A Monarchia kiképzési módszertanának mai öröksége - Interjú Dr. Zöllei Zoltán nyá.alezredes közelharc-kézitusa szakértővel

Közismert tény, hogy a királyi Magyarország emlékei szerte az országban fellelhetőek az arra figyelmesek számára. Az Osztrák-Magyar Monarchia közös haderejének számos tekintetben olyan előremutató vívmányai voltak, melyek bizonyos aspektusai napjaink hadviselésében is hasznosíthatóak. A téma szakértője Dr. Zöllei Zoltán nyá. alezredes által alapított Közelharc-Kézitusa kiképzési szakág számos elemet hasznosít mind elméletben, mind pedig gyakorlatban a K.U.K kiképzési módszertani örökségéből. A Közelharc-Kézitusa, egy, katonasportolókról szóló, hamarosan bemutatásra kerülő „Váll-lapos sportolók” című dokumentumfilm fontos részét képezi. A téma aktualitása okán az alezredes vitéz Nagy Sándor Istvánnak válaszolt.

- Mit jelent a közelharc-kézitusa elnevezés?

Dr. Zöllei Zoltán (Z.Z): A kézitusa fogalmán a közelharc olyan speciális fajtáját értem, amelynek során változó közegben, gyakran szélsőséges körülmények közötti test-test elleni pusztakezes vagy hideg fegyverrel végrehajtott küzdelem folyik, melynek célja az ellenség legyőzése és a túlélés. A 2003-ban írt doktori disszertációm (A katonai közelharc-és kézitusa-kiképzés az első világháborútól napjainkig, valamint ezek hatása a Magyar Honvédség kiképzési rendszerére) is hozzájárult ahhoz, hogy a már korábban is használt fogalmak napjainkra letisztulhassanak. Elmondhatom, hogy ma a Magyar Honvédség aktív állománya az általam kijelölt úton halad kiképzés tekintetében.

- Az Ön által képviselt Közelharc-Kézitusa szakág több tekintetében is hasznosítja a K.u.K-ban már sikerrel alkalmazott kiképzési elemeket. Kifejtené ezt bővebben?

Z.Z: Kicsit bajban vagyok, mert nem lehet csupán egy ponton megragadni a lényeget. A Monarchia hadereje több szempontból is modern hadseregnek számított. Kevesen tudják, de a világon elsők között alkalmazták az úgynevezett rohamcsapatokat, amik a mai különleges egységek elődeinek tekinthetőek. A Monarchia rohamcsapatai olyan válogatott „rohamistákból” álltak, akik egy 6 hetes rendkívül intenzív kiképzést követően a támadások első vonalát képezték.

Az ötlet a Német Császárságből származik, ott 1916-ban állították fel az első szakaszokat, egyfajta válaszlépésként a kialakult állóháborúra. Felismerték ugyanis, hogy a szűk lövészárkokban a hosszú, nagyméretű lőfegyverekkel nehézkes a küzdelem, így szükségessé vált, gyorsan és könnyebben mozgó egységek bevetése.

A K.u.K-ban nem sokkal később, 1917-ben került sor elsőként 140 fő tiszt, altiszt és legénységi állomány kiképzésére. Ezt követően majdnem minden zászlóalj részét képezte egy rohamcsapat. A hozzávetőlegesen másfél hónapos kiképzés a mai akadálypálya elődjén, a rohampályán zajlott. Alapvető részét képezte a birkózás, a szuronyvívás (melyre ekkor már külön szabályzatot is bevezetek), és a szurony-kés-tőr-buzogány használatának elsajátítása is. Felszerelésüket kiélezett gyalogsági ásó, 17M típusú rohamkés, 5-5 kézigránát, de további úgynevezett „nem rendszeresített szükségeszközök”, mint az ólmosbot, csákány, lánc is képezte.

Támadáskor a kb. 30 főből álló szakaszok mentek az élen, tüzérségi előkészítést követően rárontottak az ellenségre, gránátjaikat a lövészárkokba hajították, majd a náluk lévő kiélezett gyalogsági ásókkal és egyéb fegyverekkel szabályszerű vérfürdőt rendeztek az ellenség soraiban. Mivel kiképzést kaptak rá, minden kezük ügyén található eszközt fegyverként tudtak használni, de előfordult olyan is, hogy kibiztosítatlan nyelesgránáttal verekedtek. Őket követte a gyalogság többi része.

A mai közelharc-kézitusa alapvető eleme a rohamcsapatok működésének ismerete. Az oktatás részét képezi, akárcsak anno a K.u.K idején, a különböző szükségeszközök alkalmazásának elsajátítása. Látni kell, hogy a mai digitális és távolsági hadviselés korában is egyre nagyobb szerepet kap a test-test elleni küzdelem, egy katonának készségszinten el kell ezt sajátítani, hiszen számos helyzet akadhat, amikor csupán erre számíthat. A kézitusa kiképzés során megtanítjuk, hogy a katona hogyan tudja alkalmazni a rendelkezésre álló tárgyakat fegyverként, pl tárat, ásót, sisakot, fejszét. A kiképzés során gyalogsági ásóval is hajtunk végre formagyakorlatokat.

- Úgy tudom, hogy a kézitusa kiképzésben szerepel a szuronyok alkalmazása is. Hogyan képzeljük ezt el?

Z.Z: Azt kell látni, hogy ma a szurony korlátozott használata érvényesül, de természetesen elméleti és formagyakorlati szinten is alkalmazzuk az elődeinktől elsajátított ismereteket. Míg a közös hadsereg idejében a szurony alavető fegyver volt, napjainkra inkább a pszichikai hatása az, ami leginkább hasznosítható. Kiváló példa erre az 1980-as falkland-i háború, ahol a britek az SA80-as puskákra felszerelt szuronyokkal, szabályos szuronyrohamot intéztek az ellenséggel szemben. Mondanom sem kell rendkívüli hatást értek el.

- Mit gondol, mi a K.u.K legfontosabb öröksége a mai hadsereg számára?

Z.Z: A megfelelő fizikai felkészítés és a „vakfegyelem”! A „vakfegyelmet” I. Ferenc József hadseregében „drill”-nek nevezték. A „drill” adta kiképzés alapját. Ezt annak idején még más eszközökkel érték el, mint napjainkban: Ha például a katona nem jól tartotta a fegyvert, a kiképző egy pálcával rávert a kezére. Ma már ezt ugyanezt a fegyelmet pedagógiai módszerekkel és úgynevezett dinamikus sztereotípiák begyakorlásával érjük el. A végeredmény viszont ugyan az: A katona álmából felriadva is képes végrehajtani azokat a mozdulatsorokat, amik a túléléshez szükségesek. Ez a fajta fegyelem és minőségi kiképzés az, amit a mai Honvédség örökölt, és úgy gondolom méltóképpen hasznosít.

A másik fontos örökség a megfelelő fizikai felkészítés, hiszen a Monarchia haderejében alapvetően nagy hangsúlyt fektettek rá. Tudjuk, hogy a sorállományú katonákat is rendszeresen „csuklóztatták” (ma fekvőtámasz), hogy erősebbek legyenek az ellenségnél. A mai Honvédség is alkalmazza ezt a szellemiséget, és nagy hangsúlyt fektetnek honvédeink fizikai állóképességének növelésére. Nem véletlen, hogy számos olimpiai-világ és európa bajnok került ki katonáink közül.

- Ha jól tudom, a jelen katonasportolói valamint a közelharc-kézitusa is fontos szerepet kap egy filmben...

Z.Z: Látom felkészült (nevet)! A „Váll-lapos sportolók” című film bemutatja a a Magyar Honvédség és a sport mindenkori szoros kapcsolatát. Közelharc-kézitusa szakértőként engem is felkértek, hogy csatlakozzak a Dr. Simicskó István (HM államtitkár), Dr. Szarka Gábor (HM kabinetfőnök), Márton Zsolt őrnagy labdarúgó játékvezető-asszisztens, Martinek János olimpiai bajnok, Kővágó Zoltán százados olimpiai ezüstérmes diszkoszvető, Borkai Zsolt MOB elnök és Kassai Viktor által alkotott szereplőkhöz. A felkérést örömmel elfogadtam, így hamarosan a nézők a képernyőn is megismerkedhetnek a közelharc-kézitusa lényegével. A dokumentumfilmben kiélezett gyalogsági ásóval és tőrrel végrehajtott mozdulatsorokat is láthatnak az érdeklődők.