Idén is lesz Károly-mise, emlékezzünk az utolsó szent életű királyunkra!

IV. Boldog Károly ezidáig utolsó apostoli magyar királyunk. Emlékezni rá kötelességünk, és erre kiváló formát ad az idén is megrendezésre kerülő október 24-i dénesfai szentmise, amelyet minden évben az ő tiszteletére és emlékezetére celebrálnak az 1930-as évektől.

Hogy miért is lenne kötelező minden magyarnak megemlékezni az utolsó, szentéletű királyunkra?

Nézzük a legtöbbet felvetődött kérdéseket, és az azokra adott választ, illetve sok olyan tényt, ami eddig nem kapott nagy nyilvánosságot. Gyakori kérdések, állítások és tényszerű válaszaik következnek.

- IV. Károly is egy magyargyűlölő Habsburg volt!

Habsburgnak valóban Habsburg volt, azonban abból a dinasztiából is kerültek ki nagyszerű és gyengébb, vagy pocsék uralkodók is, ugyanúgy mint "magyargyűlölők" és a magyarság számára kedves uralkodók egyaránt. IV. Boldog Károly szerette a magyarokat (nem úgy mint Ferenc Ferdinánd trónörökös). Ő volt az egyetlen uralkodónk, aki fedetlen fővel vett részt, gyalog a Szent Jobb körmeneten, és tőle származik az az idézet is: "Jobb nép a világon nincs, mint a magyar".

- Csak azért koronáztatta meg magát, mert kellett neki magyarok támogatása a világháborúban a széteső monarchiában.

Ebben nyilván van valami igazság, hiszen csak akkor fogad el a magyar nemzet királyának bárkit is, ha megkoronáztatja magát természetesen a feltételeknek megfelelően. Azonban ne felejtsük el, hogy a koronázással kölcsönös függőség alakul ki uralkodó és országa között, hiszen a Szentkorona-tan és a magyar alkotmány szerint számos kötelezettséggel járt a felkenése királynak, amelyet egy koronázási hitlevélben rögzítenek is.

- Akkor is! A Habsburgok rántottak bele minket a háborúba!

Nem. Valóban az első hadüzenetet az Osztrák-Magyar Monarchia tette meg (a teljes magyar politikai elit és társadalom támogatásával), azonban bizonyított tény, még ha nem is széleskörben elterjedt, hogy Ferenc József nem szívesen harcolt Franciaországgal és a többi antant országgal, főleg, hogy irtózott a kényszerű, német szövetségtől, I.Vilmos lekezelő stílusától, és túlságos hatalomvágyától.

Nem mellesleg az Osztrák-Magyar Monarchiában közös volt a hadügy, külügy és pénzügy és nem tudták volna a Magyar Királyságot csak úgy belerángatni egy háborúba érdekellentét esetén, és ugye emlékezünk a magyar "Megállj, megállj kutya Szerbia" kezdetű örök klasszikus nótára? Nem Habsburgok írták a magyaroknak, és nem írta elő a császár, hogy ezen nótát harsogva kell lerohanni Szerbiát...

- Mégis elvesztettük a háborút...

IV.Boldog Károlyt szokták nevezni a "Béke Apostolának" is, és nem véletlenül avatták Boldoggá. Megpróbált külön békét kötni az antanttal, mint tudjuk nem sok sikerrel, és nem rajta múlt (főleg a franciák és olaszok makacsságán, de legfőképp Clemenceau aljasságán). De emlékiratokból, és visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Őfelsége is tisztában volt a vereség lehetőségével, ha nem történik meg a különbéke. Látta a németek stratégiai kudarcát, és azt is tisztán látta, hogyha esetlegesen meg is nyerik a világháborút, akkor egy győztes Németország ugyanolyan ellenséggé válna, mint bármelyik antant ország.

Egyébként a háborút már '16, de legkésőbb '17-re el kellett volna bukni Németországnak és a Monarchiának, de a precíz szervezés, az emberfeletti teljesítőképesség és nem utolsó sorban Károlynak köszönhető új hadvezetési stílus a monarchia seregében, ezt elodázta. (A "bukásnál" egyik front sem volt a Birodalom, de Németország területén sem!)

Az uralkodó katona is volt, és értett a hadvezetéshez, de egy új fajta, mai harcászathoz hasonlító szemlélettel rendelkezett, ugyanis a katonákat nem ágyútölteléknek tekintette, hanem annak, amik valójában: embereknek. Próbálta a veszteséget minimalizálni, és pár hónap alatt harmadára estek vissza a veszteségi mutatók a frontokon. A tiszteknek kötelező frontszolgálatot rendelt el (ő maga is rengetegszer járt a fronton) és betiltotta számukra a fényűző, pezsgőző lakomákat. Ugyanazt a kosztot kapták rendelete alapján, mint a legénység. Betiltatta a kórházak és civil lakosság bombázását, illetve mérgesgázok bevetését. Ezt főleg mély szociális érzékenysége és vallási indíttatása ösztönözte.

Ellenezte a korlátlan tengeralattjáró háborút, vállalva a németekkel való konfliktust is, mert előre látta, hogy ez az USA hadbalépését fogja eredményezni, ami a háború sorsát fogja megpecsételni.

- IV. Károly sem tett semmit Trianon ellen!

A béketárgyalások idején már nem volt sajnos trónon, de svájci száműzetésében is megmozgatott minden szálat: az ő emberei voltak még többségében itt-ott hivatalban, főleg a diplomaták, akik félhivatalos kapcsolatot tartottak vele, és jelentkeztek nála utasításokért, illetve ő maga is érvelt az érintett feleknél Ausztria-Magyarország feldarabolása ellen, nemcsak önindíttatásból, hanem geopolitikai okokból. Látta, hogy ezek a békeszerződések kapui a II.Világháborúnak. Egyébként a létező kapcsolatait kihasználta arra is, hogy lobbizzon az éhező Bécs élelmiszerellátása mellett a nyugati hatalmaknál.

- A forradalmakat sem tudta megelőzni, sőt, ő kinevezte Károlyi Mihályt!

Csak két évig uralkodott, mint császár, de mint magyar király haláláig (ha nem is volt trónon). Kiválóan látta a nemzetiségek és a társadalom problémáját, és tett is lépéseket, viszont olyan méretű reformokat kívánt volna a Monarchia (amikre volt is kísérlet), amelyeket csak béke időben, és nem két év alatt lehetett volna véghez vinni egy világháborúban.

Károlyi Mihály kinevezéséhez csak annyit, hogy mind az osztrák, mind a magyar miniszterelnök lemondott, és senki sem akarta vállalni a miniszterelnökséget, aki meg igen, az komoly feltételeket szabott, így Őfelsége szinte egyedül maradt a politikai palettán. "Magyar" miniszterelnöknek egyedül Károlyi Mihály jelentkezett, de helyette "sajnos" Hadikot nevezte ki, mire Károlyi duzzogva hazament, ahol már egy eleve feltüzelt tömeget tovább lázított. Károlyit József főherceg nevezte ki, aki akkor Magyarország "régense" volt, Károly utólagos tudtával, de már gyakorlatilag mindegy volt ez a formális dolog. Talán ha ő nevezi ki valóban, akkor nem lázít tovább a vörös gróf. Talán.

Egyébként megtiltotta, hogy Lenint a németek a Monarchia területén csempésszék Svájcból Moszkvába, mert szerinte ez a lépés egész Európára kihatással lesz, ugyanis jól látta, hogy a proletár forradalom nem fog megállni Oroszország határán és egész Európa sorsát megpecsételhetik, mint ahogy be is következett a jóslata.

- Károly gyenge uralkodó volt!

Lehet Ferenc Józsefhez képest valamelyest gyenge volt, de ezt nem lehet így kijelenteni. A 1916-ban, mikor trónra került a németek megörültek, hogy egy általuk majd könnyen irányítható báb lesz az új császár, azonban csalódniuk kellett, melyeket alátámasztanak németországi akkori külügyi képviselőinek emlékiratai.

Károlyi hatalomra kerülése után pár nappal egyik éjszaka a budapesti főparancsnok jelentette Őfelségének, hogy Budapesten kitört a felkelés, mire a magyar király utasítást adott a rend helyreállítására, azaz a lázadás leverésére. A parancsnok remegő hangon közölte, hogy nem áll rendelkezésére ehhez elegendő erő. A rákövetkező napokban a Birodalom számos városából sorra érkeztek ehhez hasonlatos jelentések.

Egyébként két évnyi uralkodásból nehéz mérleget vonni.

- Károly lemondott!

Az ún. eckartsaui "lemondási nyilatkozat" csak felfüggesztette uralkodási jogkörét, és nem is ellenjegyezte miniszter, sem az országgyűlés. Maga a nyilatkozat pedig úgy született meg, hogy IV.Károly teljesen egyedül maradt a családjával, a testőrsége hazament, bár két tucatnyi fiatal a tisztiiskolából jelentkezett önkéntes szolgálatra, de ők sem maradhattak az Uralkodóval, mert ezzel kiváltották volna az újonnan szervezett fegyveres alakulatok haragját. Helyette kapott hivatalos "rendőröket". Pár hónappal előtte pedig II.Miklós orosz cárt és a családját végezték ki ugyanazok, akik IV.Boldog Károly Birodalmát szaggatták szét azokban a napokban, és ez a rémkép Zitát és Károlyt is aggasztotta, főleg, hogy naponta kaptak a csőcseléktől, de még szocialista párt köreiből is halálos fenyegetést. A nyilatkozat elfogadásához pedig hozzájárult az is, hogy a keresztényszocialisták is kívánatosnak tartották, mert az akkoriban soron következő, államformáról szóló szavazásnál jobbnak látták a monarchia esélyeit, ha Károly IDEIGLENESEN VISSZAVONUL, és ők is szövegezték meg egyébként a nyilatkozatot, melyet az új "állam" sem tekintett lemondási nyilatkozatnak. A szocialisták meg akarták akadályozni, hogy az uralkodó család Svájcba menjen, amíg nem mond le ténylegesen a császár. Angol közbenjárásra azonban sikerült mégis Svájcba emigrálniuk tényleges lemondás nélkül.

Második visszatérési kísérlete után a tihanyi bencés kolostorba zárják, ahol sorra "látogatják meg" a kormány küldöttei és követelik a királytól a lemondását, ő azonban elutasítja őket, sőt, a következőt fogalmazza meg:
"Amíg Isten erőt ad feladatom elvégzésére, nem mondok le Magyarország trónjáról, amelyhez koronázási esküm köt."

- Rendben, fogadjuk el, hogy "jó" uralkodó volt és nem utálta a magyarokat, de miért akarta "megpuccsolni" Horthy-t?

Horthy kormányzó volt, amely jogkör az uralkodótól származik elvileg, IV.Boldog Károly pedig legitim uralkodónk volt, így joggal tarthatott igényt a trónra. Horthy (aki Ferenc József szárnysegédje volt, és a politikai példaképe Ferenc József volt) is megígérte neki még Bécsben, mikor éppen a flottát adta át az antantnak, hogy visszaszerzi neki mind a két trónt, de ezt nem tartotta be, főleg hatalomvágyból, illetve reálpolitikai okokból. Ennek ellenére IV. Károly is támogatta Horthy kormányzóvá nevezését, Horthy pedig a leveleiben IV. Károly kormányzójának tartotta magát, helyesen. Egy legitim uralkodó nem tudja megpuccsolni saját nemzetét, azt hiszem ez világos. A "királypuccs" kifejezés a (poszt)marxista történetírás szóhasználata.

A királynak meggyőződése volt, hogy Isten előtt felelős az országért és ez olyan kötelesség, melyet vállalnia kell.

- Akkor nem volt puccs, de hülyeség volt a visszatérés, ráadásul kétszer is, a kisantant is lerohant volna minket!

A kisantant tiltakozása jóval Horthy elfogadó, majd egy órával későbbi elutasító válasza után érkezett!

Károly bízott a magyarokban, hiszen több magyar méltóság járt nála, illetve tudta, hogy Magyarország jelentős erői egy "új kiegyezés" árán támogatnák (amibe beleegyezett, konkrétan: csak a magyar trónra tart igényt). A második visszatérése alkalmával az összes vele érintkező csapattest felesküdött a királyra, azonban ő meg akarta akadályozni a magyar vér kiontását, egy esetleges polgárháború kitörését.

Külpolitikailag is próbálta előkészíteni a visszatérését. Nem hivatalos utakon puhatolózott és hivatalosan nem elismert, de Franciaország biztosította volna a visszatérést, sőt, még katonai segítséget is nyújtott volna - legalábbis folytak ilyen tárgyalások, ezért volt Őfelsége ilyen magabiztos.

Érdekes tény szintén, hogy mind Prónay Pál, mind Ostenburg-Moravek Gyula, akik kiharcolták a Rongyos Gárda élén a Sopron és környéki népszavazást, szintén IV. Boldog Károlyt támogatták és hű legitimisták voltak, akárcsak Mindszenty József, utolsó hercegprímásunk, vagy Boldog Batthyány-Strattman László herceg.

- De hát miért adta volna vissza az ország irányítását Horthy Miklós, mikor ő szerezte vissza a kommunistáktól?

Nem ő szerezte vissza. Ő és alakulata gyakorlatilag nem sok harcban vett részt, de az antantnak jobban megfelelt az ő személye. Egyébként a Tanácsköztársaságot a románok buktatták meg, és az ellenforradalmi erőkből, aki ténylegesen harcolt, azok közül mind legitimista volt (Sigray gróf, Lehár báró stb.) Horthy már gyakorlatilag Lehárék által megtisztított városba vonult be. De természetesen elismerésre méltó a kormányzó nagysága és későbbi, visszaállításban játszott szerepe, de nem minden csak fekete és fehér.

- Sznob majmok a királyok, főleg a Habsburgok, és IV. Károly sem volt különb!

Hát ez megint egy sajnálatos tévhit. Az tény, hogy protokoli szinten egy részről tartotta az új uralkodó a hagyományokat, más részről pedig folyamatosan botrányokat kavart, hogy a régi, merev dolgokat felrúgta. Ferenc József lehet forgott is a sírjában emiatt. Azt is kevesen tudják, hogy mikor a bécsi közlekedés teljesen megakadt a háború nélkülözése miatt, akkor a 300 lóból álló császári ménest az uralkodó a lakosság rendelkezésére bocsátotta és azzal szállították a tüzelőt, az ételt, és az alapvető szükségletek ellátásához szükséges dolgokat. Az is egy nemes gesztus volt, hogy a koronázási szertartás után, a 18 fogásból álló ünnepi vacsorát a budapesti kórházaknak küldette szét az uralkodó pár. A koronázási szertartás után, az "aranysarkantyús vitézek" csupa rokkant magyar katonából állt, ami szintén azt a nemes gesztusát fejezte ki az uralkodónak, hogy mélyen osztozik a magyar nép fájdalmában, hiszen "válogatott", egészséges vitézeket is avathattak volna, nem járni alig tudó, a frontról hazatért katonákat. Zita császárné pedig a lakó kastélyuk egyik szárnyát rendeztette be kórháznak, és ő maga ellenőrizte már Ferenc József idejében sok kórház ellátását.

- Továbbra sem szeretem a Habsburgokat, és IV.Károllyal sem értek egyet.

Természetesen lehet bírálni a Habsburg-dinasztiát, és IV.Boldog Károlyt is, azonban ő volt az utolsó királyunk, akinek keresztényi élete, tragédiája a magyar történelem nagyjai közé emeli, de sajnos a köztudatban a méltatlanul agyonhallgatás vagy éppen a mocskolódás miatt hamis kép él róla. Most, amikor a sokadszorra létrehozott köztársaság újra nem működik, illik méltóképpen megünnepelnünk utolsó királyunkat, és emlékezni az eredeti államformánknak a teljes helyreállítási kísérletére, amely a magyarságnak nagyságot és boldogulást hozott ezer éven keresztül.

Összeállította: Barcsa Gábor

Források: Miles Christi folyóirat, Zsiga Tibor: Horthy ellen a királyért, Kardos József: Legitimizmus, Jean Sévillia: Zita, a bátor császárné, regnumportal.hu, monarchista.blogspot.com

(szentkoronaradio.hu)