Egy „nemzeti király”, aki Habsburgot akart utódjául

Hunyadi Mátyás „nemzeti királysága” napjaink politikai diskurzusaiban máig fel-felbukkanó toposz. Ez a kifejezés természetesen történelmietlen, hiszen nem csak Mátyás, de még Szapolyai János királyságát sem nevezhetjük nemzetinek. Mindketten egy különböző jogállású országokat, tartományokat, kiváltságos területeket tömörítő monarchia élén álltak. Csupán arról beszélhetünk, hogy személyükben egy a magyar nemesség soraiból kiemelkedő férfi került a trónra. [1] Megemlíthetjük itt a Hunyadiak havasalföldi származását, vagy azt, hogy maga Mátyás II. Mehmed szultán másodfokú unokatestvérének tartotta magát. [2] A „nemzetiség” természetesen lényegtelen volt, egy, a középkori Magyar Királysághoz hasonló összetett államalakulat legitim királya nem lehetett „nemzeti”.

Írta: Kádas István

Hunyadi Mátyást, bár személyes ambíciók is fűtötték, felismerte, hogy a török előretörés feltartóztatására csak egy nagyobb közép-európai államkonglomerátum képes. Ez természetesen nem egy egységes birodalmat, hanem különböző jogállású országok összességét jelentette, amelyeket csak az uralkodó személye kapcsolt össze. A cseh korona, valamint a szent római császári cím megszerzésére és így Zsigmond és I. Albert államegyüttesének felélesztésére irányuló törekvései ekként is értelmezhetőek. [3] Ezzel is magyarázható, hogy utolsó éveiben a „nagy ellenfél”, III. Frigyes császár fiának, Miksának ajánlotta fel a magyar trón öröklését. Felmerülhet, hogy Mátyást kötötte az 1463-ban III. Frigyessel kötött bécsújhelyi szerződés, miszerint törvényes fiúörökös nélküli halála esetén a Habsburg-ház örökli a trónt. Ez azonban csupán jogigényt jelentett, hiszen – miként Mátyás halálát követően is történt − ilyen esetekben a rendek szabad választása döntött. Azt is tudjuk, hogy Mátyás halála előtt igyekezett minél nagyobb birtokvagyont és hatalmat átörökíteni törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak. Corvin az ország leggazdagabb birtokosa lett, de trónöröklése illuzórikus ötletnek minősült. Nem csak fattyú volta tette azzá, hanem az is, hogy a magyar koronáért egyszerre három Közép-Európai uralkodó, Miksa császár illetve a Jagelló-testvérek: János Albert lengyel és Ulászló cseh király is harcba szállt, továbbá a török fenyegetést sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Corvin János megválasztása pedig akár egy négyfrontos háborúba is taszíthatta volna az országot. Sőt felvetődött a Magyar Királyság felosztásának a terve is. [4]

 

Ezt talán már a gondoskodó apa is láthatta. Mátyás utolsó éveiig is III. Frigyest tartotta a legveszélyesebb akadálynak Corvin János uralkodásának biztosítására, Miksa viszont kész volt kompromisszumokra, követei a magyar királynak 1489-ben személyes találkozót javasoltak Melkben. A találkozón a beteg Mátyás nem tudott részt venni, így Székely Jakab regedei kapitányt küldte követként Miksához. Székely egy olyan javaslattal érkezett Laibachba, mely szerint, ha Miksa megteszi Corvin Jánost egy a Magyarországhoz csupán laza vazallusi szálakkal kapcsolódó Bosznia és Horvátország királyává, nem csak a stájerországi és karintiai hódításait szolgáltatja vissza, hanem elfogadtatja a magyar rendekkel a trónutódlását is. [5]

Bosznia és Horvátország királyságnak terve nem volt előzmény nélküli, hiszen maga Mátyás hívta életre Újlaki Miklós bosnyák királyságát, aki szlavón bánsága idején már Bosznia és Szlavónia királyának címezte magát. [6] Mátyás az 1489-es javaslatával tehát több problémára is megoldást talált. Egyrészt a császár által biztosította volna törvénytelen fia legitimációját, aki horvát-bosnyák királyként a török ellen fordíthatta volna hadvezéri tehetségét. Másrészt Miksa trónöröklésével egy erős Közép-Európai államegyüttes jött volna létre, melyhez például a gazdag Burgundia jövedelmei is társultak volna. Ez az országegyüttes talán eredményesebben feltartóztatja a török előretörést. Miksa ugyanis már osztrák főhercegként is felismerte az oszmánok elleni védekezés fontosságát, császárként pedig a központosítás rögös útján indította el a Szent Római Birodalmat. [7]

Az sem kérdéses, hogy ebben a Habsburg Monarchiában, a Mátyás által örökül hagyott Magyarország szerepe sokkal fontosabb lett volna, mint később I. Ferdinánd polgárháború és török hódítások által megtépázott Magyar Királyságáé. Különösen, hogy Magyarországnak a Habsburg Monarchia más országaihoz viszonyított gazdasági, politikai szerepe a 16. században is jóval fontosabb maradt, mint azt a kurucos történetírás tartja. [8] Az is valószínű, hogy az Miksa Habsburg Monarchiájának központja Buda lett volna. Bécset Ferdinánd kezdte uralkodói központtá fejleszteni, Miksa Innsbruckban tartotta székhelyét, Buda viszont már Luxemburgi Zsigmond és I. Albert magyar királyok római császársága idején is uralkodói központnak számított, de I. Ulászló magyar-lengyel király, valamint II. Ulászló és II. Lajos magyar-cseh királyok is Budán rendezték be székhelyüket. I. Albert császárt és magyar illetve cseh királyt Székesfehérváron is temették el. [9]

 

 

Mátyás terve azonban meghiúsult, főként a magyar nemesség németellenességének köszönhetően. Továbbá azt sem nézhették jó szemmel, hogy a javaslat Horvátországot elszakította volna a magyar koronától. A megvalósítását ezen kívül maga Mátyás is akadályozta, azzal, hogy Alsó-Ausztriát nem volt hajlandó visszaadni Miksának. Persze a magyar rendek választása sem tűnt rossz döntésnek, mind a főurak által támogatott Ulászló, mind fivére, a köznemességet maga mellé felsorakoztató János Albert további országokkal támogatta volna meg a közép-európai uralmát. Miután pedig II. Ulászló koronázását követően kibékült a két fivér, a Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot és a Litván Nagyfejedelemséget is lefedő „Jagelló-Európa” komoly lehetőségeket rejtett magában. [10] Ezek a lehetőségek sajnos kihasználatlanak maradtak, így fájó szívvel tehetjük fel azt az érdekes, bár történelmietlen kérdést, hogy mi lett volna, ha Hunyadi Mátyás terve megvalósul?

Jegyzetek:

[1] Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Bp., 2011. 55. p.

[2] Kubinyi András: Mátyás király. Bp., 2001. 9. p.

[3] Kubinyi András: Alternatívák Mátyástól Mohácsig. Elkerülhető volt-e a középkori Magyar Királyság bukása? In: Uö.: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete. Bp., 2007. 265. p.

[4] Uo. 267. p.

[5] Karl Nehring: Mátyás külpolitikája. In: Történelmi Szemle, 1978. 3-4. sz. 438−439. p., Kubinyi András: Mátyás király. Bp., 2001. 120. p.

[6] Kubinyi András: Mátyás király. 89.

[7] Brigitte Hamann: Habsburg Lexikon. Bp., 1990. 340−342. p.

[8] Pálffy Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. 74. p.

[9] Brigitte Hamann: Habsburg Lexikon. Bp., 1990. 37. p.

[10] Kubinyi András: Alternatívák Mátyástól Mohácsig. 267. p.

Tags: 

Hozzászólások