Miért nem jön ide a király?

Nem biztos, hogy minden esetben így vetődik fel ez a kérdés, de azért sokan, akik azt gondolják, hogy restaurációra van szükség, felteszik ezt a kérdést, nemcsak magukban. De persze másoknak is és egyre türelmetlenebbül és hangosan és ellentmondást nem tűrően. Ők azok, akik azt gondolják, hogy egy királyjelölt, egy számukra trónörökösnek tartott személynek itt most toboroznia kell. Fel kell lépnie, ki kell bontania a fehér zászlót nagy veres kettős kereszttel (vagy éppen fordított színekkel, de ez mindegy) belekiáltania a semmibe, a langyos demokratikus köztársasági reálpolitikába és azt mondania: "Én leszek a királyotok! Jogom van a magyar trónra, ki áll mellém?!".

Majd megigazítva az övét még hozzáteszi: "És ki van ellenem?!". Majd szétnéz éles szemmel azt pásztázva, hogy hova csaphat.

Írta: Bódvai László.

Nem is biztos, hogy arról van szó, hogy ilyen vágyálmokat melengető emberünk túl sokszor nézte meg, vagy éppen olvasta el a Gyűrűk Ura című zseniális munka idevonatkozó részeit. Még csak arról sincsen szó, hogy fantasy-rajongó lenne (na jó, mondjuk azért ilyen sok van, de mégsem ez a lényeg itt) és az ottani olvasmányélményeit szeretné valóságra váltani. Az sem érdekes, hogy szabadkirályválasztó éppen és egy "új Hunyadi Mátyásban" vagy egyszerűen csak "nagyon magyar" királyban gondolkodik. Mert lehet ő keményvonalas legitimista is, azt várva hogy egy kimért, de felkészült Habsburg-Lotaringiai herceg (leginkább Károly vagy Antal Ferdinánd) itt most kezdeményez és előremutat és felveti az igényét. És akkor egyszercsak itt lesz egy kőkemény királyságpárti szervezet / tömeg / alakulat / alapítvány (a kívánt rész aláhúzandó) és neki megyünk ennek az egésznek. Elkezdődik majd valami.

Szóval, lehet, hogy egyszerűen csak monarchista és elege van az egészből, ami most itt van. Türelmetlen és várja, hogy jobb legyen, hogy történjen valami. Beleunt a facebook-lájkokba, a régi képek nézegetésébe és azt gondolja, hogy itt az ideje valami személyesnek, és ehhez kell egy személy, egy ember, aki igényt formál a magyar trónra és vezet. Mert végül is erről van szó: igény a vezetésre. Pontosan ezért - és csak ekkor és csak ezért! - foglalkozni kell ezzel a helyzettel, hogyha van egy igény a vezetésre, mert akkor az tekintélyt igényli végső soron, amely a restaurációhoz vezethet.

Egy igény azonban még kevés, mert lehet az öncélú is és a realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyó is, nem beszélve az eszközökről. Mert barátunk nem teszi fel a kérdést konzekvensen: hová jönne a királyjelölt és kikhez? Lelkes vadbölcsészekhez és laikus műkedvelőkhöz, akik profilképüknek egy régi festményt választanak, de egzisztenciájuk még nincsen és egy alapítványba nem tudnak tagdíjat sem fizetni? Alázatos emberek helyett csupa nagyon nagy egyéniséget találna a királyjelölt, akinek nagyon fontos, hogy a véleményét elmondja, meghallgassák, leírhassa és ne töröljék. Fontosnak tartja magát. Öreg hiba.

A helyzet ugyanis az, hogy ebben a társadalomban és állami berendezkedésben nem lehet semmi olyat tenni, mint korábban ezzel kapcsolatosan. A királyjelölt kiknek bontsa ki a zászlaját és mit hirdessen a XXI. század Magyarországán? Érett erre a terep?! Megértjük-e, hogy a restauráció miért fontos és jogos alternatíva a királyság ma a magyarságnak? Nem elégséges az ellenforradalommal dobálózni, mert közel száz éve abban az esetben csak fel kellett mutatni, hogy helyre kell állítani és el kellett érni a forradalommal ellentétes irányt és nekimenni a dolgoknak józan paraszti ésszel és hévvel. Tenni kellett a dolgokat, aztán fontoltan haladni.

Ma ez önmagában édeskevés, mert a "forradalmi" és a "forradalmár" meg a "forradalom" ma sokaknak vonzó, kényelmes, langy meleg és éltető terep. Ma a diktatúra is sokaknak kényelmes és kellemes emlékek halmaza, nem pedig a vörösterrort jelenti. Ezzel szemben egy király a köznevetség tárgya. Igen, furcsa értékvesztett világ, de akkor is ez a valós terepünk! Tegyük tehát ki egy ilyen helyzetnek a restaurációt befejező egyént? Ez volna a helyes? Semmiképpen sem.

A királyjelöltnek két dolgot kell tennie jelen pillanatnyilag: bizonyítania rátermettségét, méltóságát a trónra és fenntartania trónigényét minden körülmények között (nem muszáj deklaratíve, de ha rákérdeznek, akkor nagyon is). Azoknak van feladata leginkább, akik királyságot akarnak. Korszakunk nem a X. század, ahol adott minden és csak "fel kell húzni" egy királyságot a fejedelemségből. Nem is a XX. század eleje, ahol egy világégés után a forradalmak rombolása után vissza kell adni a nemzetnek a királyságát. Hanem egy olyan helyzet ahol a forradalmak, a diktatúrák nemcsak romboltak, hanem építettek is maguknak, és ez sokaknak tetszik, jól érzik magukat ebben, mi több ezt akarják helyreállítani. Ebben a közegben élővé kell tenni a restaurációt, élővé az igényt a királyságunkra és bizonyítottá a mostani helyzet tarthatatlanságát. A királyság felépítése ott kezdődik, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ez mit jelent és hogy ez érték, főleg manapság az.

A királyság ott kezdődik, hogy szolgáljuk a trón várományosát és nem várjuk el, hogy helyettünk dolgozzon! Tudjuk a helyünket. Nem mondjuk meg, hogy majd hogyan kellene ezt. Nem vagyunk fontosak. Szolgálunk, nem várunk érte hálát és jutalmat. Csak szolgálunk és építünk. Szolgáljuk az igazságot. És megteszünk mindent azért, hogy minél többen és értékesebb emberek fedezzék fel, hogy első lépésben ezt kell tennie.

Nem illúziókban élni, de nem is eszmények nélkül.