Habsburg Károly magyar királyi herceg az első világháború kitöréséről: "Nem helyénvaló minket hibáztatni"

"Aki egy kicsit is komolyan foglalkozik a történelemmel, az tudja, hogy a háború egy olyan esemény következménye volt, amelynél nagyon sokan nem voltak képesek felmérni azt, hogy milyen irányt is vehetnek a dolgok. Természetesen az események láncolatából nem vonhatom ki elődeimet és Ausztriát sem. De egy személyt vagy államot hibáztatni bizonyosan tévedés lenne. Ha valamit hibáztatni kellene, akkor az a nacionalizmus lehetne..."

Interjú Habsburg-Lotaringiai Károly magyar királyi herceggel.

Fordította: Szabó Szilárd

Interjú: Karl Habsburg az utolsó osztrák császár unokája „enyhe skizofréniát” vél felfedezni Ausztria esetében az első világháború és a Monarchia kapcsán.

APA: Milyen érzésekkel tölti el a 2014-es évforduló?

Karl Habsburg: A második világháború történéseit már nagyjából kibeszélte a társadalom, az első következményeit viszont sokkal kevésbé. Ezért azt gondolom, hogy 2014 jó esélyt kínál a megemlékezésre, az események feldolgozására. Természetesen ezek már közel sem annyira emocionálisak, mint inkább akadémikusak.

A megemlékezések újra felvetik a háború kirobbanásáért viselt felelősség kérdését. Mi erről az Ön véleménye?

Aki egy kicsit is komolyan foglalkozik a történelemmel, az tudja, hogy a háború egy olyan esemény következménye volt, amelynél nagyon sokan nem voltak képesek felmérni azt, hogy milyen irányt is vehetnek a dolgok. Természetesen az események láncolatából nem vonhatom ki elődeimet és Ausztriát sem. De egy személyt vagy államot hibáztatni bizonyosan tévedés lenne. Ha valamit hibáztatni kellene, akkor az a nacionalizmus lehetne.

Tehát semmit sem fogad el abból az érvből, hogy Ferenc József a Szerbiának küldött hadüzenet révén felelős a háború kirobbanásáért?

Nem fogadhatok ebből semmit, hiszen az eseményeket a maguk egészében kell szemlélni. Ha nem lett volna a szarajevói merénylet, a háború bizonnyal egy pár héttel később úgyis kitört volna. A helyzet egészét kell tekinteni: az oroszok gyors mozgósítása, a velük szövetséges franciákkal együtt és az osztrák akarat, hogy a helyzetet Szerbiával szükség esetén akár fegyverek erejével is tisztázni kell. Azt hiszem, akkoriban senki sem gondolta volna, hogy ez az egész egy nagy háborúba fog torkollani. Mindenki abból indult ki, hogy itt csak egy kisebb konfliktusról van szó.

Hogyan beszélnek az Önök családjában erről az időszakról?

Természetesen beszélünk róla, és igyekszünk elmondani, melyek a valós tények, amelyek cáfolják azokat az ostoba vádakat, hogy „Ferenc József kirobbantotta az első világháborút”. A háború kirobbantásában mindenki közreműködött. Természetesen a család maga is igyekszik a történteket kritikusan szemlélni és nem elhallgatni, ha valamiben hibáztunk. Ez teljesen egyértelmű. Azonban nem engedhetjük, hogy a felelősséget kizárólag a mi családunk nyakába varrják.

Hogyan ítéli meg a jelenlegi Ausztria viszonyát az akkori eseményekhez és a Monarchiához? Helyesen ítéli meg a saját múltját vagy éppenséggel lenne mit tenni ez ügyben?

Úgy gondolom, még igencsak lenne mit tenni. Olyan országban élünk, ahol a kérdéses korszakhoz való viszony meglehetősen érdekesen alakul, hiszen az egyik oldalról a történelmet rendkívül szívesen mutatják meg, élnek vele, profitálnak belőle, a másik oldalról viszont egy részét letagadják. Anélkül, hogy ujjal mutogatnék, elértünk egy olyan pontot, ami már- már a skizofrénia határát súrolja.

Olyan történészek, mint pl. Manfried Rauchensteiner kritizálják, hogy Ausztria nem igazán vesz részt a megemlékezésben. Egyetért ezzel a kritikával?

A hivatalos Ausztria álláspontja mindig is az volt, hogy amikor csak lehetséges, kerüljük el a történelmi múltról való vitát. Ezért is nem lepődök meg ezen.

Mi a véleménye az osztrák külpolitika nyugat-balkáni erőfeszítéseiről? Nem áll fenn a veszély, hogy ugyanazt a hibát követjük el megint, mint a Monarchia és elmerülünk az ottani konfliktusokban?

Helyesnek tartom, hogy Ausztria foglalkozik ezzel a térséggel, mert azt érzem, hogy rendelkezünk egyfajta tapasztalattal az ottani folyamatokkal kapcsolatban.

Mit tekint Ön a Monarchia pozitív hagyatékának?

Azt a tényt, hogy sokféle nép és nemzet élt békében egymás mellett. A klasszikus példa, hogy az osztrák-magyar Monarchiában teljesen bevett dolognak számított a himnuszt legalább 12 különböző nyelven hivatalosan énekelni. Ha ezt összehasonlítjuk például azzal, hogy nem lett volna lehetséges, ha valaki mondjuk Franciaországban előállt volna azzal, hogy a Marseillaise-t breton nyelven énekeljék, akkor látható a különbség, hogy milyen jövőbe tekintően gondolkodtak az osztrák-magyar Monarchiában.

Hol látja Ön a Habsburg-Lotharingiai család helyét Ausztriában?

A kapcsolat teljesen logikus, de nemcsak Ausztriával, hanem azon kívül is: a testvérem magyar nagykövet volt, nővérem svéd képviselő, egy másik grúz nagykövet Berlinben, édesapám német, én osztrák képviselő voltam. Vagyis egyértelműen látható, hogy a mi családunk igazi európai család, ez nem is kérdéses. Ez abból is adódik, hogy családunknak az első világháború után emigrálnia kellett.

A Habsburg törvény kapcsán van még a családjának elszámolnivalója az osztrák állammal?

Mint Habsburg Károly és a család feje kevéssé vagyok érintett az osztrák igazságszolgáltatás kapcsán, de mint olyan valaki, aki az emberi jogokkal és a nemzetközi joggal meglehetősen sokat foglalkozott, van néhány dolog, ami bizony eléggé zavar. Mint Habsburgot kevéssé zavar, hogy vannak olyan törvények Ausztriában, amelyek a történelem szemétdombjára valók, mégis léteznek, sőt, megújítják őket és történetesen pont a családomat érintik, szóval ez inkább osztrákként zavar engem.

(APA/Stefan Vospernik)
Forrás: Die Presse.com