Emlékezet

Az utolsó tölténnyel a fegyverben

feb
11
Ezen a napon, 1945-ben, este nyolc órakor a csontmetsző hidegben indult meg a kitörés Budapesten, a Széna téren át. A áldozatokra és a hősökre emlékezve, az alábbiakban korabeli dokumentumokat teszünk közzé, amelyek a kezdetet és a véget is mutatják. A két papíros között pedig az emberi tragédiák, helytállások, kegyetlenkedések és a hősiesség sok-sok példája - emlékezni rájuk mindenképpen szükséges. +++
Posted By Petrus Augustinus tovább
Posted By Petrus Augustinus tovább

A Habsburgok és a zene

jan
01
Írta: Károlyi Tamás
Posted By Petrus Augustinus tovább

"Miért, ki olvas ma régi magyar konzervatívokat?"

dec
15
A kérdést egy ismerősöm tette fel nekem, nem kevés arroganciával és pökhendiséggel végső érvként, arra, hogy miért inkább külföldre kell figyelnünk jelenleg és nem belföldre, amennyiben konzervatív gondolkodókat akarunk olvasni 2008-ban. Meghökkentem, mert a válasza jogos, volt ugyan, de talán nem minden részében korrekt. A súly eltolása azonban mindenképpen bántó. Magyarországon 1945 után szépen lassan (vagy inkább gyorsan?) megtört ez a hosszú, organikusan egymásra építkező politikai hagyományunk is. A királyság alászállása ezt is magával hozta.
Posted By Petrus Augustinus tovább

200 éve született a magyar konzervativizmus egyik legnagyobb alakja gróf Dessewffy Aurél

nov
20
Egysíkúan vélekedik a magyar közvélemény, nem is beszélve annak önjelölt formálóiról, a magyar reformkorról és az egész 1848-49-hez vezető útról azt hiszem. Petőfi és Kossuth uralja teret, viszonylag kevés Széchenyivel fűszerezve a quasi általános műveltséget, és ebbe a hármasságba vajmi kevés "másfajta" fér bele.
Posted By Petrus Augustinus tovább

Negyven éve halt meg Hamvas Béla

nov
08
Nem fogunk rá hivatkozni, hogy tiszteletben tartsuk az emlékét és műveit. Annak idején ő mondta ki először nekem a királyság fontosságát is. Más kontextusban, más tartalommal, más megvalósítással, de mégiscsak ő mondta ki. Van ennek vagy tizenöt éve már. Távolodtam tőle sok mindenben, sok mindent máshogyan gondolok, mint ahogyan akkor, amikor a legjobban úgy éreztem, hogy igaza van szinte mindenben. Ez a kis bejegyzés csak egy egyszerű köszönet neki, amiért fenékbe billentett a soraival és megmutatott egy másik utat, tudom nemcsak nekem. Majdnem mindenben.
Posted By Petrus Augustinus tovább

A pragmatika szankció és mai érvénye

nov
07
Írta: Szentirmay Imre.
Posted By Petrus Augustinus tovább

"Fejedelem üdvözlégy! Virraszszon az Ur Te fölötted!”

okt
31
Néhányan vagyunk úgy talán, hogy nehezen tudunk napirendre térni a felett, ahogyan "megemlékeznek" apostoli királyainkra a második respublika kis csinovnyikjai. Ilyenkor az ember jobb idők, jobb emberei felé veti tekintetét és igyekszik elkerülni a nosztalgia ködfelhőit. A múltra legjobb, hogyha úgy tekintünk, ahogyan a jogfolytonosság szemlélete megkívánja; élő és szerves hagyományként, amelyet a tisztán népuralmi berendezkedés vágott ketté Mária Országában leginkább.
Posted By Petrus Augustinus tovább

1956 - Harcuk a miénk!

okt
22
Több, mint fél évszázada, hogy a magyar nemzet felkelt a kommunista diktatúra ellen és - ha kevés ideig is - de lerázta azt magáról. 1956 dicsőségében nekünk a példaértékű a nemzet egyszerű embereinek a zsigeri szabadságvágya, amelyért fegyverrel is harcolt és Mindszenty József prímás akkori viselkedése. Monarchista szempontból ezek ma is előttünk fénylenek. 1956-ban a prímás az volt, ami mindig is; a királyság embere, akinek nem kellett változtatni véleményén, és aki újra leszögezte, mint sokszor; nem a pártokkal kell foglalkozni, hanem a nemzettel.
Posted By Petrus Augustinus tovább

175 éves a spanyol karlizmus! Emlékezés és muníció nekünk

okt
12
Idén jubilálnak a spanyol karlisták, 175 éves lett a mozgalmuk. Ez önmagában is komoly eredmény, azt kell, hogy mondjam, és ha megnézem,hogy a karlisták soha nem lankadtak, soha nem árulták el eredeti eszméjüket, akkor érdemes rájuk nemcsak emlékezni, hanem meríteni mindabból, amit és ahogyan képviseltek az elmúlt közel két évszázadban Spanyolországban.
Posted By Petrus Augustinus tovább

Oldalak

Feliratkozás RSS - Emlékezet csatornájára