Állítsuk vissza a megszentelt hagyományunkat és erősödjünk meg benne - interjú a magyar Kriegsfall-U zenekarral

Valahogyan úgy alakult a helyzet, hogy Magyarországon két erősen monarchista elkötelezettségű zenekar is alkot, érdekes módon az underground zenei közegben. Egyik jelentős képviselője, a Kriegsfall-Uzenekar, egy újabb anyagot tett le az asztalra 2011-ben, amelyet a csehEpidemie kiadó jelentetett meg.  Korábban készített interjújuk ajánlott a frissen ismerkedőknek, alábbiakban a friss album kapcsán kérdezte őket gondolataikról Szelevényi Gellért, a gothic.hufőszerkesztője. A válaszok és a szellemiség - úgy gondoltuk - a Regnum! Portál olvasói számára is fontosak lehetnek.

Szelevényi Gellért: - A Kriegsfall-U korábbi munkájában Hamvas Béla író, és IV. Boldog Károly király előtt tisztelgett 2005-ben, míg ezúttal Mindszenty József bíboros és Prof. Molnár Tamás emléke előtt teszi ezt. Előbbi széles körben ismert 56-ban betöltött szerepéről (talán azt megelőző hősies ellenállásáról és meghurcoltatásáról kevésbé) utóbbi azonban nem nagyon. A tiszteletadás mellett milyen aktualitása van a Kriegsfall-U megközelítésében ennek a két személynek?

Kriegsfall-U - A két személy munkássága, a nemrégiben elhunyt II. Ottó magyar örökös király emlékével egybemosódik. Ez a személyes hitvallásunk és az üzenetünk is. Molnár Tamás professzor úr most már idehaza is széles körben tisztelt és ismert konzervatív katolikus filozófus, egy bölcs ember volt aki nemrégiben halt meg. Minden gondolata mélyen a szívünkben él. Mindszenty József hercegprímás ellenállt a nyilas és kommunista veszelynek is, de az 1945-ös kollaboráns demokratákat és a bábállam köztársaságot is megvétozta. Egyenes ember, aki a királyságot képviselte a legordasabb sötét időkben is. Örök példaképünk, imádkozunk a boldoggá avatásáért. II. Ottó örökös magyar király pedig egy itthon félreismert ember volt, aki az elrontott, mélyen sérült huszadik századi magyar tragédiát képviseli a személyében. Kilencvennyolc évet adott neki az Úristen és ez sem volt elég a magyaroknak, hogy a királyukként ismerjék el, e helyett hamis bábokat imádtak, akik vérgőzös időket hoztak és csak a has emberei voltak. Tiszteljük őket és őszintén megvetünk mindenkit akik ellen harcoltak ezek a nagyszerű emberek.

kriegsfall3.jpg

- Mintha zeneileg szélesítené spektrumát a Kriegsfall-U. Bár alapjában tudom, hogy a közönség felé anonym zenei csoport a martial-industrial alapjain halad továbbra is szellemiségében/gondolkodásmódjában rokon zenekarok zenészeivel együttműködve, de a bookleten is megemlített közreműködő (Tóth Ágnes / The Moon and the Nightspirit) éneke „Tiszták, Hősök, Szentek” ezt sugallja számomra. A nyers szikár hangzásban egy éteri hang…

- Tóth Ágnessel a kollaboráció nagyon is szándékos volt. Előadásmódja magával ragadott minket, hangja éteri tisztaságú, és képzett hang. A The Moon and the Nightspirit szellemiségével nem tudunk nagyon azonosulni, hiszen nagyon sok benne a pogány elem, de azt gondoljuk, hogy mindezt nem kinyilatkoztatás szinten teszik meg, hanem a magyar ősi hagyományokat ébresztve. Mi hívő katolikusok vagyunk, és ezen a lemezen többszörösen tapossuk a Bestiát, ezért szándékos volt, hogy Ágnes énekelje ezt a katolikus magyar himnuszt a szentekről. A megvalósításban mi csak hozzátettük a magunkét.

KU_booklet front_back2.jpg

- Zeneileg a lemezt hogyan értékelitek?

- Szándékosan egy nagyon kompromisszummentes, de újra koncept lemez született. Ebben a lemezben annyi zenei kompromisszum sincsen, mint az elsőben vagy a másodikban, esetleg más munkáinkban. Teljes koncentrációt igényel, szöveg, vizualitás és zeneiség egyetlen acélos egységet képez. Nincsen egyetlen felesleges hang vagy szövegfoszlány sem, a dalok (7) sorrendje is szándékos. Több ember munkája, hogy ilyen lett, mindannyiuk azonosult a Kriegsfall-U koncepciójával és az egyéniségüket feladva dolgoztak. A zenében a martial elemeket karcosan agresszív power industriallal és klasszikus fémes industriallal kevertük, egyszerűen azt akartuk, hogy a harcunk intenzitása ne ismerjen semmilyen könyörületet, amikor megszólal. Az utolsó szám magasztos neofolk ennek ellenére, de csak az érti meg miért, aki eljutott eddig és figyelt.

- A MozgaloM Records kiadásában mindig pazar kivitelű kiadványok láttak napvilágot. Ezúttal is ízléses CD bookletet kaptunk kézbe (ugyan két kiadót jegyezve); bevezetnél a szimbolikájába, valamint elárulnál a korongon lévő díszítésről többet? Úgy tudom bónusz számokkal díszdobozos változat is készült…

 

- A cseh kiadónk mindenképpen szeretett volna egy ilyet is, e mellett egyedi pólók is készültek. Úgy kezeltek minket mint valami industrial legendát, zavarba ejtő volt, de köszönet érte. A fadobozban kiadatlan remixek vannak (Kraschau, Mork Skog), egy speciális élő felvétel, egy csak koncerten létező számmal és egy looppolt kollázsunk, amelyet olyan nagy revizionistáknak és ellenforradalmároknak szenteltünk, mint Sigray gróf, Lehár báró vagy a kormányzónk Horthy Miklós. Mellé egy plakát is járt.

A borító szimbolikája az erősek elveszettségét és harcát mutatja, amelyben a transzcendens is birtokló haza hívja őket és meg is menti. Felhasználtunk elismerést mutató kitüntetéseket, vért, Kriegsfall-U jelképeket, és királyi lovagrendi öltözetet is. Mindez nagyszerű eleggyé állt össze, ahogyan a kompozícióinkban, a fejükben a szívünkben és a lelkünkben is. Le szerettük volna tépni a Bestia fejét, beletaposni a tömegdemokrácia arctalan képébe és lerántani ennek az álságos jelennek az maszkját. Mindezt úgy, hogy mindenki felemelkedjen tőle és ne csak az agresszíót érezze. Valahogyan megmentheti a hallgatók lelkét.

- Mi lenne a jó visszajelzés az album kapcsán?

- Továbbra is az a legjobb, ha megtérnek az emberek. Ez azt jelenti, hogy abbahagyják az anyag bálványozását és a transzcendens felé fordulnak. E mellett vegyék észre a tömeg nem ural semmit, csak helyette uralkodnak egyesek. Nem ismerjük őket. Kik ők? Mit keresnek itt? Mi közünk van hozzájuk? A királyságunk megment ettől. Állítsuk vissza a megszentelt hagyományunkat, állítsuk vissza és erősödjünk meg benne. Ha ezekből bármi, bármilyen szinten eljut a hallgatóban, ha feszültséget érez a között amiben él és amit hallgat, akkor már megérte. Főleg ha ezt szóvá is teszi és legközelebb máshogyan cselekszik gondolkozik.

 

- Milyen jövőjét látod mindannak, ami ezen tevékenységek alá tartozik? Kíváncsi lennék itt akár újabb lemezre, esetleges élő koncertre, de a szellemi út kitűzött mérföldköveire is.

- Nem tervezünk újabb lemezt, de fellépést se nagyon. Sokan kérik, de nem. Nagyon rosszak a tapasztalatok, ha valaki biztosítékot ad, akkor talán, de nem cél. Lemez akkor lesz, ha mondanivalónk lesz. Tervek persze vannak. Konzervatívak vagyunk, tehát azzal foglalkozunk ami most van. Azt próbáljuk meg változtatni. Értsék meg az emberek a KU mondanivalóját. Mozduljanak meg az agytekervények. Nyíljanak meg a szívek. Peregjen le az évtizedes por. Szűnjön meg a hamis beszéd. Fel kell ébrednünk ebből a rossz álomból! Túl hosszú volt ez, ezért nem simogatásra vagy rázásra van szükség, hanem rugásokra, hacsaknem egy kisebb sokkterápiára. Nos, ez rajtunk nem múlik. Senki sem mondhatja ránk ezek után, hogy mulasztással vétkeztünk.

Az új lemez és más Kriegsfall-U kiadványok megrendelhetőek a zenekar Facebook oldalán.

 
Tags: 

Hozzászólások