Trianon; seb a lelkeken

Egy évforduló, egy megemlékezés, egy ünnep, egy gyászünnepély. Mit is mondhatok róla? Talán azt, hogy: megállóhely. Jegyzet a trianoni békediktátum évfordulója kapcsán.

Írta: Dr. Nagy Csaba Attila.

Egy évforduló, egy megemlékezés, egy ünnep, egy gyászünnepély. Mit is mondhatok róla? Talán azt, hogy: megállóhely. Megállóhely, ahol kell, nem kell, az ember várakozik, s így gondolkodhat, elmélkedhet.
Talán, nem is az a lényeg, hogy miről, csak hogy lecsituljon a lelke, a szíve az értelme; hogy eggyé válhasson valamivel, amit valaki, valakik fontosnak, kiemelkedőnek, kiugrónak gondoltak, gondolnak-

Ünnepek.

Mert vannak halott ünnepeink is – elég sok – csak, hogy a kommunizmus elmúlt 50 évére hivatkozzak.
Hol van már november 7-e, április 4-e, március 21-e? Meg volt az a badarság, amikor az iskolákban is megemlékeztek Lenin – tetszik tudni: a XX. század egyik legnagyobb tömeggyilkosa és hazaárulója – születésnapjáról.

Ha most, hirtelen, valaki megmondja, mikor volt, kap egy szóbeli piros (jobban mondva: vörös) pontot .
[Megfejtések a jegyzet végén; addig gondolkodjatok, mit is adott nekünk Lenin genetikai kódja – na, látjátok, ő legalább nem szaporodott és élő rokona egyenes ági vagy oldalági rokona égen-földön nincs – ami miatt ma is ünnepelni lehetne vagy kellene! Sztálin születésnapja is ünnep volt: az övéért 10 piros pont jár. Rákosi születési dátumáért viszont 20 piros pontot tudnék fölajánlani.]

Minden nemzetre, népre, népcsoportra, államra jellemzőek a saját ünnepei. Az ünneped te magad vagy!
Amilyen az ünneped, olyan vagy magad is. Amiket ünnepel egy nép, az jellemző leginkább a néplélekre, az fakad a bensőből, a lélekből, a szívből.

S ugyanígy: amiket gyászolsz, aminek a megsiratását együvé tartozási szempontból is fontosnak tartja egy kulturális-történelmi közösség talán, – ha lehet egyáltalán ilyet mondani – még egy fokkal jellemzőbb, még egy kicsivel többet mond el egy etnikum, egy csoport gondolkodásáról, históriájáról, jelenéről és talán jövőjéről is. Már, ha egyáltalán van neki ilyenje.

Gondoljunk bele: van-e a cigányoknak valamilyen cigány ünnepe? Kéretik most a csatkai búcsút nem idekeverni! Nincs! Elgondolkodtató, nagyon-nagyon elgondolkodtató! Mint ebből a felhozott példámból is látszik, olyan, hogy cigányság, hogy cigány etnikum, nem is létezik. De nem is erről akartam elmélkedni, ez egy másik jegyzet témája lehetne – de nem lesz, mert nehogy már én szervezzek műveletlen vezetőiknek reklámot és gyorstalpaló esti iskolát.

Amiről én szerettem volna beszélni, az egy gyermekdal:
„Április Négyről szóljon az ének, | Felszabadultan zengje a nép | Érctorkok harsogva zúgják a szélnek, | Felszabadítónk hősi nevét!” Talán van, aki emlékszik még ezekre a sorokra! Talán, még a dallam is beugrott! A kisebbeknek elárulom, ez egy gyermekdal volt, amit nekünk már alsó tagozatban énekelni kellett; már első vagy második osztályban, hogy utána minden ünnepségen felcsendüljön belénk vert, belénk égetett dallama, belénk boot-olt genetikai kódként és vele együtt az akol meleg szocializmus-érzés, melynek nagykorunkra már életérzéssé kellett (volna) érnie.

De van még ilyen dallam, a gurmanoknak:
„Itt van május elseje, | Énekszó és tánc köszöntse!”
Vagy a szocializmus környezetvédő, zöld érzésének legjobb példája:
„Gyárkémények bodros füstje | Vígan száll, vígan száll.” Idősebbek is elkezdhetik! Ugye beugrik – ahogy ma mondanák – ez a feeling?! A szocializmus langyos pocsolyája, a magyar narancs, a vörös nyakkendő, az iskolai takarékbetétkönyvek, az építő tábor, a „KISZ-lány”-ok, „Éljen és virágozzék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság!”

Mert egy korszakot, egy rendszert az ünnepeiről, jelszavairól, az ünnepségei ikonográfiájáról (is) ismerhetünk meg.

Ünnepnap ugyanis nálunk és csak nálunk október 23-a – egy levert ellenforradalom („forradalom és szabadságharc”) emléke. De ünnepnap március 15-e – egy levert forradalom és szabadságharc ünnepe is.
Napok emlékezete, amelyeken megfordult valami. Valami, ami végérvényesen (?) visszavonhatatlanná lett. Mi megünnepeljük Buda várának Görgey általi visszavívását is, miközben minden hadtörténész jól tudja, hogy annyi katonai, taktikai jelentősége volt, mint bálnán a szőr. Vagy régen a pákozdi csatát ünnepeltük, mint Fegyveres erők napját.

És?

Mi ünnepelni való volt rajta? Egyetlen egy: Farkas Mihály, született Lőwy Hermann. A magyar über-katona, hiszen az ő fejéből pattant ki ez a XX. században kreált új ünnep. Emlékszünk rá? Nem? Segítek: ő volt a Tanú című film Bástya elvtársa.

Ilyen alapon ünnepelhetnénk Buda 1541-es török általi elfoglalását is. Követelhetnénk, legyen ünnepnap augusztus 29-e is. Én magam ezen a napon ünnepelném a mit-tudom-én-hányadik magyar köztársaság magyar (?) honvédségének (?) emléknapját. Egy rosszul szervezett ország, rossz, korrupt és tehetségtelen politikusainak, és barom főkatonáinak lehetne ez az ünnepe. Tisztatára 2009!
Éljen az általam zsebre rakható konc! Éljek én, a mit-tudom-én-melyik párt EP képviselője, parlamenti képviselője. Lehetne ez a nap, mondjuk, az európai nem-csatlakozás ünnepe – is!

Ünnepek!

Van egyáltalán örömünnepe a magyarságnak?
Szent István napja – talán! De, ez az ünnep már régóta egyházi ünnep, valójában.
Van-e még egy nép a világon, amelyiknek ennyi gyászünnepe az ünnepe? Az örmények? Az írek? A baszkok? Az aztékok? Vagy a pirézek? Mert nekünk, az emléknapjaink a Haza tehetségtelen, alkalmatlan és becstelen vezetőinek emlékünnepei.

Horribile visu et dictu!

Trianon!

Mondjak róla valamit? Lehet?

Azoknak is, akiknek semmit nem mond? Mert egyre több van ilyen, egyre több ilyen mű-magyar. Magyarul beszél, szereti a rántott húst, káromkodni csak ezen a nyelven tud, ha kellően berúgott a mindenféle osztrák-német sörgyárak termékeitől. De a magyar zászló neki már „magyarkodás”, az árpád-sávos már egyenesen fasiszta, a Szent Korona pedig svájcisapka. Szégyen!

Trianon és Trianon!

Nem, Nem Soha! Mond még valamit ez a hármas jelszó? A hatalmas méretű és cizellált, kalligrafikus „T” betű?
Egyeseknek a „T”-ről csak Henry Ford T-modellje jut eszébe.
Hányan vannak, akik csak az 1980-as években tudták meg, hogy a határokon túl is magyarok élnek!
Mi lettünk Európa új kelet-németei. Mi vagyunk az igazi „Osi”-k, akik csak néznek, mert mi lettünk az új kelet-magyarok.

Már ünnepe is van a magyar össze-nem-tartozásnak: „Éljen és virágozzék december 5-e, a magyar össze-nem-tartozás emlékünnepe! Hurrá!

Trianon, Trianon és harmadszor is Trianon!

Trianon a tehetségtelen, hazaáruló Károlyi és a nemzetgyilkos Linder Béla emlékünnepe. És mi? Csak nézünk, már nem is gondolunk rá. De, hogy kerek legyen a karika, ennek a teljes mértékben illegitim parlamentnek a tagjai évente meg szokták koszorúzni, a vörös grófnak az Országgyűlés épületéhez közeli bronzszobrát.
Egy valódi, nemzeti érzelmű országban egy ilyen vénlegény, elmebeteg, pszichopata, ország rontó szobrát már régen felrobbantották volna.

Trianon – június 4-e – emlékezete egyet jelent minden jóérzésű magyarban az igazságtalansággal – és itt nem az ál-magyarokra, a mű-magyarokra, a svájcisapkázós-magyarokra gondolok.

Te azt mondod, csak: Trianon? Na és! Nincs elég bajunk? És én azonnal rávágom: „Revíziót!”
Te azt mondod: „Nem lehet! Mert Európa!” Én azt mondom: Lehet és kell, mert csak így lesz, így lehet egy valódi Európa körülöttünk!
Te azt mondod: „Geopolotikai realitás!” Én azt mondom: „Nem érdekel!”
Te azt mondod: „Én is magyar vagyok.” Én azt mondom: „Magyar az, akinek fáj Trianon, a többi csak állampolgár!
És még azt is mondom: „Egy kissé mind Trianonba halunk bele!”
Te nem! Te – köszönöd kérdésem – jól vagy; így is!
De te nem is vagy a szememben magyar, csak egy véglény, összetartozás tudat, nemzettudat, eszme, múlt és jövő nélküli egyed, aki most, valamiért jogot akarsz formálni arra, hogy irányítsd a jelenemet.

Maradhat ez így? Nem, Nem, Soha!

Trianon, minden szerencsétlenségünk origója, Trianon a nemzet szégyenének jelképe, Trianon annak az emlékezete, hogy így jár minden nemzet, aki képtelen országrontóitól megszabadulni, aki "demokratikusosdit" játszik, aki nem ismer egy és megfellebbezhetetlen isteni tekintélyt, elvet, méltóságot. Trianon: tanulság! Mint ahogy a testnek is meg kell szabadulnia a fertőzéstől, hogy az egész test élhessen, nekünk is ki kellene vetni a vírusokat, baktériumokat, a gennyet, a szennyet, a mocskot! Mint ahogy a testnek is van feje, a társadalmaknak is kell lennie fejének, ami nem szavazósdi kérdése. A kar, a láb, a gyomor és egyáltalán, minden testrész nem szavazhat arról, ki lesz holnaptól holnaputánig a fej! Fej csak egy van. A fej a fej.

Már csak egy dolgot nem tudok, tényleg! Kire szavazok a június 4-e utáni 7-én?

Hozzászólások