Magyarország szelleme nem pusztulhat el, csupán elrejtőzhet - interjú Charles A. Coulombe amerikai történésszel

Charles A. Coulombe 1960-ban született New Yorkban. Jelentős katolikus történész, író, előadó, újságíró. Számos tanulmány, könyv, valamint újságcikk szerzője. Számos egyéb folyóirat mellett a Gnosis, a National Catholic Register, a New Oxford Review, valamint a Fate hasábjain jelennek meg publikációi. Meghatározó személyisége az amerikai katolikus köröknek. Politikai , vallási, valamint egyéb kérdésben tart / tartott előadásokat a világ megannyi országában, köztük Romániában és Szlovákiában is. Szakértői minőségben szerepel valamennyi katolicizmussal kapcsolatos kérdésben, különösen a pápaság történetével kapcsolatban. A Nemzetközi Monarchista Liga prominens alakja. Blogot ír. Legutóbbi könyve, mely A pápa légiója címet viseli a pápai állam IX. Piusz uralkodása alatt bekövetkezett megtámadásáról és védelméről szól. Magyarul mindeddig egyetlen kötete jelent meg, mely a pápaság történetét dolgozza fel; Krisztus Helytartói címmel 2005-ben. Az interjú előtt, bevezetőül álljon itt a könyv általa írott ajánlása: "II. János Pál Őszentségének, Róma püspökének... Otto von Habsburg császári és királyi őfelségének, Ausztria főhercegének, Magyarország apostoli királyának, a nyugati császári hagyomány örökösének; és őfelsége Louis de Bourbonnak, Anjou hercegének, Franciaország és Navarra jog szerinti XX. Lajos királyának ajánlom e könyvet tiszteletteljesen, a múltra emlékezve, s a jövőbe vetett reménnyel.".

Az interjút készítette, fordította: Stamler Ábel.

Kérem, írja le nekünk néhány mondatban a modern amerikai monarchista mozgalmat. Melyek a főbb szervezetek, személyek, valamint folyóiratok?

- Nos, a „mozgalom” talán túl erős kifejezés lenne. Valójában számos „monarchizmus” van jelen-történelmünk miatt ugyanis- nincs egy meghatározó monarchista hagyomány, melyet minden amerikai magáénak érezhetne. Jóllehet, gyökereink a Francia Királyságban, Nagy Britanniában valamint a Spanyol Királyságban erednek, az egységes nemzeti hagyomány a republikanizmus.

Egy örökletes monarchiában és szuverénben való hit teljesen idegen a legtöbb amerikai számára, azok azonban, akik magukat monarchistának vallják általánosságban négy csoportba sorolhatóak. Első csoportjukat a teoretikus monarchisták alkotják, akik egyszerűen azt vallják, hogy ezen intézmény (a monarchia) egyik vagy másik formája a kormányzat egy magasabb rendű fajtája, mindez nem feltétlenül kapcsolja őket egy dinasztiához. Második csoportjuk a vallási alapon álló monarchisták - legyenek ők katolikusok, ortodoxok, anglikánok, buddhisták, vagy muszlimok, valamennyien úgy érzik, hogy a monarchia a kormányzás azon formája, mely vallásukkal összeegyeztethető. A harmadik csoportba sorolnám azon emigránsokat, valamint utódaikat, akik továbbra is hűségesek a dinasztiához, mely hazájukat vezeti, avagy vezette; végezetül az anglofileket említeném, akik meg vannak róla győződve, hogy a brit rendszer valamennyi egyéb rendszernél kiválóbb.

A mozgalmak között számos, ámde kis kiterjedtségű csoport van jelen. A The Constantin Society, melyetRandall J. Dicks alapított, mára szinte inaktív, de egy nagyon hasznos honlapot hagytak hátra. AzInternational Monarchist League számos egyesült államokbeli ággal rendelkezik, például nálunk Los Angelesben is. Létezett egy Royalist Party of America nevű formáció, mely jelenleg nem funkcionál, valamint számos monarchista blog és weblap, a legjelentősebb talán Theodore Harvey-é. Vannak egyetemi, tudományos csoportok monarchista beállítódással, mint a Loyalist Institute, és számos tengerentúli monarchista vagy monarchista-barát társaságnak vannak amerikai tagjai, így például a The Royal Stuart Society, avagy a Society of King Charles the Martyr is ezek közé tartoznak.

Számos lovagi rendjel adatott legitim (regnáló, avagy lemondatott) uralkodók által amerikaiaknak, közöttük azOrder of St. John, a Johanniter, az Orders of the House of Savoy, valamint a Calabria és a Castro, mely utóbbi kettő a Constantinian Order-nek tartozik engedelmességgel.

Ezen mozgalmakon, rendeken kívül számos vallási és etikai csoport tendál a monarchizmus felé. A hawaii nacionalisták különböző igénylőket támogatnak, az orosz, bolgár, szerb, és román ortodoxok általában becsülik, nagyra tartják uralkodóik leszármazottait, a legtöbb thai buddhista hasonlóképpen hűséges maradt királyukhoz (aki gyakran támogatja pénzösszegekkel a templomaikat), továbbá a Naqshbandi Szufi Rend támogatja az Oszmánoknak és egyéb megdöntött iszlám monarchiának, dinasztiának a restaurációját. Sok brit, holland és skandináv, őseinek örökségét ápoló és vállaló társaság és csoport dicsekedhet királyi védnökséggel.

Kanadának természetesen regnáló uralkodója van ,így sok lojalista társaság van a Korona védelmének szentelve: a Canadian Royal Heritage Trust, a Monarchist League of Canada, és a United Empire Loyalistsjutnak eszembe. Angol Kanada olyan ékesszóló filozófusokat nyújtott a monarchiának, mint George Grant ésJohn Farthing. De francia Kanadának megvan a saját katolikus monarchista hagyománya, mely olyan írókat adott, mint Jules-Paul Tardivel, Mgr. Louis Lafleche és Fr. Lionel Groulx. Ez azonban a későbbiekben, néhánykivételtől eltekintve elmerült a Csendes forradalom után az 1960-as években.

Latin-Amerika szintén egy saját monarchista tradícióval rendelkezik, szoros kapcsolatban a spanyol-amerikai függetlenségi háború royalista résztvevőinek és Hispanidad-nak az emlékezetével. Ezen felül, Mexikó és Brazília császári házainak még megvannak a követőik. Még Argentína is dicsekedhet néhány karlistával.

A tizenhárom gyarmat brit alapítása azonban döntő tényező nemzetünk szempontjából, ahogy Russel Kirk The Roots of American Order című művében már kifejtette.

Hogyan lesz egy amerikai íróból monarchista? Valamint hogyan gondolkozik a monarchiáról általánosságban?

- Hogyan is? Mi amerikaiak a kezdetektől republikánusokként nevelődünk. Az én esetemben, számos befolyás volt, mely megtörte az antimonarchikus előítéleteket, melyek egyébként lettek volna. Édesapám francia kanadai volt, skót, indián, és ír vérrel is, tőle származott a hűség és elfogultság a Bourbonok és Stuartok iránt, valamint a tisztelet III. György felé. Édesanyám apja osztrák volt, tőle származott a Habsburgok iránti szeretetem. Gyermekkoromban költöztünk ide Kaliforniába, és így tudatában voltam a Spanyol Koronának az állam megalapításában játszott szerepének.

Az iskolában még többet tanultam a francia forradalomról, és XVI. Lajos nagy tisztelőjévé váltam. Annak idején, még sok orosz élt a fehérek közül, néhányukat jól ismertük. Emlékszem a cár iránti feltétlen hűségükre és örvendezésükre egyházi kanonizációjának köszönhetően (ugyanezt éreztem magam is IV. Károly 2004-es boldoggá avatása során). Ami gondolkozásomat ezen a ponton megszilárdította, két könyv elolvasása volt. Kings Without Thrones (Királyok trón nélkül) és a Monarchs in Waiting (Várakozó uralkodók). Amikor végeztem a középiskolai tanulmányaimmal, immár be kellett, hogy ismerjem magam számára: elköteleződtem a monarchista ügy mellett.

Egy bizonyos értelemben, azonban, ez csak a kezdet volt. Tartsuk észben, hogy csupán meglehetősen kevés amerikai monarchista volt, és akkoriban nem volt internet! Nekünk csupán a levelezés és a könyvtárak álltak rendelkezésünkre. Kutatásom a monarchia elméletének és gyakorlatának irányába mind szoros kapcsolatban állt általános tanulmányaimmal a politika és a vallás (különösképpen a Katolikus Egyház szociális tanításainak) területén, valamint meghatározták azt azon egyetemek könyvtárai, melyeknek hallgatója voltam. AkkoribanChesterton, Belloc, Maurras, de Maistre, Chateaubriand, Donoso Cortes, Soloviev, Balmes, és sokan mások tartoztak olvasmányai közé. Találkoztam a Szolidaritással is, az orosz NTS (National Alliance of Russian Solidarists) formájában, melynek volt egy csoportja az egyetemen.

Mindezen forrásokból több konklúziót vontam le, melyeket ma is tartok:

1.) A kormányzat ideális formája a katolikus monarchia.

2.) Ha a kereszténység valaha visszahelyeztetik az őt megillető helyre, ez a „Szent Birodalom” valamely formája alatt kell, hogy megtörténjen--- decentralizált királyságoknak egy szövetséget alkotva kell egyesülnie egy Császár alatt, aki azonnal Konstantin, Justinianus, Nagy Károly III. Ottó, II. Ferenc, IX. Boldog Konstantin, I. (IV.) Boldog Károly és II. Miklós örökébe fog lépni.

3.) A koronázás szentségi természete objektív fontosságú.

4.) A protestáns és pogány monarchia jobb, mint a protestáns és pogány köztársaság. Ezen ideák természetesen nem tőlem erednek, és egy új Szent Birodalom egyesült Európában való megjelenése, manifesztációja mostanában került említésre a neves brit teológus, Fr. Aidan Nichols Christendom Awakecímű művében.

Mint tudjuk, megkerülhetetlen Amerikának a világ formálásában játszott szerepe. Mi a véleménye az Egyesült Államok és a monarchiák viszonyáról általában?

- Természetesen, ahogy az Egyesült Államok szuperhatalommá vált, jelentős trónok omlottak össze közvetlenül az amerikai beavatkozás eredményeképpen, mivel külpolitikánk bármilyen önmagát köztársaságinak nevezett erőt támogatott az örökletes monarchiákkal szemben. Az amerikai hatalomnak meghatározó szerep jutott Ausztria-Magyarország, Németország, Olaszország, Egyiptom, Vietnám, Irak, Jemen és Irán monarchiáinak megdöntésében, valamint az iraki, bolgár valamint afgán restauráció megelőzésében (mindeközben kiszolgáltatva Jaltában a balkáni monarchiákat, Lengyelországot, Csehszlovákiát, Magyarországot és nem utolsó sorban a balti államokat Sztálinnak, valamint szétrobbantva nyugat-európai szövetségeseink gyarmati birodalmait). Néhány figyelmesebb amerikai azonban feltette a kérdést, hogy vajon e vállalkozásokból származó szenvedés és nyereség nem diszkriminálta-e az úgynevezett „republikánus tisztaságot” a tengerentúl és a külföld szemében!

Mely gondolkodók meghatározóak az amerikai monarchizmus szempontjából?

A jelentős személyiségek között említendő Lee Walter Congdon, William S. Lind, Hans-Hermann Hoppe, Gary Potter, Frederick Wilhelmsen, Sheldon Vanauken, T. S. Eliot, H. P. Lovecraft, Ralph Adam Cram és Fitz-Greene Halleck. Valamennyiük tanulmányozása azt mutatná meg, mennyire jól példázzák a korábban emlegetett diverzitását Amerika monarchista hagyományának, e szerzők semmi esetre sem tekinthetőek egy iskolának, avagy mozgalomnak. Bizton mondhatom, hogy kevesük vagy egyikük sem számolt a monarchia felállításával ebben az országban, inkább a monarchiák előnyeinek kiemelését favorizálták általánosságban, valamint bizonyos speciális esetekben.

Mi a véleménye az úgynevezett demokráciáról és a köztársaságról?

- Természetesen két külön fogalomról beszélünk a demokrácia és a köztársaság esetében. A második könnyebben definiálható: egy állam, egy kormányzat örökletes uralkodó nélkül, tehát oligarchia. A köztársaságok többségében az oligarchia látható, és megbízható, ugyanis pontosan tudjuk, hogy a feltehető hibák, mulasztások, kinek a számlájára írandók. Csakhogy amikor ez az oligarchia egy bürokratikus massza, a média és a szavazás rituáléja mögé burkolózik, nos, igen, legtöbben ezt nevezzük „demokráciának”.

Nos, valójában nincs ellenemre a „demokrácia” ideája, mint populáris felfogás. Semmiképpen sincs jobban ellenemre, mint a Fogtündér. Csakhogy egyiket sem láttam még valójában. A hidegháború alatt volt egy vicc, miszerint képviseleti demokráciában élünk, a kommunisták a népi demokráciát élvezték, és Idi Amin a kannibalizmust táplálkozási demokráciának nevezte. Amit valójában tapasztalok, az az általam éppen leírt láthatatlan oligarchiák sokasága. A kormányzottaknak persze részt kellene venniük sorsuk irányításában. A gyakorlatban azonban, miközben viszonylag kis befolyással rendelkeznek lokális szinten, némi befolyással állami szinten, nemzeti szinten pedig éppen hogy mérhető befolyással, társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekbe olyannyira nincs beleszólásuk, mintha nem is léteznének. Mindez lehet, hogy minden kormányzási formára igaz, de inkább élnék egy látható uralkodó alatt - aki meg van róla győződve, hogy örökké a pokolban fog égni, ha nem kormányoz bennünket helyesen –, mint egy olyan alatt, aki/ami hazug beszédekkel és folyamatokkal van eltitkolva előlünk, és meg van róla győződve, hogy alattvalói vagy alárendeltjei csupán gazdasági egységek.

Hogyan viszonyul az ellenforradalomhoz?

- Az ellenforradalom kapcsán, az önök briliáns honfitársának, Molnár Tamás professzornak a könyvét kell ajánlanom, akit büszkén mondhattam barátomnak. Csupán néhány ellenforradalom volt sikeres, mert

1.) a forradalmárok pontosan tudják, hogy mit akarnak, és egységes magatartással kísérlik meg az elérését, még ha egymás ellenségei is.

2.) a forradalom egy hanyatló periódus eredménye, melynek során a rezsim kulcsfontosságú tagjai elveszítik a hitüket abban.

3.) egyetlen- akár sikeres- restauráció sem tudja helyrehozni azt a kárt, melyet a forradalom a társadalmi kohézióban okozott. Vessünk egy pillantást az angol polgárháború, illetve a francia forradalmi háborúk utáni restaurációkra, avagy Franco Spanyolországára, vagy Salazar Portugáliájára.

Ami újjáépült, sokkalta jobb volt, mint a káosz vagy a helyette levő despotizmus, de mégsem ugyanaz, mint amit előtte leromboltak- csupán egy átmeneti, tünékeny alku. És ez az, amiért néhányan „instaurációról” beszélnek inkább, semmint restaurációról, mivel a helyes rendszer, újjászületése esetén sem nem lesz teljesen azonos azzal, amit leromboltak[1]. Ha a Habsburgok visszatérnének Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Horvátország trónjára, a létrejövő államközösség – bármilyen alakot ölt – nem az 1914-es Osztrák Magyar Monarchia vagy a kiegyezést megelőző Osztrák Birodalom lenne. Lehet azonban, a megegyezéstől függően, hogy sokkal megfelelőbb lenne, mint a jelenlegi helyzet, vagy amire a jövőben számíthatunk.

Mondjuk ki, hogy a trón és oltár örök princípiumai, olyan értékek, melyekért harcolni kell – nem egy idealizált múltba való visszatérés talaján állva, hanem a jelent és a jövőt tisztán az Isteni Rendhez valamint az Ember valódi szükségleteihez igazítva. Ezen felül, a példáknak - melyeket az elszánt és rendíthetetlen vendée-iek, jakobiták, karlisták, miguelisták és más ellenforradalmárok nyújtottak számunkra- inspirálniuk kell bennünket ma is, tekintet nélkül különlegesen bátor harcuk eredményeire.

Mindezen kérdések tisztázása után, hogyan tudná számunkra leírni az Egyesült Államok jelenlegi rendszerét és rezsimjét?

- Továbblépve az összes korábban említett háttér-információ nyomán, emlékeznünk kell két fontos elemére az amerikai karakternek, melyek alapvetően meghatározó szerepet játszanak működésünkben: az ország mesterséges vallása, mely bálványozza, már-már isteníti az alapító atyákat, valamint a kálvinizmus szekuláris maradéka melynek ugyanolyan befolyása van közös erkölcsi világképünkre. Ezeknek köszönhetően kiválasztott népnek tartjuk magunkat, analóg módon Izrael gyermekeivel az Ótestamentumban, jóllehet etnikai egység nélkül. Mindezekhez hozzáadva létezett egy mindenki -protestánsok, zsidók, valamint katolikusok - által osztott erkölcsi mérték, mely az 1960-as évekig fennmaradt. Amint ez végleg megtört, szokásaink mindinkább eltűntek a népesség nagy részének köréből, talán a többségéből. Ez némiképp mérséklődik annál a ténynél fogva, hogy az amerikai élet minden alkotóeleme továbbra is fenntartja a népképviselet mítoszát: ez azon ideán alapul, miszerint azzal, hogy szavazhatok, a nézeteim számítanak valamit és a dolgok nem szabadulhatnak el, nem csúszhatnak ki a kezeim közül.

Az általános ragaszkodás ezen ideához fenntartja a stabilitást miközben az általánosan elfogadott szociális és morális változásokat elődeink őrültségnek, bűnnek vagy ördöginek tartanák. Kétségtelen, hogy nemzeti szokásaink ereje az ő európai és gyarmati előéletükből származik, párosítva egy a világtörténelemben eladdig hallatlan gazdasági intenzitással. Csakhogy van egy veleszületett hiba, amely egyre rosszabb hatással van az utóbbi évtizedekben, és saját összeomlásunkat jelentheti. Szemmel láthatólag képesek voltunk elkerülni - protestáns nemzeti alapjainktól fogva, valamint a közös erkölcsiségtől vezérelve, melyet említettem - a legfontosabb filozófiai és vallási kérdéseket: milyen az ember valódi természete? Mivel tartozik Istennek, mint egyén, és mint a társadalom része? Van-e egy Igaz Vallás, melynek útmutatóként kellene vezérelnie az államot?

Lévén a magánvélemény „szentsége” az egyetlen dogma, melyet minden protestáns elfogad (és valójában szinte minden amerikai) nem voltak lehetségesek számunkra - mint egy nemzet számára- következetes válaszok. Csakhogy ezek a kérdések válaszokat igényelnek, különösen mióta hiányzik a közös erkölcsi elv. Erre a rejtvényre nincs megoldás a politikai szférában, ez egy vallási probléma. Orestes Brownson, egyike a legkorábbi amerikai íróknak, aki a problémát már 1845-ben látta, ami megjelenik tanulmányában, mely a Catholicity Necessary to Sustain Popular Liberty címet viseli. Későbbi történelmünk, azt hiszem, bizonyítja, hogy Brownson egy próféta volt. [2]

Egy történelmi kérdés. Hogyan viszonyul egy amerikai monarchista a függetlenségi háborúhoz? Úgy gondolom, hasonló lehet a hozzáállás, mint egy magyar monarchista kapcsolata az 1848-49-es forradalommal és polgárháborúval.

- Nos, nyilvánvaló, hogy egy monarchista ellenzi egy törvényes uralkodó megdöntését, különösen, ha lelkiismeretes szeretetének tárgya egy olyan uralkodó, mint III. György. Ha a Kongresszus valóban Bonnie Prince Charlie-nak [3] juttatta volna a koronát, a kérdés más lett volna, ugyanis sokak véleménye szerint (beleértve engem is) több joga volt Anglia, Skócia, Írország és Amerika trónjait elfoglalni, mint Hannover-házi unokatestvérének. De minthogy ez nem történt meg, így nem volt kérdés, hogy kihez tartozik a Korona. A forradalom egy legitim uralkodó ellen – még ha nem is katolikus- súlyos vétek, amint az Egyház is tanítja, és csupán az alábbi esetekben nem minősül bűnnek:

1.) ha az uralkodó veszélyezteti a hitet.

2.) ha hatalmának megtartása rosszabb körülményekhez vezetne, mint amelyet a polgárháború elkerülhetetlen szörnyűségei hoznának.

3.)ha van ésszerű esélye a sikernek.

III. Györgyöt illetőleg, domíniumainak többségében a Hit már veszélyeztetve volt, azonban ő volt az első király II. Jakab óta, aki katolikus nemesembert vett be a királyi törvényszékbe; nagyon népszerű volt a katolikus írek között uralkodásának első felében, és valamennyi akadályt eltüntetett a katolicizmus elől országának új tartományában, Quebec-ben.

Az összehasonlítás Kossuth forradalmával (és Tisza liberalizmusával a kiegyezés után, mely ugyanezen ideológiától motivált) rendkívül találó. Széchenyi István gróf és „szövetségesei” sokkal jobban megértették a helyzet bonyolultságát. Ezen felül, ahogy az amerikai forradalomban is, számos lojalista a kisebbségek köreiből került ki, akárcsak Josip Jelacic, Josif Rajacic, Ludovit Stur, Michal Miloslav Hodza és Avram Iancu. Később ez felváltva jelentett keserűséget a magyarság illetve a kisebbségek számára. A császári erőfeszítések a magyarokkal való békességre árulásnak tetszettek azok szemében, akik 1848-49-ben olyan keményen harcoltak a dinasztiáért, ahogy annak tetszett Ferenc József krími háborúba való belépésének elutasítása Oroszország oldalán a Cár szemében, s amelyet az 1866-os orosz semlegességgel „honoráltak”. Amikor a magyarok visszanyerték a teljes önkormányzatot 1867-ben, az azt követő magyarizációs törekvések szerencsétlenül vezettek Trianonhoz.

A Magyar Királyság egy népe sem látta hasznát ezen eredményeknek! De minden esetben, a saját nemzet felsőbbrendűségének hangoztatása a többi között, és a másik népek ellenségnek titulálása a szövetséges és a testvér (egy közös uralkodóval) helyett, végül mindezen népek és országok romba dőléséhez vezetett. Olyan emberek, mint Prohászka Ottokár püspök, avagy Zichy Nándor gróf talán jobban megértették a dolgot, mint a Tisza-klán.

Mit tudhatunk a katolikus tradicionalizmus helyzetéről az Egyesült Államokban? Mi a jelenlegi helyzet a Szent X. Piusz Papi Testvérülettel és a sedevacantizmussal?

- Azt mondanám, hogy a helyzet talán rózsásabb, mint számos országban, habár közel sem tökéletes. A 2007-es Motu Proprio óta, és különösen, amint XVI. Benedek több püspököt nevezett ki, a megyéspüspökök által jóváhagyott kongregációk száma exponenciálisan növekszik. A Novus Ordo új angol nyelvű fordításával, a dolgok javulnak, azonban közel sem olyan gyorsan, mint ahogy szeretnénk. A Szent X. Piusz Papi Testvérület pozíciója valószínűleg erősebb nálunk, mint bárhol máshol Franciaországon kívül, talán még az ottaninál is. A Testvérület elfogadja-e vagy sem Róma Preambulumát, tény hogy a Szentszék által létrehívott II. Vatikáni Zsinat, melyet vitás kérdések megvitatására hoztak létre, pozitív esemény volt. A Sedevacantista Mozgalom rendkívül fragmentált, szinte átláthatatlan.

II. Ottó örökös királyunk képét láthatja az ember az Ön Facebook profilján. Hogyan emlékszik vissza rá? És miért ilyen fontos személye az Ön számára?

- Ez részint személyes. Ahogyan azt egy a Taki’s Magazinban megjelent cikkben elmondtam, leveleztem vele még a középiskolai tanulmányaim idején. Sokrétű munkássága nagy hatással volt rám, jelentősen befolyásolt politikai és vallási látásmódom kialakításában. Elmondhatatlanul irigylem azokat, akik lojalitást érezhettek iránta, mint szuverén uralkodójuk iránt. Bizton állíthatom, úgy szerettem, mint ahogy saját uralkodómként tehettem volna.

Mindezeket félretéve, ő egy csodálatos ember volt. A történelem egyik komoly irányítója volt, soha nem volt lehangolt, pedig nem csak a népeiért dolgozott, hanem egész Európáért, a Kereszténységért, minden módon, ahogyan csak lehetséges volt. Korunk degenerációjának jele, hogy egy ilyen tehetséges és jóindulatú ember nem a hatalom legmagasabb szintű gyakorlását mondhatta magáénak, miközben kisstílű, közel sem ilyen volumenű embereknek volt lehetősége örökségét rosszabbnál rosszabbul irányítania. Milyen Európa lehetett volna, amelynek ez az ember lett volna a vezetője, az arctalan, Brüsszelben székelő bürokraták bandái helyett!

Számunkra, akik ismertük őt, vagy összekapcsolódott küzdelmünk az övével, örökre ott lesz a példája. Azon televízióknak, amelyek úgy próbálták bemutatni a temetését, mint egy soha vissza nem térő kor maradványát, csak annyit üzenek, hogy nézzék meg, ahogy számos nemzet fia és koronás fője zengi együtt a Gotterhaltét a Kapuzinerkirche előtt. Imádkozom érte, hogy egy napon az utódai uralkodjanak ott, ahol neki kellett volna. De ha eljön ez az idő, ha nem, az én időmben, vagy később, azoknak, akik a trón és oltár uralmát óhajtják, folytatniuk kell a munkát, nem kis részben az ő munkásságának és példájának nyomására.

Végül, de nem utolsósorban, mi lenne az üzenete a magyar monarchisták számára?

- 2009-ben, Vízkeresztkor Budapesten voltam, ahol részt vettem a tridenti rítusú szentmisén a Belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplomban. Ünnepi énekes mise volt, Haydn darabokkal. Gyönyörű templom, barokk stílusú, és a misén rengeteg fiatal vett részt. Belém hasított, hogy a Hit ellenségei csak rombolni tudnak, építeni nem. Minden, ami az életet értékessé teszi –a gyönyörű művészet és zene, az ifjúkor öröme, a család öröme, az áhítat és jámborság-, a hithez tartozik. Az ellenségei mindent lerombolhatnak, de gyermekei újjáépítik azt. Ez az Önök öröksége: Szent István koronája, a Magyar Királyság szentjei, a kereszténység és Európa védelme, a bátor nemesség kiállása Mária Terézia mellett, Széchenyi István gróf, és az emberek, akik kiálltak Boldog IV. Károly mellett, restaurációs kísérletei során. Önök igazán meg vannak áldva egy ilyen történelmi háttérrel, nehéz lehet méltónak lenni erre. De ahogy 1956-ban is megmutatták, Magyarország szelleme nem pusztulhat el, csupán elrejtőzhet bizonyos időre. De emlékezzenek rá, hogy a Habsburg Birodalom összes utódállamában, ahogy egész Európában és a tengerentúl is vannak, akik ugyanabban hisznek, mint Önök. Különösen a globalizáció napjaiban, fontos, hogy tudjanak azokról, akik ugyanazon célokért küzdenek, mint Önök. Legyenek ők szlovákok, horvátok, avagy mások.

Legyen Magyarország valóban a Szent Korona országa, és szomszédjai elkerülhetetlenül közeledni fognak felé, nem, mint hódító, hanem mint partner felé a Szent István által felépített keresztény birodalom újjáépítésében. Közép Európa történelmének számos részlete íródott vérrel, de távolról sem az egész. Forró reményem, hogy valamennyi nép, mely egykoron Szent István koronájának égisze alatt élt, úgy tekintsen egymásra és szomszédjaira Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Szerbiában, ahogy a nagyszerű királyuk és szent elődei tették: mint testvérekre, egy közös apa iránymutatásával.

Végezetül ismét egy személyes kérdés. Mikor üdvözölhetjük újra Magyarországon?

- Higgye el nekem, boldogan térek vissza Magyarországra bármikor, amikor akarják.

JEGYZETEK:

[1] Emlékezzünk itt Zita királyné fontos intelmére a restaurációval kapcsolatban.

[2] Orestes Brownson neve a magyar érdeklődők számára is különleges lehet, ugyanis több ízben tudósított Kossuth amerikai körútja kapcsán.

[3] Károly herceg II. Jakab unokája volt, híveivel a Stuart restaurációt kívánta elérni fegyveres felkelés során. A Stuartokhoz hű legitimisták III. Károlyként tartották számon.