Politikai filozófia

Azokban az európai országokban, ahol a monarchia a jelen periódusban is fennmaradt, [1] sajnos aligha beszélhetünk komolyan vehető monarchikus hatalomgyakorlásról. Az esetlegesen felmerülő ilyen igényeket általában anakronisztikusnak szokás bélyegezni – attól függetlenül persze, hogy egészen pontosan mire is vonatkoznak. Minden olyan felvetés, amely a király kormányzásban való jelentősebb szerepvállalására irányul, általában már az előtt diszkvalifikálódik, hogy egyáltalán az adott országgyűlés komolyan fontolóra vehetné.

„És ami engem leginkább zavar Amerikában, az nem az ott uralkodó túlzott szabadsága, hanem éppen a zsarnokság elleni biztosítékok csekély száma.” (Alexis de Tocqueville) „Mindenféle fajta rezsimet azzal védelmeznek, hogy demokráciának nevezik.” (George Orwell) Írta: Pető Zoltán.

A következőkben a monarchikus hatalomgyakorlás természetét vizsgáljuk, élesen szembeállítva azt a modern diktatórikus rezsimek irányítási stílusával. Az autoritás e két fajtájának kritikus ellentétét abban látjuk meg, amit Max Weber nyomán a tradicionális és a karizmatikus autoritás különbségének is nevezhetünk. Mindez azért különösen lényeges számunkra, mert szerintünk autoritás e két formájának különbségei a kétfajta uralom jogalapjának és a jogi gondolkodás hátterében meghúzódó Weltanschauung-jának a különbözéségéből fakadnak.

Az egalitarizmus hazugsága éppen abban áll, hogy úgy tesz, mintha ezek a különbségek többé nem léteznének, jelentéktelenné váltak volna, vagy legalábbis egyre csökkennének. A demokrácia igézete elhiteti az állam egyszerű polgárával, hogy „ő is részesül a hatalomból.” A valóságban egy középkori földesúr és a legszegényebb jobbágya, életkörülményeiket tekintve közelebb állt egymáshoz, mint a kapitalista és a proletár vagy egy kortárs milliárdos és egy hajléktalan.

Imperium és imperializmus sokféle lehet, de mindkettő nagyon csúnya szó a legtöbb mai nyelvben, amiben nagy érdeme van Lenintől kezdve a Csillagok háborúja erőfeszítésének is. A modern birodalmak építői és üzemeltetői szégyenlősen elutasítják az imperializmust. A XX. század eleji birodalom-ellenesség hierarchia-ellenesség volt, és a hierarchikus uralommal a nemzeti önrendelkezést állította szembe (vö. Wilson pontjai), ami sem logikusan és empirikusan sem valósulhat meg, de alkalmas volt a birodalmak elleni mozgósításra.