Galanthai herceg Esterházy Pál Antal

Írta: Sárváry Béla SchP(1)

Miklósnak elsőszülötte és utóda Pál volt, ki 1786-ban márc. 11-kén született, s elsőbb londoni nagykövet, 1848-ban pedig az első független magyar minisztériumban külügyi miniszternek neveztetett ki, 1812-ben nőül vette Thurn-Taxis Károly herceg leányát, ki meghalt 1817-ben; de már ekkor volt majoratusi örököse t. i. Miklós, ki született 1817-ben s Jersey Sarah grófnőt a szabad angolhon leányát vette feleségül, s már több fiúgyermeket nemzett. Ez rövid ágazata herceg Esterházy Pál Antalnak és hercegi ivadékának. Szóljunk most valamit Pálról.

Atyját ismerjük már; a magas és finom ész, a művelt ízlés, a tudományszeretet reá is örökségül háramlott. Az irányában nagy gonddal viseltető apa már gyermekéveiben is minden figyelmét oda fordítá: hogy a lehető legfényesebb és legerkölcsösebb nevelésben részesüljön, hogy előkészítessék ama hivatásdús pályára, melyre őt száná, s eljutni is hívé; nem kímélt költséget, nem kímélt áldozatot, csakhogy reménydús fiának kellő hercegi neveltetést adjon. Hisz lehetne-e különben is maradandóbb becsű kincset ruházni át gyermekre, mint jó nevelést?

* * *

Pálunknak természetes sajátságai is magas hivatást tanúsítának, a könnyű felfogás, a dolgok józan megítélése, a hű elme, a szíves foglalkozás kiváló sajátságai valának.

Atyja diplomatikai szellemben nevelteté, s a fiú e nevezetes pályára bizonyos hivatással látszott bírni; az apai fényes udvar, a vele közlekedésben állott diplomatikai világ nevezetesb férfiai, a számos tudós és művészekkeli társalgás, az apa által egybehalmozott roppant szellemi kincsek folytonos szemlélése, a család magasztos hivatása, mind döntő befolyással bírhattak fogékony lelkére. Ó sem mulasztott el semmit, csakhogy az apai édes reményeket minél nagyobb mértékben foganatosítsa. Szívesen hallgatta mestereit, örömmel csüggött tanítói ajkán, s maga keresett alkalmat, azokból, mikben már kellő jártassággal bírt, akár az apa, akár annak magas vendégei előtt, síkra kelni.

* * *

1810-ben már nyilvános térre lépett, s Drezdában mint nyilvános követ működött.

Az ezen időre esett európai megrázkódtatást ismerjük, az ügyek kiegyenlítésére a drezdai ütközet is roppant befolyást gyakorolt, ezt követte Európa helyreállítása; miután ez is meg lőn, az uralkodók oly követeket iparkodtak választani, s oly egyének által kívánták érdekeiket képviseltetni: kiknek ügyessége és tevékenysége mind a politikai eszmék fenntartására, mind az óhajtott béke megszilárdítására biztos kezesekül ajánlkoztak. Pál férfiasan állta meg a sarat oly időkben is, melyek több kormányra nézve valóban válságosaknak mondhatók, tehát a politikai téren valóban jártas és avatott egyén vala.

S mert anyagi állására nézve is egyike volt ama fényes és hatalmas családfőknek, kik a legmagasabb, és legkövetelőbb körökben is önálló helyet bírnak foglalni: lőn, hogy állomása fölcseréltetvén, rendkívüli nagykövetül Londonba küldetett; hol is 1830 —1838-ig a királyi udvarnál mint a londoni konferencia tagja az európai béke fönntartásában a legjellemzőbb tevékenységgel működött.

Ki eszélyes*) eljárása, folytonos tevékenysége, s diplomatai avatottsága felől ítéletet kíván: gondoljon ama magas állasra, melyre őt a cs. kir. kormány méltatá, s gondoljon az évek tartalmára, melyeken át a császári udvar politikai érdekeit oly fényesen képviselé. Mondók, miszerint magas küldetésének bokros teendőivel Londonban foglalkozott, s a császári házat mint nagykövet oly dicsően képviselte, hogy, ha ő nem kívánkozik nyugalomba, küldőinek esze ágába sem jött volna fényes, de elég terhes hivatalát másra ruházni.

1842-ben végképpen lemondott követi állomásáról; lehet hogy magán érdek, lehet hogy családi viszony indítá őt e lépésre, annyi áll, miszerint ő visszalépett, s magán életet élt.

* * *

A fölséges kormány figyelembe vevén hasznos szolgálatát, s figyelemre méltatván annak a legválságosabb időkben tanúsított hűséges ragaszkodását: sehogy sem mulaszthatá el, hogy ismét azon férfiak sorába ne emelje; kik hazai hű szolgálatok által egyszersmind a kormánynak is támaszaiul tekintetnek.

1847-ben már mint soproni főispánt látjuk működni; tehát csakugyan hazájában szolgált, s épp azon vármegyében, melyhez őt annyi édes emlék csatolhatá, melyben annyit bírt, s melynek ha hűtlen gyermeke akart volna lenni, inkább magának ártandott, mint hivatalának, mint hazájának.

* * *

Az említett időre esik a magyar természetvizsgálók és orvosok soproni nagygyűlése.

Pál akkor ottani főispán volt; Pál tanult, magas tudományú és fényes műveltségű férfiú volt, s bírt oly tágas és terjedelmes ismerettel a tudományok bármily ágában is: mintha az éltehosszat szakmája lett volna; az említett társulat tehát csak magas hivatásának törekedett megfelelni, midőn búvár működésének élére a haza legfényesebb és teljesen képzett fiát ügyekvett állítani. Pál a meghívást elfogadá, s a soproni nagygyűlés az ő elnöklete alatt tartatott meg. Az eredményt tudjuk, nem oly rég történt, hogy mint ó dolgot elsorolni kellene.

* * *

Ily körülményben, ily hatáskörben találta őt az 1848-ik év, beérvén hosszas távolléte után a hazai s nemzeti ügyek és érdekek zajtalan tanulmányozásával, melyek iránt bokros foglalkozása közepette is oly szíves örömmel melegült föl: jó, üdvös sőt kellő kötelességnek találván a nemzettel, annak viszonyaival megismerkedni, örömei és fájdalmaiban osztozni; mit meg is tőn.

Bízvást elmondhatjuk róla, miszerint ő hosszas tapasztalás-edzette diplomata volt, miszerint a kabineti ügyekben teljes jártassággal bírt; ha ennyi érdekeltséghez hozzácsatoljuk a fényes állást, a sokatmondó nevet: éppen nem kellend bámulnunk; miszerint mindjárt az első független magyar ministerium is azon volt, hogy e fényes nevet mielőbb megnyerje ügyeinek; — a márciusi napok meglepték, de meg nem rendítették.

* * *

Pál sima diplomata volt, a dolgok folyamából könnyen vont következtetést az eredményre is; látta az ausztriai minisztérium magaviseletét, megértette a magyar miniszteri küldöttek fogadtatását, s hamar számot vetett magával, hivatalával. Ide járult az is, miszerint az augusztus utóján történt jelenet óta az udvarnál is hidegen láttaték, a dolgok is igen fenyegető bontakozásnak indultak. Elhatározta tehát magában, onnan, hol teendője úgy sincs, visszavonulni; határozatát cselekedettel váltotta be, és szeptember elején a miniszteri tárcát letette.

Most ismét magán életbe lépett, s mint neki a körülmények sugallták, teljes elvonultságban élt, azon levén minden igyekezettel: hogy sem ő, sem családja az uralkodó ház iránti ragaszkodásában ne tágítson, sőt ismert hűséges ragaszkodását irányában mindenütt és mindenben szeplőtelenül fenntartsa. Igyekezetét mai napig is megtartotta, híve, kedvelte az udvarnak, mint volt mindig. Tette és eljárása elég bizonyság arra, hogy őt a forradalmi emberek közé számítni sehogy sem lehet; körében, hivatalában mindig törvényes úton működött, sem tett, sem tanáccsal nem lépett fel ott, hol a birodalmi érdekek tágítása célba véteték, hol az ausztriai minisztériummali jó egyetértést, vagy annak érdekeit csak meg is zilálhatta volna. Miután kilépett is, kedves embere maradt a kormánynak, mint volt, midőn Batthyány minisztériumába lépett.

A márciusi engedélyek kinyeréséhez ugyan határozottan járult hozzá ő is, tanácsolván kegyes fejedelmének, hogy csak ez úton lehet a birodalom drága kövét, Magyarországot, megtartani; de épp neki jutott azon hely, mely loyalis érzetével a legmegegyezőbb vala. Ő közvetítő szerepet játszott a korona és nemzet között, s szerepét miniszterkedése végperceig igen eszélyesen vivé; mihelyt pedig az ügyek oly fordulatot vőnek, hogy kötelesség-parancsolta eljárása ellenkezésbe hozandhatta volna önmagával: noha igen fényes volt állása, azt is azonnal elhagyá.

Mint tudjuk avatott diplomata volt, a kabinetekben teljes otthonossággal bírt, igen hihető tehát: miszerint az orosz ágyuk hangjait idejekorán meghallhatá, a vérszagot jókor megérezheté; tehát már a márciusi napokban láthatá a kikerülhetlen jövendőt; miniszteri eljárása csupán a királyi levelek és intézmények ellenjegyzésére szorítkozott, s így majdnem azt lehet mondani: ő miben sem vőn részt.
Bécsben maradt folytonosan, politikába nem vegyült, semmi bonyodalmakba nem avatkozott; a székvárosban gyakran megjelenő magyar küldötteket szívesen látta, sőt vendégszeretetével meg is lepte nem egyszer őket. Utóbb azonban elhagyta Bécset is, és szeptember elején uradalmaiba vonult.

Ez volt Pálnak a forradalom folyama alatti köre, cselekvése, és története; hazája ügyeit azután is figyelemmel kísérte, de a kormánylati ügyektől tova maradt; ha részt vett valamiben, leginkább oda működött, hogy a hon anyagi érdekét segítse előmozdítani, hogy pártolja ama vállalatokat, melyek a nemzeti jóllét fejlesztésére határozott befolyást gyakorolhatnak, minők például a vasutak.

Általános jellemzése ez: Pál teljesen kiművelt, és kitanult udvari ember; ragyogó nagy úri modorában, hajlamaiban, szokásaiban, tapasztalt diplomata, s hosszas tapasztalás által edzett tapintatánál fogva biztos politikai hévmérő. Élénk, elmés, udvarias, szalonszerű; a kabinetben ügyes dolgozó, az angol okos, és előrelátó diplomatia nevelte. Ünnepélyes alkalmaknál eggyé olvad benne a XVI-dik század gazdag magyar mágnása, és a XIX-dik századiki angol büszke lord annyira, miszerint minden föllépte az utólérhetlen magyar oligarchát jellemzi.

* * *

Ki nem ismeri a ma uralkodó orosz cárt, Sándort; vagy ki nem hallott annak mesés fénnyel párosult megkoronáztatásáról? Európa minden jelentékeny udvara képviselve volt, az osztrák cs. kir. uralkodó házat Pálunk képviselte...

Az orosz «Invalide» néhány jellemző sort mutat fel kitüntetéséről, midőn az ő magasságához intézett cári leiratot közli magának a cárnak aláírásával, a szavak ezek:

«Azon óhajtással, hogy ön iránt koronázásunkon, mint ő felsége Ausztria császárja rendkívüli követének jelenléte alkalmából, különös jóakaratunk tanúbizonyságát adjuk: önnek a sz. Andrásrend gyémántokban ide mellékelt jelvényeit adjuk és adományozzuk. Jóakarója. Sándor.»

Különben a herceg él ma is, épp egészségnek örvend, s mint elődei magas fényének dicsőségét nyugodtan élvezi, s áll mint megrongált part mellett az érintetlen tölgy, melyet a sodró ár kikerült, a sodró ár mondom, mely annyi sok jót és rosszat magával ragadott.

1) Részletek az atya Történelmi visszhangok (Pest, 1857) című művéből.
*) Eszély: rosszul képezett szó, melynek határozatlan a jelentése. Használják ebben az értelemben: eszesség, okosság, vagyis ama képesség megnevezésére, melynél fogva körültekintő okossággal rendezzük életünket, tűzzük ki céljainkat s választjuk meg az e célokhoz vezető utakat. Arra a cselekvésre is, mely ily forrásból ered, mondjuk, hogy eszélyes. Nincs eset, hogy jó szavaink valamelyike, legtöbb esetben az eszesség sem pótolhatná. (A Pallas Nagy Lexikona)

(Regnum!)