ellenszenvét. A legitimisták megmaradt kis tábora gróf Pálffy Géza által bérelt pesti lakásban tartotta összejöveteleit, egyre nehezebb körülmények között. Az új Magyarország főként bal és szélsőbaloldali – tehát a sztálini Szovjetunió politikáját támogató erők - az államformát is meg akarták változtatni nem csak a társadalmi viszonyokat. A letartóztatások már 1945-től folyamatosak voltak országszerte, előbb a nyilas gyanús egyéneken majd a polgári és egyházi személyeken volt a sor. A nemesi származású emberek sem voltak biztonságban a „demokratikusnak” nevezett országban. A Tildy Zoltán vezette kormány amúgy is a konzervatív múlttal kívánt leszámolni, lévén ők a kormányzóságban is ellenzék volt. Így politikai tere már nem volt a valaha hatalmas vagyonnal, valamint kiemelkedő műveltséggel és antifasiszta múlttal rendelkező de vallásos és királyhűséget tanúsító arisztokratáknak. Már csak azért sem mert a kommunistákat ugyan olyan káros elemeknek tartották mint a nácikat vagy nyilasokat, ateista szélsőségek akik erőszakos és demagóg politikájukkal csak tönkre teszik a hazát. Ez volt a felfogása az 1946-ban letartóztatott királypárti aktivistáknak mint Pallavicini György őrgrófnak, gróf Pálffy Gézának vagy a neves egyetemi tanárnak, dr. Baranyai Jusztin egyetemi tanárnak és dr. Lajos Ivánnak. Felsorolt legitimistákat az új a demokratikusnak hazudott hatalom elpusztította. Baranyai atyát a Mindszenty perben ítélték el és halt szörnyű halált a börtönben (Baranyai Jusztin börtönben írt hosszú beszámolóját, mely a Mindszenty-per iratai között lapult, s a magyar legitimista mozgalom egyik legértékesebb forrásának tűnik). A két főnemest az oroszok hurcolták Gulágra és ott haltak meg iszonyatos körülmények között (Sigray gróf jobban átlátta a helyzetet és Amerikába emigrált közvetlenül Mauthausen után). Ezt tette a Keresztény Demokrata Néppárt alapító elnöke gróf Pálffy József, Géza testvéröccse is, aki Budapestről menekült Ausztriába miután a kommunistákkal nem tudott egyetérteni (kezdetben őt támogatta Mindszenty József is Barankovics Istvánnal szemben egy keresztény párt megalakításával kapcsolatosan). Mi történt ekkor Lajos Ivánnal? A király-kérdés tán legjelentősebb kutatója 1946 júniusában eltűnt, pontosabban szovjet fogságba került. Az 1945 decemberétől péntekenként tartott Társaskör gyűlésein rendszeresen részt vett az ekkor 40. életévében járó Lajos, de 1946 nyarától már nem látták. A köztársasági államvédelem 1946 elejétől figyelte ténykedését szorgalmasan. A köztársaság elleni szervezkedés, titkos legitimista gyűléseken történő részvétel és azokon előadások tartása a restaurációt sürgetve. Ez és ehhez hasonló okok miatt figyelte a szovjetekkel kollaboráló köztársasági államvédelem. Szerepet játszott Lajos megfigyelésében és majd letartóztatásában két frissen írt munkája is. Letartóztatása is szinte könyvbe illő; egy orosz főtiszt is érdeklődött Lajos konföderációs - legitimista terve után. Murányi Gábor, aki 2006-ban könyvet írt a neves királypártiról, erről az eseményről így számol be: ,Tények híján legfeljebb csak találgathatnánk, hogy a titokzatos, ám módfelett érdeklődő szovjet tábornok (kapitány, ezredes) ki volt, hányszor találkozott és miről beszélgetett Lajos Ivánnal, s hogy ezek az eszmecserék mennyire lelkesítették fel, vagy éppenséggel intették józanságra, s hogy volt-e veszélyérzete vagy sem (...). 1946 június 17.-én Lajos Iván újabb találkozóra indult a szovjet főtiszthez s onnan soha többé nem érkezett haza. Nyomtalanul tűnt el, hollétéről még az ÁVO sem tudott...''.

A letartóztatottak rokonai – így Lajos testvére és családja - megpróbáltak mindent megtenni szeretteikért de eredménytelenül. Lajos László családja csak 1998 (!)-ban kaptak tájékoztatást az igazságról. A szovjet Állambiztonsági Minisztérium 15 évi szabadságvesztésre ítélte és az egyik Gulágon - szörnyű körülmények között - 1949 szeptember 10-én elhunyt, Tartagulban ( Kazahsztán). A halál oka ,, tüdőbaj'' volt. A hősi halottat 1997-ben rehabilitálták, Pécsett közel tíz éve szobra van a mártírnak a híres Vasváry-család villájának előkertjében, ami évtizedek óta az MTA székháza és vendégháza. Dr. Lajos Iván (1906-1949) sorsa tipikus XX. századi magyar sors, ugyanakkor egy hithű katolikus, és királypárti ember története a diktatúrákban is. Megbélyegezték a Horthy-korszakban, koncentrációs táborba hurcolták a nácik, és Gulágra vetették a megszálló kommunisták. Emléke előtt a legnagyobb tisztelet nyilvánítás a IV. Károly királyunkról írt könyvének újbóli megjelentetése lenne, és egy márványtábla elhelyezése még a fővárosban is.

[Akit bővebben érdekel Lajos Iván munkássága és élete, annak ajánljuk Murányi Gábor könyvét "Egy epizódista főszerepe - Lajos Iván történész élete és halála" címmel.]