Istent szolgálni még fiatal vagyok - Kilencven éve hunyt el a Napút magyar festője, Csontváry Kosztka Tivadar

A nagy magyar festőre, posztupici Csontváry Kosztka Tivadar Mihályra (1853-1919) a saját gondolataival emlékezünk leginkább, amelyek alig vagy éppen egyáltalán nem ismertek a magyar közönség előtt. A természetfeletti iránti rajongás, mély istenszeretet, a nemzet és a felkent uralkodó iránti elkötelezettség egyaránt jelen van ezekben a gondolatokban egyfajta látnoki-profetikus nyelvezettel kifejezve.

Pilinszky Jánosnak igaza van akkor, amikor Csontváry Kosztka Tivadar írásait olvasva azt mondja; Csontváry "csak egyetlen nyelvet beszél: a festészetét". A festő gondolatai nem egy filozófusé, vagy egy publicistáé, hanem egy elhivatott, egy megszólított, az istenitől megérintett festőé. A szavak, amelyeket ír, nem elválasztandóak a festményektől. Csontváry lényegi alkotásai, a képei, a színek, az alakok, a témaválasztásai. E mellett, és nem ezek helyett kell olvasni az írásait, amelyek azonban magyarázzák és megerősítik a művész magas fokú spirituális fehér izzását. Csontváry mindent egyben lát, a természet védelmét, a háború valódi okát, elhivatott művészetét, az uralkodó (I. Ferenc József) őszinte tiszteletét, és azt, hogy a háborúban harcoló katonáknak hársfalevélből kínált teát kell adni, mert az sokkal egészségesebb, mint a kávé. Pilinszky ezeket "mániáknak" hívja, ami azért érdekes, mert Pilinszky is művész volt, de nem látja meg Csontváry írásaiban a magot, amelyből a képek és az azokat kísérő, megerősítő írások is fakadnak egyszerre; egy áldozathozatallal szentesített alkotási folyamatot, amelyben a festő a Napúton haladva, nagyobb lesz mint Raffael, és évszázadok után is viszonyítási pontokat mutat nekünk.

Az alábbi kompiláció egy egyszerű tisztelgés Csontváry géniusza előtt, néhány itt is aktuális kitétellel, de leginkább egyszerűen csak fejet hajtva a valaha élt egyik legnagyobb festőóriás előtt. Nem prekoncepciózus alapvetően, leginkább csak figyelemfelkeltő szeretne lenni.

Megjegyzés; Csontváry itteni írásainak a forrása az Önéletrajza mellé kiadott írásai, illetve az 1996-ban kiadott (Új Művészet Kiadó) "Csontváry - dokumentumok I.-II." kötete, amelyek a Gerlóczy-féle Csontváry kéziratot tartalmazzák, Romváry Ferenc olvasatában. A kézirat itteni közlését azonban revideáltam annyiban, hogy igyekeztem alapvető helyesírásai szabályoknak (ékezetek, kis-, és nagybetű használat, egybevont szavak használata) megfeleltetni, a könnyebb olvashatóság kedvéért, amelyeket Romváry kihagyott a nagyon hitelesség kedvéért (Csontváry ezeket rendszeresen mellőzte a kézírásában). Aki erre a szövegközlésre kíváncsi, ajánlom a két kötetet tanulmányozásra. -PHJ

Én, Kosztka Tivadar, ki a világ megújhodásáért ifjúságomról lemondottam, amikor a láthatatlan Szellem meghívását elfogadtam, akkor már rendes polgári foglalkozásban, kényelem és bőségben volt részem. De elhagytam hazámat, mert el kellett hagynom, és csak azért, hogy életem alkonyán gazdagnak és dicsőnek lássam. E cél elérése miatt évek hosszú során át Európát, Afrikát és Ázsiát utaztam be, hogy a megjövendöit igazságot megtaláljam és a gyakorlatban festményben átvihessem, s mikor már megvolt a szükséges hadseregem, Párisnak tartva 1907-ben milliókkal szemben álltam egyedül az isteni gondviselés eredményével, s az egész világ hiúságát pocsékká zúztam; egy napon Párist kapitulációra bírtam s a világot túlszárnyaltam, de tíz millió embert el nem pusztítottam, csupán kijózanítottam őket, a dolgokból reklámot nem csináltam, mert a kufárok sajtójával nem törődtem, hanem elvonultam a Libanon tetejére s ott cédrusokat festettem. Így a magányban szép csendesen, ma már őszbe borult fejjel azon gondolkozom, mi célja volt ennek a nagy háborúságnak, mikor hatalommal, anyaggal terhelten a mennyországba úgysem juthat senki sem. Istentelenül pedig, kérdem, mi célja van az embernek a földön?

(részlet "A pozitívum" című írásából)

A legnagyobb tekintély ezen a világon a világfejlesztő akaraterő, a természetben élő energia, mely kinyilatkoztatás útján fejleszti a világot s halhatatlanná teszi a valóságot.

Ehhez a tekintélyhez legközelebb áll a lángész, vagyis Zseni, aki a feladatot meg is képes oldani. A feladat az, hogy az emberi faj tulajdonságát ki kell domborítani, s az Isteni rendeltetés szerint ki kell fejleszteni.

A fejlődés a kinyilatkoztatás alapján történik - nem kell habozni, a napokat nem szabad számlálni, hanem a kinyilatkoztatásban feltétlenül kell bízni.

Ha te szereted a földet, ember, s Istenre gondolsz, amikor kapálsz, a palánta téged felismer - szeretettel gondol reád mert őbenne is él az Isten. Nyújts táplálékot a fejlődő kis lénynek, növény-állatvilági egyednek s az gyönyörűségedre fejlődni fog. Nyújts táplálékot a vadállatnak, mely éhezik s az hozzád simulni fog. Nyújts táplálékot nagy hóban a madaraknak s a világ minden részéből hozzád ellátogatnak, fára telepszenek le s neked csicseregve hálálkodnak. Nyújts táplálékot a vagyontalan szegénynek, ez el fog ismerni téged Isteni tekintélynek.

Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük. Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra. A képesség nemcsak az embernél nyilvánul meg, hanem az állatoknál, a madaraknál, a rovaroknál is érvényesül. A madaraknál a képesség a fészek előállításában és rendkívüli éneklő tehetségben mutatkozik s némely fajnál a tudás is oly nagymérvű, mint pl. a harkályoknál, hogy azt a fáradtságos munkát, amely egy kis madár szorgalmában rejlik, csodálattal kell szemlélnünk, mert csak így érthető meg a világteremtő világrendje, ha az egységes fajtulajdonságoknak meg van szabva a különböző résztulajdonsága. Nem kisebb figyelmet érdemelnek a szorgalmas hangyák, a kis mérnökök s a mézelő méhek államalkotásai és a darazsak fajtulajdonságai. Tovább menve az adott képesség megfigyelésében a házi egérnél bukkanunk csodálatos energiára: tájékozottsága, kitartása, s a tervbe vett munkának ellenállhatatlan keresztülvitelében. Az egér képes pici fogaival a földszintről az V. emeletre a falat átfúrni, ép úgy mint a tengeri kagyló, mely bele furakodik a nagy kősziklába, ő is átfúrja magát az éléskamrába. Rendeltetéséből él a vidéki szemétdombon a lármázó verébsereg, nem kívánkozva magános verébnek a városba. Megelégedett mosollyal tekint mind a kettő a tavasz megújhodása és a fajtulajdonságoknak folytatására. Ez úgy, mint a tavaszi gyopár, az ibolya s a rózsa. A nagy műnek megszámlálhatatlan múltja van, egy nagy szellem szülte szunnyadó állapotban, utána mosollyal ébredt látva a sok szépet álmában, amit valóra váltania kellett. A mű a mostani alakjában hasonló egy nagyarányú tájképhez amelyen a mester sokáig elmélyedhetett, a mű eredeti arányait fokozatosan fejlesztette ki, épp úgy, mint egy nagyarányú plein air festmény amelynek nincsenek előtanulmányai, hanem csak a kezdetnek van folytatása, mely a mű nagy zsenialitásában domborodik ki. E rendszerben, ahol a fajok és a fajtulajdonságok domborodnak ki, minden egyed csak az adott képességgel fejlődhet ki. A művön tehát azt látjuk, hogy az élőlényeknek szaporodási kényszert adott a végzet, mely a párzással befejeződik. A hernyó 42 napi fejlődéssel gubóvá válik, s a pille ideális életben gyönyörködik. De gyönyörködik a cinke is, amikor pondró után kutat, a harkály is, amikor a fa üregébe behatol. De gyönyörrel végzi munkáját a mézelő méh, amikor messziről hozza a méhkasba élelmét, de gyönyörben él a kis ibolya és gyönyörben fejlődik a hatezer éves cédrusfa. S ha mi emberi képzelődéssel a rózsán a pillangót enyelegni látjuk, a cédrusfán a fülemülét énekelni halljuk, ezzel a világ rendszerét csodáljuk és a teremtőt hallgatagon magasztaljuk.

(...)

A mostani anyagi és hatalmi konfliktusból a sors visszatartott, illetőleg a háború tanújaként kellett fellépnem, de ismeretlenül. Az Isten tagadása oly nagymérvű volt, hogy semmire sem lehetett számítanom. A háború kitört, engem a borúlátás gyötört. Ma ahelyett, hogy enyhült volna szerelmem az igazságért és legalább annyira használna a vallásnak, a hazának, a királynak és az emberiségnek, a művészetek táján 6500 éves világot látok laza megoldásban.

(részletek "A tekintély" című írásából)

Tekintettel arra, hogy a XX. században az isteni Gondviselés az Igazságot kívánja helyreállítani és uralkodóvá tenni, határozatba ment, hogy az új élethű perspektívát ki kell fejleszteni. Ezzel a teendővel a Gondviselés engem bízott meg. mint minden új dolognak, szokásnak a megismertetése a természetben is nagy erőket vesz igénybe a téli jeget elolvasztani a földet felszántani és bevetni nem kis feladat a magtermelésre. Ilyen körülbelül ez a perspektíva is.

(...)

Öreg ember vagyok arra, hogy tolakodjam, de elég fiatal arra, hogy az Istent szolgáljam.

(...)

Memento mori. A sorssal nem lehet tréfálni. A jó Isten az egészségemet helyreállította a megmaradt energiámat fel akarom ezért használni hazán javára mert ebben a zűrzavarban azt a jó Isten sem tagadja meg tőlem. Ő segített, felvilágosított mindenben. Ő dicsőséget adott kezembe, hazám s az egész világgal egyetemben, e dicsőséghez csatolta a magyar fajtulajdonságot, mint egy történelmi nevezetességű dolgot. A magyar fajt képviseli ez idő szerint Tisza István. Tisza Istvánhoz írom e sorokat, tegye meg a lépéseket, és jelöljön ki számomra oly helyet, ahol nyugodtan és kényelmesen megalapozzam a magyar nemzeti kultúrát a magyar nemzeti akadémiával egyetemben.

(...)

A tekintély kérdésével meg volna oldva a tisztelet, ehhez társulna a szeretet, utána a megnyugvás, nemzeti büszkeség az önérzet, az együttérzés, s ami a legfőbb az Istennel, mint a legnagyobb szellemi erővel való érintkezéssel kapcsolatban. Hadászati szempontból pedig energiát jelent, mert ha tudjuk, hogy velünk van az örökkön élő valóság, akkor nem félünk semmitől, sem nem csüggedünk, mert mindig többségben vagyunk. Kihatással volna az idegenforgalom gyarapodására is, mert aki többet akar látni és tudni, annak ide kell jönnie az új perspektívát tanulmányoznia.

(...)

Mert ha barbár emberek egyformák vagyunk, de képességben különbözők vagyunk. Már az embriókorban is más és más képesség nyilvánul meg a családban született testvéreinknél is.Éppúgy, mint a madaraknál, feltűnően más és más fajképesség a házi verébnél, más a mezei verébnél, más a nádi verébnél, és más az éneklő kanári verébnél. Mindezek pedig közvetlen közeli rokonok. Mi öltözködéssel sem lehetünk egyenlők, mert a szürke veréb sohasem helyettesítheti a szürke köntösben lévő fülemülét. Hogy tehát a szellemi disputában mi lettünk a győztesek - ezt köszönjük meg az isteni kegynek. Igazoljuk be azt a világnak, hogy tévedett. A világot nem emberi, hanem isteni erő fejleszti az áthidalhatatlan munkát pedig nem az akadémiai számítás, hanem az isteni ihlet elősegíti. Istennel mindent elérhetünk - Isten nélkül semmire sem megyünk.

(...)

A tagadókkal és kétkedőkkel szemben a hatalomnak nincsen ereje, a törvénynek, megfélemlítésnek semmi eredménye. Csak igen nagy emberfölötti (Übermensch) kézzelfogható és látható dologgal lehet a kétkedőkön uralkodni, lehet a kétkedőket magasabb fokú szellemi központhoz csatolni és így társadalomnak és az államnak hasznos polgáraivá tenni.

(...)

1912-ben különös rajzok kerültek a kezembe, kerestem a szerzőt,s a szerző "Francois 1845" néven nem volt más, mint boldogult, halhatatlan királyunk (ti.; I. Ferenc József - PHJ megjegyzése). Nem restelltem felutazván Bécsbe az eredeti rajzok megtekintésére, ahol nemcsak az eredeti rajzokkal ismerkedtem meg, hanem egy eredeti mappával is.

Annak az uralkodónak, aki fiatal korában zseninek indult, akinek az isteni ihletettséget, az isteni kegyelemért kellett felváltania ennek az áldozatnak a szenvedését senki sem ismeri jobban, mint én, s azt, hogy mit jelent ihletettség nélkül, ezt is tudnom kell. A legnagyobb tisztelettel és szeretettel ott fogok állni, addig amíg ezen a földön aratnom kell ennek a hazának érdekében fogadnom elmémbe "Francois 1845" munkáit. Ismerem szenvedését, mert ismerem ihletettség nélkül az élet sivár voltát is. Azért a legnagyobb tisztelettel és szeretettel gondolok "Francois" 1845. évi munkáira és ennek az uralkodóháznak (ti.; Habsburg-Lotheringen - PHJ megjegyzése) összes tagjára, akikben isteni ihletettség szikrája egy-egy zseni alapfeltétele.

(Részletek a "Mindent a nemzetért" címet viselő levélfogalmazvány irategyüttesből)

Utánérzések utánzatok tömkelegével találkozunk, isteni ihletet, nemzeti érzést sehol sem látunk. Ideje, hogy komolyodjunk, számolni a jövővel és leszámolni a múlttal, ez a kötelességünk. Komoly nemzethez méltóan komoly munkához kell látnunk, elsősorban az Istennel kell kibékülnünk. Ha az Isten természetébe belekapcsolódtunk teljes abstinentiával (!) rendelkezünk, meg van alapozva a nyugalmunk, boldogságunk s a mindennapi munkához a jó hangulatunk.

(...)

Csak a szellemi életben van igazi élvezet, még a szerelmet is helyettesítheti. Csak az intellektuális erőben van igazi élet, amit semmiféle anyagi nem helyettesíthet - még a szerelem is csak akkor élvezet, ha azt vezérli az ideális szeretet és a képzelet.

(...)

Az Isten bölcselet az, hogy minden kornak megvan az értelme. Aminthogy nem sejti a magja, hogy őbelőle nő ki a terebélyes cédrusfa, nem sejti a kisfiú, hogy az élete lesz a világ legnagyobb hadvezéréé, nem sejti a férfi, hogy neki a világ legnagyobb festményeit kell festeni, s ahogy nem sejti, se nem is tudja senki sem a legkevésbé a leány nem, hogy ő szüli meg a prófétát annak idejében. Az isteni bölcsesség mindenki sorsát úgy intézte, hogy az élet sorját türelemmel várja be.

(...)

Mi a háborút a diplomácia gyengeségének, vagy fondorlatának tulajdonítjuk s nem látjuk mélyebben az okát. Miért kellett ennek jönnie? A sors előre látó és gondoskodó volt, mert tudta, hogy nem az ichnaemon (egy fürkészfajta rovar - PHJ megjegyzése) kukaccal telített millió hernyó, hanem az egy-két pille szaporítja a faját. ugyanez történik ez történik az emberi művelődés terén is, nagyobb időközökben. Hiszen, mert elegendő egyetlen pár ember, ha harmincszor megduplázza magát ezer esztendő alatt százmillióra szaporíthatja a faját. Ezt meg kell gondolni azoknak az államfőknek, akiknek kötelességük a faj tisztán tartása és bizonyos mérvű szaporítása, mert határok vannak, amelyeken túl nem léphetünk. Ez az isteni természet rendje, ez a Világteremtő bölcselete, egy uralkodó Napot adott a Földnek és megszámlálhatatlan apró csillagokat az Égnek. Egyetlen egy bölcselőt a történelemnek, és megszámlálhatatlan élvezőt az életnek.

(...)

Modern világnak csúfolt anyagi tülekedés.

(...)

Közeledünk azokhoz a nagy határvonalakhoz, amelyeken szűk látókörünk miatt átkelni nem tudunk. Az emberiséget egy újabb csalódás éri és ezt a hatalmi és az anyagi erőnek a tehetetlensége fogja kísérni, mert nem a hatalmi, nem az anyagi erők uralják a világot, hanem az Isteni Szellem, amelyért az emberek vágyakoznak. A szűk látókörben tehát eljátszhatjuk a játékainkat, de a világra szóló bonatkozásban ott találjuk magunk előtt a tilalomfákat. Itt nem használ a protekció a hatalmi és az anyagi erő - az Isten kegyelme előtt állunk akitől a segélyt várjuk. Ismerem az isteni feltételeket amelyek a nagy határvonalaknál szükségesek. Ismerem az embereket, akik lemondani képtelenek. Ismerem az időt, amely az embert kényszeríti bölcsességre és lemondással párosult életre. Kényszerítve.

(különböző füzetlapokra írt töredékek)