Mindszenty legitimizmusa

P. Füzér Julián cikkében, „Szent volt-e Mindszenty József?” írja, hogy Mindszenty határozottan legitimista volt. Szerinte a bíboros legitimizmusa valójában patriotizmus volt, ami erkölcsi erény. Említi, hogy Mindszenty legitimizmusa a legeszményibb demokráciával párosul és hogy legitimizmusával védte az országot a kommunizálás és a szovjet szférába való beolvasztás ellen. Igaza van! A legitimizmus emlegetésével nem lehet Mindszenty életszentsége ellen tiltakoznunk, de ha tüzetesebben átgondoljuk, életszentsége mellett érvelhetünk vele. Segít bennünket Mindszenty kiértékelésében, ha rámutatunk legitimizmusa gyökereire. Mindszenty számára a történelem valójában tanító volt, az élet mestere. Ismerte, szerette, csodálta a magyar történelmet, melyben a Gondviselés kezét látta, a szerencsétlenségben éppen úgy, mint a dicsőségben.

Írta: Kertész Tamás.

A királyság előtte egy volt a „szent tradíciók és hagyományok” közül, melyeket védett és ébresztgetett, mert nélkülük a nemzet nem élhet. Amikor arra kért bennünket, hogy „Szent István király fejével gondolkodjunk”, „Szent István király lábnyomában járjunk”, amikor figyelmeztetett bennünket, hogy „Szent István király bölcsessége jelölte ki a mi utunkat”, sürgetett bennünket, hogy a szent király nagy örökségét, a királyságot magunknak kormányformának válasszuk. A váci székesegyházban, mely Szent Istvántól veszi eredetét, mondotta a papoknak és híveknek: „Hoztam nektek Szent István király iránt való mélységes tiszteletemet, hűséges és meg nem szűnő ragaszkodásomat ... összekötöm ezt a tiszteletet az ország újjáépítésének égető, hő vágyával.” Budán a Szent Jobb-körmenetben prédikálta: „Szent István gondolatai nem idejétmúlt, poros emlékek ... annyira egyek a hittel és az erkölcsi törvénnyel, hogy azok állandó érvényesülése a nemzet igénye.” Szent István örökségét nem mellőzheti az ország, ha újjá akar épülni, a régi axióma szerint, „ha ország és intézmény valami által kialakult és naggyá lett, nyavalyájában gyógyír volt, válságos időkben mindent megelőzően hozzá kell fordulnunk.”

Ezen a ponton gondolnunk kell a „Krisztus Király eszmére” is, mely „szembefeszül azzal a korszellemmel, mely Krisztus hatását a társadalomra és az államra kétségbevonja és elhárítja.” Mindszenty legitimizmusa nemcsak a Habsburg-házhoz való ragaszkodás volt. A királyság, mint kormányforma, szemében garancia volt, hogy a hazában „a távoli örök célok” éppen úgy, mint a földi béke, jólét és biztonság együttesen szolgálva vannak. Mindszenty legitimizmusának megértésében segít a „Pragmatica Sanctio” története is. Mivel III. Károlynak nem volt fiú örököse, felmerült a kérdés, hogy női ágon örökölhető-e Szent István királysága. Külön törvényt kellett hozni, hogy Mária Terézia megkoronázott magyar királynő lehessen. A magyarok hűségének elismeréséül Mária Terézia két új egyházmegyét alapított a Dunántúlon: a szombathelyit és a székesfehérvárit. Az egyházmegyék alapítása mögött a hálán kívül lehetett más, be nem vallott cél is, a valóság azonban az, hogy a püspökség Szombathelyt, ahol akkor német volt a hivatalos nyelv, nyelvben és szívben is teljesen magyarrá tette.

Az egyházmegye papjai különösen tudatában voltak ennek és összejöveteleken egymás között gyakran beszéltek róla. Szerintük a Szent István-i királyság eszméje a „Pragmatica Sanctio”-n keresztül megmentette a Habsburg-házat és ugyanakkor elismertette az uralkodó családdal, hogy Magyarország nem Ausztria függvénye, hanem független királyság, Szent István öröksége. Mindszentyre, aki a szombathelyi egyházmegye papja volt, kétségtelenül hatással volt az egyházmegye története és az egyházmegyei papság gondolkozása, hogy őszintén legitimista legyen. Hogy az erős akaratú és egyenes gondolkozású Mindszenty legitimizmusa nem Ausztria előtt való meghódolás volt, hanem tiszta magyarság, következtethetjük a tényből, hogy teológus korában nem ment Bécsbe tanulni, jóllehet ezt a püspöke kitüntetésnek ajánlotta föl neki és a jövő lehetőségeinek ajtaját akarta vele előtte megnyitni. A püspöknek rosszul esett és neheztelt is érte, hogy Mindszenty visszautasította a bécsi teológiát. Mint zalaegerszegi plébánost, Mindszentyt legitimista meggyőződésében megerősítette Zala megye nagy szülöttjének, Deák Ferencnek a gondolkozása is. 1867-ben Deák Ferenc hozta létre a kiegyezést, mely kétségtelenül áldásos hatással volt Magyarországra. A megye vezetősége, melyhez plébánossága miatt Mindszenty is tartozott, a hagyomány szerint hitte, hogy Zala volt az első királyi megye és büszke volt a kitüntetésre.

Az első világháború és rövid életű forradalom után Mindszenty zalaegerszegi plébános lett és szembetalálta magát a nagy feladattal, hogy az ország újjáépítésén dolgozzon. Alig töltött egy-két évet Zalaegerszegen, mikor bejelentette, hogy egy új templomot és plébániát épít a nincstelenek negyedében a huszárlaktanya lovardája helyén. Hivatalosan a templom Jézus Szíve tiszteletére épült, de a hívek között elterjedt és tartotta magát a hír, hogy az új templom IV. Károly király emlékére lesz. Bár a hír megosztottságot okozott a hívek között, a többség a jószándékú, tragikus sorsú királyt szentnek tartotta és hitte, hogy egykor az Egyház hivatalosan szentté avatja. A hír, hogy az új templom IV. Károly emlékét hirdeti, eljutott a királyi családhoz is, mely azt elismerte azzal, hogy a templomba a szép, díszes szószéket IV. Károly király özvegye, Zita királyné ajándékozta.

IV. Károly több ízben megpróbálta, hogy Magyarországra visszamenjen és magyar király legyen. Egy alkalommal Szombathelyen is megjelent Mikes püspök vendégeként. A papok között szóbeszéd volt, hogy Mindszenty is találkozott a királlyal a püspöki palotában. Az egyházmegye papjai, míg egymás között elismerték a zalaegerszegi plébános legitimizmusát, azt is vallották, hogy ebben egyenes jellem, őszinteség és meggyőződés volt, nem pedig kegyek, rangok keresése, magas állásokra való hiú áhítozás. A legitimista Mindszenty semmi kegyet nem várt Horthy Miklóstól, a kormányzótól, akitől végeredményben függött, hogy ki lesz püspök Magyarországon. Róma ugyanis hallgatagon elfogadta a gyakorlatot, hogy a püspöki kinevezésekben a kormányzónak, éppen úgy, mint a királynak, joga legyen tiltakozni, sőt azt meg is vétózni.

Mindszenty legitimizmusa tény. Nem kell azt tagadni, nem kell a körül kertelni. Nincs senki kényszerítve se a hazában, se az emigrációban, hogy ebben egyetértsen vele. De aki az igazságot keresi és elfogultság nélkül ítéli meg Mindszenty legitimizmusát, annak el kell ismernie, hogy abban nincs önzés, nincs egyéni érdek, nincs megalománia, csak a magyar hazának és a magyar népnek őszinte, tiszta szeretete. Ismételjük: legitimizmusával nem lehet Mindszenty életszentsége ellen érvelni, de van lehetőség azzal lelki nagyságát kiemelni.

in. Füzér Julián (szerk.): Szentnek kiáltjuk!, München, 1986.