Az esztergomi érseki szék megüresedését VI. Pál pápa 1974. február 5-én hirdette ki. Így a bécsi Pázmáneumban tartózkodó Mindszenty bíboros megszűnt esztergomi érseknek lenni. Ugyanakkor Mindszenty bíboros úgy tartotta, hogy a pápai döntést követően továbbra is ő maradt Magyarország Prímása (1).

Mindszenty bíboros számos levelet írt az amerikai követségi tartózkodás alatt a Vatikánba (1). Ezt a levelét 1965. május 6-án tisztázta le és küldte el az amerikai követség diplomáciai postáján keresztül.

„Mindszenty gondolatainak háta mögött nem az egyházi nagybirtok volt, hanem a legitimizmus. Ez volt az ő centrális elképzelése, és ebbe semmiféle kompromisszum nem fért bele, nemhogy egy, a kommunistákat is magába foglaló népfront. Ő nemcsak királyt akart koronázni Magyarországon, hanem addig is, mint Magyarország első zászlósura, kvalifikáltnak érezte magát a közbenső időre az államfői szerepre.” Bibó István, 1977 (*)

Az utolsó magyar hercegprímásra, halálának 34. évfordulóján (1975. május 6-án, Bécsben hunyt el), egy kicsit stílusidegen módon, egy olyan ember gondolataival emlékezünk meg, aki nem kedvelte őt. Bibó István, aki életében egyszer, mindössze fél órára találkozott vele, meglehet vészterhes időkben1956. november 4-én, de egész életútját pontosan végigkövette, tisztán látta, hogy a hercegprímásnak, az ország első zászlósurának, határozott és világos, a királyság alapján álló közjogi-politikai krédója van. Ő a kevesekhez tartozott akkor is, republikánus demokrataként tisztán kihallotta a kódolt közjogi igényeket az 1956-os híres beszédéből is főpapnak. Ennél fontosabb azonban, hogy Tiszteletreméltó Mindszenty Józsefre mi magyar monarchisták úgy emlékezzünk, hogy tudjuk a főpap volt az, aki közjogi tisztjére hivatkozva vétót emelt az 1946-os I. Magyar Köztársaságra, és tiltakozott az ezeréves Magyar Királyság eltörlése miatt, Slachta Margit mellett a leghatározottabban. Bibó ezért így foglalja össze 1977-ben Mindszentyvel kapcsolatos álláspontját; "Mindszenty gondolatai mögött nem az egyházi nagybirtok volt, hanem a legitimizmus.

Nagy bizonytalanság és tájékozatlanság uralkodott az országban; azután előállt az a történelmi helyzet, amikor egy liberális értelmiségi csoport a béke és a radikális forradalom jelszavait hirdetve felboríthatta a rendet. Különösen megnövelte esélyeinket Wilson amerikai elnök nyilatkozata, melyben a soknemzetiségű Monarchia népeinek „önrendelkezést ígért”. Hogy az ígéretekből mi lett, tudjuk. Az állam és az intézmények keretei azonban felbomlottak; az ország népe védtelenül állt a történelmi viharban ellenségeitől körülvéve. Így következett be 1918 októberében a teljes összeomlás. A zűrzavarban gr. Károlyi Mihály ragadta magához a hatalmat és az utca a fővárosban kikiáltja a köztársaságot. (A békeszerető király, IV. Károly, nem mondott le, csak visszavonult a hatalom gyakorlásától.)

1956 dicsőségében nekünk a példaértékű a nemzet egyszerű embereinek a zsigeri szabadságvágya, amelyért fegyverrel is harcolt és Mindszenty József prímás akkori viselkedése. Monarchista szempontból ezek ma is előttünk fénylenek. 1956-ban a prímás az volt, ami mindig is; a királyság embere, akinek nem kellett változtatni véleményén, és aki újra leszögezte, mint sokszor; nem a pártokkal kell foglalkozni, hanem a nemzettel.

Mindszenty Józsefről nagyon kevesen tudják, hogy az utolsó jelentős magyar monarchista állam-, és egyházférfi volt a XX. században. Megemlékezni róla, megélni, megismerni gondolatait kötelesség ma is mindenkinek, aki jelenleg is a királyságunkat igazságként hirdeti a világnak.