Emlékezet

Ezen a napon, 1945-ben, este nyolc órakor a csontmetsző hidegben indult meg a kitörés Budapesten, a Széna téren át. A áldozatokra és a hősökre emlékezve, az alábbiakban korabeli dokumentumokat teszünk közzé, amelyek a kezdetet és a véget is mutatják. A két papíros között pedig az emberi tragédiák, helytállások, kegyetlenkedések és a hősiesség sok-sok példája - emlékezni rájuk mindenképpen szükséges. +++

Írta: Károlyi Tamás.

Írta: Károlyi Tamás

A kérdést egy ismerősöm tette fel nekem, nem kevés arroganciával és pökhendiséggel végső érvként, arra, hogy miért inkább külföldre kell figyelnünk jelenleg és nem belföldre, amennyiben konzervatív gondolkodókat akarunk olvasni 2008-ban. Meghökkentem, mert a válasza jogos, volt ugyan, de talán nem minden részében korrekt. A súly eltolása azonban mindenképpen bántó. Magyarországon 1945 után szépen lassan (vagy inkább gyorsan?) megtört ez a hosszú, organikusan egymásra építkező politikai hagyományunk is. A királyság alászállása ezt is magával hozta.

Egysíkúan vélekedik a magyar közvélemény, nem is beszélve annak önjelölt formálóiról, a magyar reformkorról és az egész 1848-49-hez vezető útról azt hiszem. Petőfi és Kossuth uralja teret, viszonylag kevés Széchenyivel fűszerezve a quasi általános műveltséget, és ebbe a hármasságba vajmi kevés "másfajta" fér bele.

Nem fogunk rá hivatkozni, hogy tiszteletben tartsuk az emlékét és műveit. Annak idején ő mondta ki először nekem a királyság fontosságát is. Más kontextusban, más tartalommal, más megvalósítással, de mégiscsak ő mondta ki. Van ennek vagy tizenöt éve már. Távolodtam tőle sok mindenben, sok mindent máshogyan gondolok, mint ahogyan akkor, amikor a legjobban úgy éreztem, hogy igaza van szinte mindenben. Ez a kis bejegyzés csak egy egyszerű köszönet neki, amiért fenékbe billentett a soraival és megmutatott egy másik utat, tudom nemcsak nekem. Majdnem mindenben.

Írta: Szentirmay Imre.

Néhányan vagyunk úgy talán, hogy nehezen tudunk napirendre térni a felett, ahogyan "megemlékeznek" apostoli királyainkra a második respublika kis csinovnyikjai. Ilyenkor az ember jobb idők, jobb emberei felé veti tekintetét és igyekszik elkerülni a nosztalgia ködfelhőit. A múltra legjobb, hogyha úgy tekintünk, ahogyan a jogfolytonosság szemlélete megkívánja; élő és szerves hagyományként, amelyet a tisztán népuralmi berendezkedés vágott ketté Mária Országában leginkább.

Több, mint fél évszázada, hogy a magyar nemzet felkelt a kommunista diktatúra ellen és - ha kevés ideig is - de lerázta azt magáról. 1956 dicsőségében nekünk a példaértékű a nemzet egyszerű embereinek a zsigeri szabadságvágya, amelyért fegyverrel is harcolt és Mindszenty József prímás akkori viselkedése. Monarchista szempontból ezek ma is előttünk fénylenek. 1956-ban a prímás az volt, ami mindig is; a királyság embere, akinek nem kellett változtatni véleményén, és aki újra leszögezte, mint sokszor; nem a pártokkal kell foglalkozni, hanem a nemzettel.

Idén jubilálnak a spanyol karlisták, 175 éves lett a mozgalmuk. Ez önmagában is komoly eredmény, azt kell, hogy mondjam, és ha megnézem,hogy a karlisták soha nem lankadtak, soha nem árulták el eredeti eszméjüket, akkor érdemes rájuk nemcsak emlékezni, hanem meríteni mindabból, amit és ahogyan képviseltek az elmúlt közel két évszázadban Spanyolországban.