A királyság pozíciójából

Igazából nem sok mindent tudunk dr. Szöllõsi Józsefról azon kívül, hogy ügyvéd és a Nemzeti Bizottmány titkára. A videó egy nemzetgyűlésen készült, amelyről szintén csak annyit sejtünk, hogy amikor az elmúlt két év "zavargásai" voltak, létezett egy ilyen. Vagy több is. Összeült, hogy alkotmányozzon és a régi történeti alkotmányt tegye meg újra érvényes alkotmányunknak. Ha ez volt ennek a nemzetgyűlésnek a valós célja, üdvözölni lehet monarchista szempontból ezt.

Ki volt mostanában a budai Várban? Én nemrég és a csak a tizenötödik ember volt magyarul beszélő, aki elment mellettem. A legjobb az volt, amikor egy ember megszólított "Dujuspikinglis?" - Mire én jeleztem, hogy magyar vagyok, amire egy elkeseredett "A fenébe!..." volt a válasz.

Biztosan létezik valamifajta «monarchista szolidaritás», no persze ésszerű keretek között. Többször hangot adtam itt a blogon annak a nézetnek, hogy a nacionalista álláspont nem az egyetlen és nem is biztos, hogy tisztán monarchista álláspont. Ennek szellemében adom közre II. Aleksandar Karađorđević herceg, szerb trónörökös alábbi interjúját, akkor is, hogyha magyarként nagyon sok minden nem tetszik, ami a vajdasági magyarokkal történik jelenleg, nem beszélve arról, ami történt korábban (meglehet, ez a kommunista időkben volt nagyobbrészt).

A legutóbbi Magyar Köztársaság identitásválságban van, amióta létrejött 1989-ben. Egyrészt ugye antikommunistának kell lennie 1956 miatt, hiszen az akkori szabadságharc tette lehetővé, hogy egyáltalán az 1988-90-es "rendszerváltásnak" legyen valamilyen legitimitása. (Azt most hagyjuk, hogy mennyire volt következetesen méltó ehhez a nagyszerű és felemelő hagyományhoz.) Másrészt viszont nem meri eldobni 1945 kommunista-republikánus demokrata értelmezését sem, hogy az felszabadítás volt, méghozzá a fasizmus alól.

Az alábbiakban Molnár Kálmán professzor úr egyik híres munkájából idézünk, amely jogfolytonosság helyreállításának szükségességéről és a népszuverenitás magyar gyökértelenségéről szól. A magyar jogfolytonosságot 1946-ban - a köztársaság kikiáltásával - megszakították, s azt a mai napig, tehát 1989-ben sem, állították vissza itthon.

Az alábbiakban Molnár Kálmán professzor úr egyik híres munkájából idézünk, amely jogfolytonosság helyreállításának szükségességéről és a népszuverenitás magyar gyökértelenségéről szól.

Néha az ember a jelenlegi Árvakert-országunkban nem tudja, hogy röhögjön vagy sírjon. Leginkább azonban a kettő egyszerre ajánlott. Most éppen az történt, hogy a volt budapesti maszon székházat "minimalista designhotelnek" alakította át a nagy magyar gazdasági valóság, konkrétabban a turista piac.

Manapság, hogyha énekeljük a himnuszt, akkor teljesen természetesnek vesszük, hogy az Kölcsey Ferenc verse, amelyet Erkel Ferenc zenésített meg, meglehetősen remekül. Nincsen ezzel semmilyen baj, hiszen ez egységes és mindenki egyaránt magáénak vallja, valamennyire igyekszik is a hagyományokból táplálkozni, amennyire egy független irodalmi alkotásnak ez már lehetséges. Mely hagyományokból? Korábann a magyarság több himnuszt is ismert, a szerint, hogy éppen milyen oldalon állt, igaz, hogy ennek ellenére egységben tudott létezni.

Nem feltétlenül abból kell kiindulni, amit ma Magyarországon lát az ember a királyság ügyében. Ebben sem kell felelős megmondóemberekre hagyatkoznunk, jobb, ha a gyökerekre és magunk mellé tekintünk. Külföldön érdekes módon jellegzetesen sok a fiatal a monarchisták között, akik tisztán akarnak ápolni egy olyan eszményt, amely több, mint a köztársaság, amely sehol sem tudta megteremteni a nagyságot, de a biztonságot sem úgy látszik.

Nem vagyunk híve semmiféle pocskondiázásnak, de annak sem, hogy valamit csak egyoldalúan közelítsenek meg. 1848, és főleg 1849 megítélése a magyar közvéleményben azonban nagyon egysíkú manapság, jóllehet évtizedeken keresztül nem volt az.