Szerepjátékos királyok, önjelölt kormányzók

Amikor egy azóta sem teljesen értelmezhető kormányzati döntés következtében 2007. december 31-én bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (közkeletű nevén a Lipótot), még senki sem gyanította, mi szabadul ezzel a gyanútlan Kárpát-medencére. Anélkül, hogy újdonságokat vélnénk a Nap alatt felfedezni, álljanak itt a puszta tények (a teljesség igénye nélkül).

Írta: Némethy Zsolt.

2010. októberében az addig magányos trónigénylő „I. Levente” mellett nem kisebb személyiség, mint maga „Árpádházi Daka József” bukkant fel az ismeretlenségből, aki „királyi rendeletben” jelentette be a magyar trónra támasztott igényét. Még fel sem ocsúdtunk az első meglepetésből, amikor a tavalyi év tavasza újabb grandiózus meglepetéssel szolgált: hazánk a Szent Korona Értékrend (ez tulajdonképpen mi akar lenni?) jegyében új alkotmányt kapott (már megint egy, mikor ott van a történeti), amelyet egy maroknyi egybegyűlt hirdetett ki az Országház előtt sámándobok pergése (mi más!) mellett. Amikor pedig 2011. decemberében a hatalmi viszonyok tovább diverzifikálódtak, már meg se lepődtünk azon, hogy Borbély József (a korábbi TEMPO pártvezér) létrehozta az „Apostoli Magyar Királyság Kormányzói Hivatalát”, amelynek eskütételére épp a napokban került sor a Budavári Palota előtt egy izmos performansz keretében.

Szóval lipótos eseményekben nincsen hiány királyság ügyben, az ember meg magyarázkodhat, hogy nem, nem ide tartozik, amikor az apostoli királyságra gondol és arról beszél.

A minden bizonnyal hiánypótló bejelentést megtevő Borbély úr láthatólag nem teketóriázik. A Kormányzói Közlöny újabb és újabb rendeletekről számol be, miközben új időszámítást, Fehér Sereget (Fekete után szabadon, az Hunyadi Mátyásnak már megvolt) és pénznemet is kaptunk (a forinttal mi volt a gond?). Az önjelölt kormányzók, királyok, népvezérek és alkotmányozó hatalmasságok között a hasonlóság kimutatása minden bizonnyal az emberi lélekkel foglalkozó tudományok feladata, ám a monarchisták számára is hordozhat némi tanulságot.

A leginkább jóindulatú szcenárió szerint szerepjátékok és szerepjátékosok korát éljük. Egy Magyar Királyság néven létrehozott egyesület azonban (amelynek elnökét az alapszabály Magyarország Apostoli Királyának, tagjait pedig alattvalóknak nevezi), még nem restauráció és humoros performansznak is nagyon kevés, ha komolyan gondolják, akkor pedig kérjük, hogy mégis inkább a Lipót.

Mi alapvetően nem röhögünk. Nem vicces.

Legyen a valóságtól való elszakadás bármennyire izgató szellemi kaland, azért még a legenyhébb kifejezéssel élve is hiba - mégpedig olyan hiba, amelynek igazi vesztesei nem az önjelölt uralkodók, hanem az általuk lejáratott fogalom és uralmi gyakorlat. Végső soron egy nemzet ezer éves alkotása, ezt ha valaki lejáratni akarja és patologikus, politikainak szánt performanszok tárgyává teszik, azt minimum büntetni kellene. Ezt persze egy köztársaság nem fogja megtenni.

Az utca embere nem mindig válogat a címszavak között, nem néz - nem is nézhet - minden hír, minden újdonság mélyére. Így aztán ahol királyt, kormányzót és monarchiát emlegetnek, ott a fejekben gyakran összemosódik fantaszta a monarchistával, Daka Józsi bácsi a tényleges koronás főkkel (az ember persze eltűnődik azon is, hogy amikor még a Népszabadság hasábjain is felbukkannak királyságot proponáló gondolatok - erről egyébként írtunk már -, akkor szaporodnak meg hirtelen az ál-királyok és ál-ideológiák). Kétségkívül egyszerűbb egy eszmét fantasztákkal és futóbolondokkal ellehetetleníteni, mint megcáfolni. Ez után a szenzációhajhászok kapnak, ha nincsen már elég celeb akit mutogatni lehetne. Témahiány van.

De hagyjuk meg a borúlátó képzelgéseket az összeesküvés-elméletek kutatóinak. Mi csupán arra ügyeljünk, hogy az önjelölt uralkodók ne kapjanak nagyobb figyelmet, mint amennyit feltétlenül muszáj. Mosolyogjuk meg őket, ha kell, de leginkább háborodjunk fel – fontos, hogy mindig lássuk a valóság és a fantázia közötti határt és tegyünk arról, hogy ez másoknak se essék túlságosan nehezére.