Bán András pozsonyi városbíró családja

Alább egy rövid tanulmány olvasható egy királyhű pozsonyi családról, illetve rövid életpályájukról, adalékként a nemesség kérdéséhez, valamint ahhoz is, hogy mennyire fontos volt a katolicizmus a Habsburg-királyoknak, esetünkben II. Ferdinándnak.

A tanulmány eredetileg a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönyében, az 1883 óta (kihagyásokkal) megjelenő Turulban volt olvasható.

Bán András pozsonyi városbíró családja
(Adalék Magyarország fővárosa előkelőinek genealógiájához)

Magyarország újkori történelmében, a helyi előkelők genealógiájának a magyar historiográfia kevés figyelmet szentelt. Főleg a 16-18. századi előkelő nemzetségek címerei, rokoni kapcsolatai és a városi önkormányzat archontológiai áttekintése vár még komplex feldolgozásra.

A 17. század első harmadáig Pozsony város önkormányzatának fontosabb tisztségeit szinte kizárólag a helyi, német etnikumú, evangélikus családok képviselői töltötték be, mint pl. Maurach, Aichinger, Partinger, Schödl, Auer, Tuzenthaller, Karner, Schrembser. A városban, amely a középkortól – annak ellenére, hogy Pozsony, mint fő- és koronázó város fontos helyet foglalt el – német jellegű, s bár 1526-ot követően jelentős nem német ajkú lakosság jelent meg, főleg magyar, szlovák és horvát, azonban a hatalomból időlegesen sem szereztek részesedést.

Pozsony magyar nemzetiségű lakossága két, jól tagolható csoportra volt osztható. Az elsőt a polgárok alkották, túlnyomó részben kézművesek, akik Pozsony nyugati peremén telepedtek le. A második, viszonylag népes csoportba a nemesek tartoztak, akik a városban laktak, de polgárjoguk nem volt. A király tisztviselői, udvartartásuk tagjai és familiárisaik, a kamara hivatalnokai közül kerültek ki. A nemesség eleinte Pozsony önkormányzatába közvetlenül nem avatkozott be.
A helyi evangélikus nemzetségek hatalmának korlátozása és a város önkormányzatában betöltött szerepük csökkenése II. Ferdinánd császár és magyar király rekatolizációs intézkedéseinek következménye. A szigorú, és a katonaság által betartatott uralkodói rendeleteket követően Pozsony város önkormányzatába 1627 után nagyobb számban katolikusok is bekerültek.

Mivel a pozsonyi németség között csak nagyon kevés katolikus volt, az önkormányzat megnyílt a polgárság más nemzetiségű tagjai előtt is. A szenátusba a katolikusok közül két horvát (Monich Mihály, Bakics János) és két magyar (Száboky Benedek, Gömbköthő alias Bella Gáspár) lett megválasztva. Később, 1630-1640 között a magyar szenátorok száma tovább gyarapodott: Palinay alias Szakács Ferenc, Földössy Mihály, Tallián Gergely, Török János, Szilvássy Péter és Galgóczy Márton. Idővel a magyar szenátorok száma tovább nőtt, ugyanis 1672 és 1681 között evangélikusokat nem volt szabad választani, és a helyükre a kamara nemeseket jelölt.

A 17. század második felének jelentős pozsonyi polgár nemzetségei közé tartozik a Bán nemzetség. A rég letelepült nemzetségek közé tartozik, amely Pozsonyban legalább a 16. század közepe óta lakik. A család családfája Bán Péter (†1601 előtt) és fia, Mihály (†1643) óta követhető nyomon. Mindketten kovácsmesterek voltak, és házuk a külvárosban, a Széplak utcán (Schöndorffer Gasse) állt. Az első Pozsonyban élő Bánok inkább a szegényebb polgárok közé tartoztak, viszont a katolikus egyház aktív támogatói voltak. Bán Mihály a helyi pozsonyi prelátus familiárisai közé került, és feltehetően közbenjárásuk révén 1618-ban a magyar nemesi rend tagjai közé emelkedett. A kapott nemesi címert kék pajzs alkotta, amelyben zöld hármashalmon fehér egyszarvú áll. A felső sarkokban arany nap és ezüst félhold található. A sisakdíszt ágaskodó egyszarvú alkotja. A sisaktartó színezete vörös és ezüst. Ez a címerkép megtalálható a nemzetség tagjainak későbbi pecsétjein is. Ismerjük azonban Mihály régebbi családjegyét is, amelyet a nemesi címer megszerzése előtt használt. E családjegyet pajzs alkotta, amelyben patkó látható. Tehát e családjegy – egy polgár tipikus jegye – egy kovácsmesteré.

A császári hadak és Bethlen Gábor serege közti harcok folyamán, 1619 és 1623 között Pozsony peremterületeit többször feldúlták. Feltehetően megsérült a Bán család háza is, ezért a család a belvárosba költözött. 1624-ben Mihály és fia, András Schönberger György szűcsmester házában lakott. A pozsonyi polgárság elitje közé a Bán nemzetségből bekerül Mihály fia, András is (*1603 körül – †1678). Ehhez nagyban hozzásegítette őt előnyös házassága. Ez a fiatal polgár és újdonsült nemes – armálista – feleségül vette Spiller Mária Zsófiát, egy gazdag patríciusnak, Spiller Balázsnak, a bécsi kamara tanácsosának lányát. Továbbá, András menyasszonya egyben Corbely Jánosnak, a kamara egy jelentős hivatalnokának özvegye, amely tény megnyitotta az utat a Bánok előtt a királyi hivatalok felé. Mária Zsófia gazdag hozományt vitt a házasságba, házat a belvárosban, a ferences kolostorral szemben lévő téren. (2, kép) Bán András családjával ideköltözött. Társadalmi megbecsültsége a városban oly annyira megnőtt, hogy 1649-ben megválasztották pozsonyi szenátornak. Az után, hogy Pozsony város szenátusában örökös tagságot szerzett, megkezdődött András figyelemre méltó pályafutása. Előbb városkapitány (1656-1658), majd polgármester (1662-1663, 1670-1672) és utóbb első szenátor (1673-1678) lett. Pályafutása csúcsára 1669-ben ért, amikor megválasztották városbíróvá. Bán András a szenátusban mindig következetesen érvényesítette a katolikusok érdekeit. 1672-ben ellentmondásos szerepet játszott, mint a város polgármestere, amikor a Habsburg-hatalom beavatkozása következtében Pozsony elvesztette szabad önkormányzatát. A helytartó, Szelepcsényi György rendelete értelmében a pozsonyi evangélikusoknak át kellett adniuk templomaik és iskoláik kulcsait. Mivel a városi tanács evangélikus többsége ellenállt, a városba katonaság rendeltetett és az evangélikus képviselőket bebörtönözték. Pozsonyban protestáns zavargások törtek ki, és nem csodálkozhatunk azon, hogy Bán András házában, aki a katolikusok képviselője, tűz ütött ki. Az elégedetlenséget azonban hamar elfojtották és az evangélikus polgárokat a város fontosabb intézményeiből eltávolították. Bán András 1672 után a szenátus tagja maradt és egészen haláláig idősebb, ill. első szenátorként (senator senior, senator primarius) tevékenykedett. A család vagyona növekedett, amikor 1650 körül egy majort vásárolt Pozsony peremvidékén és 1676-1677 között a Peck-féle házat a Mihálykapu utcában. Bán András egyengette fiai, János Ignác és Ferenc Nándor pályafutását. Mindkettőt a jezsuitákhoz küldte tanulni. A pozsonyi gimnázium diákjai lettek (1661-1669), majd tanulmányaikat a nagyszombati egyetemen fejezték be 1670-ben. 1676-ban közvetítésével fiai házasságot kötnek Borcsiczky Ferenc lányaival, akik Borcsiczky György, pozsonyi kanonok és lekéri apát rokonai. A Bán család számára ez előnyös kapcsolatot jelentett egy ősi nemesi családdal, amely kapocs véglegesen elválasztotta őket a polgári környezettől. András fiai később ugyanolyan fontos tisztségeket töltöttek be a városban, mint apjuk. Működési területüket ésszerűen felosztva, János Ignác a városi önkormányzatban, Ferenc Nándor pedig a király szolgálatában tevékenykedett.
Bán János Ignác (†1705) sógorával, Pongrátz Ádám Kristóffal együtt Pozsony város szenátusának tagjai. Okiratokkal igazolhatóan 1688 és 1705 a szenátus tagja, de városbíróvá soha nem választották meg. A Mihálykapu utcában lakott, de nem a szülői házban. Az eredeti Spiller-Bán-féle ház öccse, Ferenc Nándor tulajdona lett, aki együtt lakott a Podhoranszky családdal, édesanyja rokonaival. Bán Ferenc Nándor (†1699 után) kamarai hivatalnok lett. Írnokként (notarius) és lajstromozóként (regestrator) működött.

Mivel Bán Ignác János gyermekei közül csak lányai érték meg a felnőttkort, a nemzetség csak öccse ágán folytatódott. Ez a generáció azonban már nem volt oly sikeres. Bán Ferenc Nándor fiai közül idősebb kort Ferenc István (†1727 után) és József (†1734 után) ért meg. Sikeresebb az idősebb testvér volt, aki katonai pályára ment. A császári seregben szolgált, 1709-ben a Rákóczy felkelés alatt például hadnagy volt gróf Brämer regimentjében. Mivel a forrásokban e család leszármazottjaival nem találkozunk, feltételezhetjük, hogy a két testvérnek nem voltak gyermekei. A Bán nemzetség kihalt vagy elköltözött a városból, mert nem szerepelnek az 1754-es nemesi összeírásban pozsonyi lakosként. Az eredeti nemzetiségi székhely, az úgynevezett Spiller-Bán-féle ház a 18. század első felében Kubóczy János György, pozsonyi szenátor tulajdonába került. A Mihálykapu utcai házat, amelyben János Ignác családja lakott, a 18. század első felében veje, Csiba Imre birtokolta, aki 1722-ben eladta az erárnak. A házat később lebontották és helyén a kamara új épületét emelték fel.

Frederik Federmayer
Turul. Nyolcvanadik kötet, 2008/4. füzet, 111-114.

-------------------------------------
Federmayer, Frederik: Rody starého Prešporka. Monada, Pozsony 2003, 42-46.
Vantuch, Anton: Pázmáňov pokus o obvenie Academic Istropolitany v Bratislave v rokoch 1626-1627. In: Historické študie, 25, 1981, 108.
Archív mesta Bratislavy (AMB), Mesto Bratislava, Magistrátne protokoly [Tanácsülési jegyzőkönyvek] 1620-1680.
AMB mesta Bratislava, Listy a listiny [Levelek és okiratok], jegyzékszám 9487; AMB idézett forrás, Magistrátny protokol [Tanácsülési jegyzőkönyv] (1589-1606), 493. old.
Kempelen, Béla: Magyar nemes családok. I., Bp., 1911, 336; Csergheö Géza: J. Siebmachers Wappenbuch der Adel von Ungarn sammt den Nebenländer der St. Stephans Krone. I., Nürnberg 1885, 22, 17 tábla.
Megtaláltuk Bán Mihály és fia, András pecsétjét 1625-ből, ill. 1676-ból. AMB, Mesto Bratislava, Listy a listiny [Levelek és okiratok], jegyzékszám 10054; AMB, idézett forrás, súdne písomnosti, testamenty [bírósági iratok, végrendeletek], 1550. doboz.
Archivum primatiale Esztergom, Capitulum Strigoniensis, Locus credibilis [Esztergom káptalan, hiteles hely levéltár], Testamenta, capsa 55, fasc. 10.
Federmayer, 2003, 212.
Mária Zsófia Spiller János és Maurach Anna lánya, unokája és dédunokája a jeles evangélikus városbíróknak, Maurach Rudolfnak és Lukácsnak, Federmayer, 2003, 135-136; Fallenbüchl, Zoltán: Állami (királyi és császári) tisztségviselők a 17. századi Magyarországon. Bp., 2002, 65; Slovenský národný archív [Szlovák nemzeti levéltár] (SNA), Hodnoverné miesto Bratislavskej kapituly, [Pozsonyi káptalan, hiteles hely levéltár (PKHL)], autentikus jegyzőkönyv 41.sz., 545., AMB, Mesto Bratislava, Magisztrátusi jegyzőkönyvek (1675-1682), 318.
AMB, Mesto Bratislava, Magisztrátusi jegyzőkönyvek 1649-1678; SNA, PKHL, autentikus jegyzőkönyv 40.sz., 163, 169, 42.sz., 257, 259.
Schrödl, Josef:Geschichte det evan. Kirchengemeinde A. B. zu Pozsony/Pressburg, I. Pressburg, 1906, 189; Federmayer, 2003, 97; Federmayer, Frederik: Leopold Peck (1560-1625) kincstárnok és családja. In Czoch, Gábor (ed.): Fejezetek Pozsony történetéből magyar és szlovák szemmel. Pozsony, 2005, 187; AMB Mesto Bratislava, spisy [Iratok], 659. doboz, a peremvárosok házainak összeírása 1653, 1657; 104. doboz, H/1. csomó.
Prímási könyvtár, Esztergom, Matrica gymnasii Posoniensis 1650-1725, Tit. I.-f, Batthyány gyűjtemény, bejegyzések 1661-1669 között, Zsoldos Attila: Matricula universitatis Tyrnaviensis. Bp., 1990, 166.
Mindkét menyegzőt egyazon napon, a Borcsiczok bolcsói (Trencsén vármegye) kúriájában tartották. AMB, Mesto Bratislava, Listy a listiny [Levelek és okiratok], jegyzékszám 10054.
AMB, Mesto Bratislava, Magistrátne protokoly [Tanácsülési jegyzőkönyvek], 1688-1705.
Fallenbüchl, 2002, 42.
SNA, PKHL, autentikus jegyzőkönyv 52.sz., 66.
Federmayer, 2003. 97, 137.